Az Egyetem előtti park

Ebbe a parkba járnak ki a diákok szünetekben, tartanak itt sulis piknikeket, koncerteket és minden mást, amire a diákok igényt tartanak.

Nem várhatok tovább. Akár minden perc számíthat. Ha jobban belegondolok nem is azért féltem Sora-t, mert baja esett, hisz tud magára vigyázni. Hanem mert önfejű, hirtelen haragú és meggondolatlan. Ha sarokba szorítják előbb fog támadni, és azután sem fog kérdezni. El sem tudnék képzelni rosszabbat annál, hogy miszlikbe aprít mindenkit, aki az útjába kerül és esetleg még a rendőrökkel is harcba keveredik. Igaz a Kagune-ja alkalmas a hárításra, és a reflexei is jók, de az övé nem szuperál olyan jól a túlerő ellen, mint az enyém.  A segítségem nélkül nehezen tudna kimászni a bajból, ezért is muszáj minél előbb odaérnem. Ráadásul, ha nyilvánosan leleplezné magát, az felérne egy katasztrófával. Csak reménykedni tudok, hogy nála van az arckendője, és hogy lesz annyi esze, hogy felhúzza, hogy ha ténylegesen harcba keveredik akárkivel is az egyetemen, amíg odaérek.
Szinte bevágódtam az autóba aztán próbáltam minél gyorsabban haladnia a megadott sebességen belül. Ha most feltartóztatnak, és lekapcsolnak gyorshajtásért akkor az olyan mintha el se indultam volna körülbelül szóval akármilyen szívesen is nyomnám tövig a gázt, sajnos nem tehetem. Folyamatosan próbálom hívni, de egyre csak sikertelenül. A végére már ki sem cseng, hanem csak szimplán átrak hangpostára, ami azt jelenti, hogy vagy lemerült, kikapcsolta vagy a telefonnal történt valami, ami miatt nem elérhető...igyekeztem minél inkább rövidre zárni a távolságot az egyetem és köztem, de aztán végül sikeresen kereszteztem az egyetem környékét kordonszerűen ellepő híradós autók hadába. Amúgy sem komálom őket különösebben, de most valamiért jobban gyűlölöm őket, mint eddig valaha. Undorító, hogy a hírnévért bármikor bárkit befeketítenek, mindenkin átgázolnak, gondolkodás és megbánás nélkül tesznek tönkre egész életeket, csak azért h ők előrébb juthassanak. A firkászoké az egyik legundorítóbb legalja fajta az emberek között. Kíváncsi vagyok, hogy az a nyomoronc is itt tolong-e valahol, aki azt az alja cikket firkantotta rólunk...
Próbálok feltűnés nélkül utat törni a tömegben, de bizony néha még nekem is lökdösődnöm kell. Nem mintha olyan nagy gondot jelentene, csak arra kell ügyelnem, hogy mérgemben nehogy a szemem felöltse a Kakugan alakját. Végül valahogy csak sikerül utat törnöm egészen a kordonokig, ahol már javában folyik a tömeg eloszlatása, és a rendfenntartás a rendőrök és a kommandósok részvételével. Az agyam egyből azon kell cikázni, hogy vajon, hogyan juthatnák át. Ha a gond csupán fizikai jellegű lenne, az nem okozna problémát a képességeimnek hála, de itt arról van szó, hogy egy sereg fakabáton kellene valahogy átjutnom. Mégis valahogy egyáltalán nem foglalkoztatnak, amíg az egyik meg nem szólít. Nem éppen barátságos, amit az ember elvárna ilyen helyzetben, de megteszi...
- A barátnőm odabent van Biztos Úr! Muszáj bejutnom, hogy megkereshessem! - felelek neki a szemébe nézve miközben próbálom a leginkább aggódó hangomat adni. Bár a szomorú igazság az, hogy Sora-nak az ilyesmi jobban megy...Mindenesetre muszáj lesz bejutnom valahogy...Bármi áron!

A rendőrt nem nagyon hatották meg a mondataid, kis túlzással az arcodba vigyorgott.
- Igen, sokan beakarnak jutni, van akinek az Apja, vagy akinek a Kishúga, van akinek a szerelme van odabent, de fogják már fel – itt felemelte a hangját, hogy a körülöttetek állók is jól hallják – EZ EGY BŰNÜGYI HELYSZÍN NEM JÁTSZÓTÉR, MAGUKNAK PEDIG SEMMI KERESNIVALÓJUK NINCS ITT! – tette hozzá a férfi, majd oldalra pillantott. Meglátott egy magas, szőke hajú nőt, aki nagyban lóbálta a kitűzőjét.
- Hé, megjött Grant! Őt be kell engednünk! – mondta egy távolabb álló fakabát.
~ Grant! ~ futott át az agyadon a gondolat. Hiszen csak egyetlen ilyen nevű embert ismertél, a hazug bulvárfirkászt, a Daily Planet szennyrovatának íróját, Cat Grantet. Úgy hírlett, hogy a nő elköltözik a városból, National Citybe, de egyenlőre ez is legalább akkor pletykának bizonyult, mint amilyen Ő maga is kanyarít.
- Nem tudják, hogy ki vagyok? Menjenek az útból! – szólalt meg az általad is elképzelt, kissé sápitozós, XXI. századi nőies hangon az újságíró, akivel kapcsolatban nagyon vegyes érzéseid voltak. Nem tudtad, hogy utálod, mert írt rólatok, vagy ugyanezen oknál fogva tartasz tőle. Már az is átfutott az agyadon, hogy a nő segítségével kellene bejutnod, viszont ehhez arra lenne szükség, hogy mutass Neki valamit, ami miatt elég érdekesnek tart ahhoz, hogy Ő is színészkedjen… Sorával már sokszor beszéltetek arról, hogy talán Nektek is jó lenne egy olyan újságíró, mint Lois Lane vagy Vicky Vale, hisz Ők kipécézték maguknak a Maszatot és Batmant, de nem azért, hogy a földbe döngöljék Őket, hanem azért, hogy kiálljanak Mellettük.

 

Talán itt lenne az ideje, hogy lepaktálj Cat Granttel? De vajon mit szólna mindehhez Sora? Miért akarna Titeket fényezni az, aki eddig a sárba akart tiporni, még ismeretlenül is?
Talán nem is számítanak ezekre a kérdésekre a válaszok… a lényeg, hogy megmentsd Sorát, bármi áron, bárki segítségével!

Láthatóan a szép módszer nem, hogy nem ért el semmiféle haladást, de még fel is idegesítettem magamat. Nem vagyok olyan agresszív, mint Sora, de elnézve a rendőr vigyorgó arcát akaratlanul is megfordul a fejembe, hogy vajon akkor is ilyen kedélyes arcot vágna-e, hogy ha teletűzdelném a Kagune-m dárdáival vagy pedig puszta kézzel kitépném a beleit és a nyaka köré tekergetném, hogy kicsit sétáltassam, mint kutyát a gazdája...De szerencsére nekem van annyi önuralmam, hogy ne ilyen módon vezessem le a feszültségemet. Ki tudja, mikor hozza úgy, hogy újra összetalálkozunk, egy sötétebb sikátorba mondjuk. Majd akkor visszatérünk erre a témára...
Nem fűzők hozzá semmit végül a dolgokhoz csak finoman megcsóválom a fejemet, majd visszaoldalgok a tömegbe. Már épp alternatív megoldásokon kezdenék töprengeni a bejutással kapcsolatban, amikor hirtelen olyasmit hallok, aminek hallatán úgy abban a pillanatban nem tudom eldönteni, hogy írjak vagy röhögjek. Grant...Csak egyetlen Grant-et ismerek, aki ráadásul még újságíró is. Az pedig Cat Grant, aki volt olyan drága, és jól alánk fűtött a rohadt kis cikkével. Reméltem, hogy igazak a pletykák, és elhúzza a kondenzcsíkot valahova jó messzire, de sajnos úgy tűnik rá éppen annyira érvényesek a hazugságok, mint amiket Ő maga terjeszt másokról...
Ahogy elnézem valahogy engem Rita Vitrol-ra emlékeztet a Harry Potter-ből még megjelenésre is, de rosszindulat szintjén egészen biztosan. Az igazat megvallva szívesebben látnám holtan, mint élve, de talán most az egyszer hasznos lehet. Ha máshogy nem talán Ő be tudna vinni engem...talán. Nem szándékozom szorosabbra fűzni vele a viszonyomat, Sora pedig valószínűleg ott helyben felszeleteli, amint meglátja. De talán erre az egyre hasznos lehet. Viszont ehhez valamit fel kéne mutatnom, ami esetleg érdekelheti. A Kagune lenne a legésszerűbb, azt egész biztosan nem lehet hamisítani, de túlságosan is feltűnő ahhoz, hogy mutogassam. Viszont van valami más, ami legalább annyira meggyőző lehet...A szemeim...a Kakugan. Ha az nem elég neki, akkor semmi sem az.
Nos egy kicsit még rágódom, de végül a kabátom zsebébe nyúlok, hogy felkössem a kendőt a nyakamba, egy kicsit az arcomba húzva azt. Magasabb vagyok, mint a nő így bár ez annyira nem feltűnő, de arra elég, hogy Ő maga az arcomat ne láthassa. Végül elváltoztatom a szemem színét előhíva a Kakugan-t ezáltal a szemgolyóm feketévé változik, az íriszem vörösen izzik, a szemeim körül pedig vérerek keresztezik mind az arcbőrömet, mind pedig a szemeimet. Kicsit lehajtom a fejemet, és odalépek hozzá, majd a vállát megszorítva a fülébe súgok. - Csak nem be akarunk jutni? Ha bevisz, esetleg adhatok néhány tippet és információt a Ghoul-okkal kapcsolatban. - Ha rám néz, láthatja a Kakugan-omat, majd ha biztos vagyok benne, hogy látta behunyom a szemeimet, és mire ismételten kinyitom, a szemeim visszanyerik az eredeti kék szemszínét. - Nos?

Grant páváskodó stílusával már egészen közel került a rendőrökhöz, akik az imént eldöntötték, hogy beengedik, Neked pedig ez tényleg kapóra jött. A nő meglepődött, amikor a tömegből odaléptél hozzá. Hirtelen már épp le akart szólítani, amikor felnézett Rád és meglátta a szemedet. Pár pillanatig rémület látszódott a tekintetében, de amikor pislogtál és vörösen izzó szemeid helyett a kék pupillákat látta próbálta Ő is felvenni pókerarcát. Meg akart szólalni, de nem jött ki hang a torkán, ami az Ő esetében meglepőbb volt mint az, hogy Beckham gólt rúg szabadrúgásból. Köhintett egyet, és továbbra is a szemedbe nézett.
- Ki vagy Te és ezt meg, hogy csináltad? – kérdezte, így rögtön kibújt belőle a riporter. – Beviszem, de exkluzív jogokat akarok, kvázi én leszek a maga sajtósa. Mindent tudni akarok a Ghoulokról., és ezzel nem vagyok egyedül. Az olvasóim vevők erre a témára, mindketten jól járunk. – csillantotta meg vakítóan fehér mosolyát feléd, miközben kollégái megérkeztek mellé mindenféle technikai kütyüvel. A nő odalépett az egyikükhöz, és kitépte a nyakából a fotósigazolványt. – Lényegtelen, hogy mi van ráírva… ami fontos, hogy maradjon a nyomomban. Odabent nyugodtabban is tudunk beszélni. – a nő céltudatosan odalépett az egyik őrhöz, és ismét magához ragadta a szót. – Cat Grant, Ők pedig a kollégáim. – az őr máris arrébb lépett, és szabad utat biztosított Nektek a porta felé, amely ilyen távolságból teljesen üresnek tűnt. – Jöjjön utánam, odabent folytatjuk a beszélgetést. - adta ki ismét az utasítást, mintha már bele is egyeztél volna, hogy mindent elmondasz Neki. Grant az a fajta nő volt, aki nem tűrt ellentmondást. Kinézetre leginkább egy csúnyán, amolyan "megryanesen" öregedő Callista Flockhartra hasonlított.



Alapvetően, ha nem egy undorító bulvárfirkász lett volna, talán semmi problémád nem is lett volna vele. Az őrök gondolkodás, és különösebb vizsgálódás nélkül beengedtek Titeket az egyetem udvarára.
- Így megy ez, ha Cat Grant megjelenik... Lois Lane hozzám képest kispályás, mégis Őt tartják a "nagy reménységnek". Le merem fogadni, hogy percek kérdése és Őt is ide eszi a fene! - szólalt meg ismét fölényeskedően a nő. Jellemhibái közül talán ez volt a legidegesítőbb: mindig, mindenkiről, mindenhol megvolt a saját, különbejáratú véleménye, amit nem is rejtett véka alá. Ahogy körbepillantottatok, láthattátok, hogy a portás nincs a helyén.. Cat ezt ki is használta.
- Ti maradjatok itt, nekem beszédem van az új kollégával! - mondta, majd berántott Téged maga után a portásnak kialakított helyiségbe. - Most részletesen mesélj el mindent. Mindent tudni akarok., és csak, hogy tudd: ha átversz, messzire elér a kezem. Nagyobb hírverést is tudok Neked és a kis barátnődnek csapni, mint amilyet eddig kaptatok! - fedte fel a kártyáit, és tette nyilvánvalóvá, hogy nagyon is tudja, hogy ki vagy. Az arcán semmi félelem nem volt, mert tudta, hogy most úgysem használhatod a képességedet, majd várta a reakcióidat.

Valahogy mindig is az volt a véleményem, hogy többnyire a gerinctelen, gátlástalan, nagyzoló, nagypofájú férgek azok, aki a lehető legtöbbre viszik az életben. Cat Grant pedig egyszerűen iskolapéldának tűnik ebben a kategóriában. Az egész megjelenése, a hangnem, amit használ még maga a hangja is olyan, hogy visszatetszést, undort, megvetést, színtiszta ellenszenvet vált ki belőlem. Egyszerűen az a fajta ember, akit szívfájdalom nélkül tűzdelnék tele a Kagune-m dárdáival, vagy szeletelnék 10 dkg-os darabokra vele. Sora pedig egyenesen élvezné, ha megtehetné. A kis mutatványom megtette a magáét, látom a felbukkanó félelemet a szemeiben, ami önmagában nem meglepő, az emberek így reagálnak, amikor meglátják, de a legtöbbeknek már nem marad ideje arra, hogy feldolgozza a dolgot.
- Magic. - vonom fel a szemöldökömet. - Bent megbeszéljük. - felelek neki ellentmondást nem tűrő hangon. Enyhe émelygés kap el a bájvigyortól, amit villant felém, de most fontosabb az, hogy bejussak, mint a személyes véleményem. Az elkövetkezendő pár percben főleg csak bólogatok, nem igazán van kedvem beszélni, szeretnék minél előbb bejutni. Végül aztán csak bejutunk végre az épületben, a nő tényleg képes volt gond nélkül bevinni. Amikkor végre belépünk, teljesen az arcomba húzom a kendőt, nem akarom, hogy lássa az arcomat, már az is éppen elég, hogy hallja a hangomat.
- Minden bizonnyal. - jegyzem meg egyhangúan miután végighallgatom az ömlengését önmagáról miközben egy másik riportert vagy firkászt vagy mi az istenek ezek. - Amíg nem köp a levesembe, nem foglalkoztat túlzottan. - vonom meg a vállaimat. Azt gond nélkül elérte, hogy percről perce minden egyes kiejtett szavával egyre ellenszenvesebbé váljon. Őszintén szólva egyre inkább kételkedem benne, hogy jő ötlet volt tényleg az  segítségére hagyatkoznom, de ha megtalálom Sora-t, akkor már nem számít. Utána valószínűleg úgyis kifilézzük, a probléma pedig megoldódik. Odahaza voltak még kétségeim, de az igazság az, hogy rájöttem érte egyáltalán nem lenne kár. Kihagynám a beszélgetést, ami most fog következni, de nincs szerencsém és még a portás sincs itt szóval esélytelen, hogy megússzam. Mindenesetre a szavat adtam, most megtartom, de érje be ennyivel. A hangnem, amivel közölte a mondanivalóját most sem nyerte el a tetszésemet, de jelenleg még nem akarom "közönség előtt használni a Kagune-mat. De ha ennyi fakabát van itt, tartok tőle, hogy előbb-utóbb muszáj lesz.
- Rendben, de előbb én is közlök magával valamit. Bármi olyat lehoz, ami nem tetszik, vagy alánk fűt garantálom, hogy nem lesz hova bújnia. Ha a legmagasabb hegyre legszűkebb barlangjába, vagy a legmélyebb tó legkisebb köve alá is bújik biztos, hogy megtalálom, és akkor teszek róla, hogy a lehető legtovább szenvedjen mielőtt ráununk, és megöljük. Csak, hogy tudja a hosszú kezeket elég könnyű levágni...- közlöm én is vele a saját feltételeimet. - Mellesleg miből gondolja, hogy a társam nő? - teszem fel neki gyorsan a kérdést. Nem láthatja az arcomat, de a hangsúlyomból kitalálhatja, hogy nem viccelek. - Most pedig tömörre fogom, mert van jobb dolgom is. - kezdek bele. - Mi is embernek születtünk akárcsak maga, de a meteoreső megváltoztatott bennünk valamit. A szervezetünk egy újfajta enzimet kezdett termelni és egy új sejtfélét, amit Rc- sejteknek neveznek. Többé nem voltunk képesek normális emberi ételeket megenni, és megemészteni. Csak és kizárólag emberi hússal tudunk táplálkozni. Ezzel kezdődött minket. - vonok vállat. - Amit az előbb látott az a Kakugan. Ilyenkor így elváltoznak a szemeink. Ha ez megtörténik aktiválódnak a képességeink, és feljavulnak az érzékszerveink. A vadászathoz egy Kagune nevű szervet használunk, de nevezhetjük a  Ghoul Karmainknak is őket. Az Rc-sejtjeink építik fel őket, ezek segítségével vadászunk, és harcolunk. - fejezem be.
- Most pedig más dolgom van. - közlöm vele, és el is indulok, hogy ha nem próbál megállítani.

A nő érdeklődve hallgatta végig a mondanivalódat, de mivel tudta, hogy biztonságban van, nem látszott rajta a félelem egyetlen apró jele sem. Bár, komolyan vett mégis olybá tűnt, hogy nem éri be annyi információval, amennyit átadtál Neki magatokról. Mielőtt bármit mondhattál volna, még magához ragadta a szót.
- Hogy miből gondolom, hogy a társa nő? Egyszerű… egy épelméjű férfi magától, csak úgy kedvtelésből soha nem jönne egy bűnügyi helyszínre. Csak és kizárólag abban az esetben akarják a magafajták eljátszani a nagy szuperhőst, ha nő van a dologban… és mivel egy pillanatra sem próbált meg ebben a hitemben megcáfolni, úgy gondolom, hogy a teóriám alátámasztást is nyert. – ahogy tovább folytattad a mondandódat, a nő arcára enyhének egyáltalán nem nevezhető undor ült ki. Látszott rajta, hogy vizuális típusként maga elé képzelte, ahogy a számára eddig ismeretlen tettestársaddal szépen, lassan feldaraboltok egy embert, majd jóízűen falatoztok a tetemből. Talán ebben a pillanatban kezdett el a szemében némi félelem, vagy valami ahhoz kísértetiesen hasonlító dolog megjelenni. Végighallgatta minden egyes szavadat, majd amikor a Ghoulokhoz érkeztél eltűnt az arcáról az undor, helyét a meglepődöttség vette át.
- Maguk is tagjai az „Árnyak Ligájának”? Eddig nem akartam elhinni, hogy létezik ez a szervezet, de a maga megjelenése, a furcsa képességek és a Ghoulok érdekeltsége most már azt mondatja velem, hogy talán nem minden hamis, ami hihetetlen… a maguk képességei pedig… hogy is mondjam, pontosan beleillenek abba a koncepcióba, amit eddig erről a „szövetségről” hallottam. – tette hozzá, majd meglepődve konstatálta, hogy faképnél akarod hagyni. – Ugye maga sem gondolta komolyan, hogy csak úgy elengedem Isten hírével? Nekem ennyi nem elég. Ez még egy aprócska bevezető szövegnek is kevés lenne. Szóval, amíg el nem mond szépen mindent arról, hogy mióta is csinálják ezt, hány ember vére tapad a kezükhöz, hogy melyik oldalhoz tartoznak… ne is álmodjon róla, hogy a kis barátnője után engedem. Ahhoz túl sok ártatlan civil van az egyetem területén! Bár, a sztori kétség kívül címoldalas lenne: A Ghoulok bérencei szedik áldozataikat a Metropolisi Egyetemen. Hangzatos, nemde? – kérdezte önelégült vigyorral az arcán. – Ha egyszer bekerülnek a hírekbe, garantálom, hogy sokáig nem jutnak ki onnan!

Azt nem csodálom, hogy hegyezi a fülét, mert ilyen sztorit nem mindennap halhat az ember. Persze mondhatjuk, hogy a dőreség jele, hogy elfelejtet félni, a biztonságban való hit pedig mindig csak illúzió még a számunkra is. A képességeink erősebbé, fejlettebbé tesznek minket az átlagembernél, de mi sem vagyunk teljesen sebezhetetlen, ha valaki ismeri a gyenge pontjainkat. Az viszont tény, hogy jelen helyzetben nem nekem lenne félnivalóm...
- Gondolom magam még hírből se hallott a bajtársiasságról. - jegyzem meg egyáltalán nem leplezett undorral. – Mondjuk, meglepve nem vagyok. A magafajta még az anyját is eladná, hogy kaparhasson magának valami kis morzsát, ami bebiggyeszthet a vacak kis újságába. - teszem még hozzá. - Hősködés? - vonom fel a szemöldökömet. - Jelen pillanatban egyike vagyok azoknak, akiknek a legkevesebb félnivalója van ebben a puckos épületben. Nincs szükségem fegyverre, hogy ha ölni akarok. Az valóban igaz, hogy azért vagyok itt, hogy leellenőrizzem, hogy a társam rendben van-e bár nem éppen a testi épsége miatt aggódok, hanem sokkal inkább amiatt, hogy esetleg vérfürdőt rendez. - vakarom meg a tarkómat a kapucnin keresztül. Ez nem olyan információ, amire magától ne jönne rá, amikor először összeakad Sora-val. Mellesleg nem ártana, ha egy kicsit látatlanba is tartana tőle. Ő nem fogja olyan jól viselni sem a nagy arcát, sem pedig a szemtelenkedését, mint ahogy én teszem. Bár, ahogy látom vizuális típus, és egyáltalán nem tetszik az agya által kreált kép, amikor a táplálkozási szokásaink taglalására kerül sor. Pedig szerintem jobb lenne, hogy ha fejben elkezdene megbarátkozni a gondolattal, mert elég könnyen meglehet, hogy előbb-utóbb Ő is felkerül majd a menüre.
- Miért lennénk? - vonom fel a szemöldökömet. Nos ez azt hiszem olyan információ, ami nem tartozik rá, ráadásul valószínűleg Ra's is dühös lenne ha ilyesmi napvilágra kerülne. Nem lenne jó pont most rivaldafénybe állítani a szervezetet, amikor egyre több ilyen álarcos, maskarás bohóc tűnik fel, és rontja a levegőt. - A képességeink a meteoreső mellékhatásai, az életmódunk pedig ehhez igazodik. Ehhez nincs szükségünk egyetlen szervezet támogatására sem. Amúgy sem vagyunk csapatjátékos típusok. - zárom le a témát. Eszemben sincs semmilyen információt felfedni neki a szervezettel kapcsolatban. Az csak még bonyolultabbá tenné a dolgokat.
Már épp indulnék, amikor megint elkezdi fosni a szót. Figyelmesen végighallgatom, de közben már érzem, hogy megy fel bennem a pumpa, amikor pedig meglátom az önelégült vigyort, és meghallom az utolsó mondatot, akkor végképp elpattan a húr. Bevallom őszintén, hogy meglepne, ha emberként nagyon lenne ideje reagálni mielőtt elkapom a torkát, és felnyomom a falnak. Mire ismételten felnézek, a Kakugan-om ismét megváltoztatja a szemem színét, majd érzem az ismerős bizsergetős érzést, ahogy a Kagune-m manifesztálódik a hátamon az elsődleges alakjában. - Tudta, hogy az egyik erősségem a gyorsaság? - kérdezem tőle halk szinte sziszegő hangom. - A reakcióidőm töredéke egy emberének, a töviseket pedig, amikor kilövöm a Kagunem-ből, gyorsabbak mint egy vadiúj Porsche. Nem véd ellenük sem a golyóálló mellény, sem pedig a testpáncél. Ha jól célzok már egyetlen találat is halálos lehet, de ha nem olyan helyen találom el, akkor sincs nagy gond, mert szinte egyből felszívódnak, és porrá válnak, a sebből elkezd ömleni a vér, az áldozatom pedig elvérzik.  - taglalom neki nyugodtan a részletemet. - De mivel szabadon tudom változtatni az alakját... - ekkor megszüntetem a kristályos állapotát, és átváltok a másodlagos alakjára. - ... a közelharcra is remekül alkalmas. A legszebb pedig az egészben, hogy egyből több ellenfelet is képes vagyok leszedni, akármelyik formátumában. - mosolyodom el kedélyesen a kendő alatt, amit Ő ugyan nem láthat, de az arcom rándulásából érezheti. Közben elég erősen szorítom, ahhoz, hogy ne tudjon kiabálni, de egyenlőre, nem akarom megfojtani vagy eltörni a nyakát.
- Na már most. - emelem fel a mutatóujjamat, mintha csak egy osztálynak adnék leckét. - Tegyük fel, hogy tovább kísérletezik az idegrendszeremen, és végül eljuttat arra a pontra, ahol kénytelen leszek megölni magát. Maga szerint a kis társai... - bökök a fejemmel a szobán kívülre, ahol vélhetően a többiek vannak. - ... mennyire fognak nekem fenyegetést jelenteni. Egyetlen sorozattal be tudom teríteni az egész területet, és leszedni őket. Azelőtt halottak lesznek, hogy csak megnyikkanhatnának, én pedig egyből haraphatok is valamit. - közlöm vele a tényeket. Igaz az előbbi talán egy kis túlzás volt, mert talán két sorozatra is szükségem lenne, de még mindig benne lennék a határban, amiben előbb meghalnak, mielőtt észreveszik, hogy mi is történt velük. - Persze valószínűleg belekerülnénk a hírekbe ezzel, de van egy ejtésem, hogy elég sokan elmorzsolnának pár örömkönnyet, hogy ha a maga halálhíre lenne a címlapon. - folytatom kissé elgondolkodva. - Na ez a sztori, hogy tetszene? - vonom fel még egyszer a szemöldökömet, mielőtt végül elereszteném. - Javallom, hogy vegyen vissza az arcából. - közlöm vele mielőtt a Kagune-m apró vöröses por formájában eltűnik.

A nő figyelmesen hallgatja a mondandódat, majd amikor meglátja a Kagune-dat elkerekedik a szeme. Ahogy folytatod a monológodat és elkapod a nyakát, talán már az egész élete lepereg a szemei előtt… legalább is tekintete erről árulkodik. Valahogy, még ekkor is képes arra, hogy úgy nézzen ki, mint aki cseppet sem fél Tőled. Talán még egy apró mosoly is feltűnik az arcán, amikor a Metropolisban tevékenykedő hősökről ejtesz egy-két szót… próbálna megszólalni, de szorításod pont olyan erős, hogy egyetlen nyekkenés sem jön ki a száján. Miután elengeded és befejezed a rögtönzött beszédedet, mindketten furcsa zajokra lesztek figyelmesek, amik a szobán kívülről szűrődnek be. Egy-egy szófoszlányt is elkaptok, de nem tudod pontosan, hogy miről lehet szó. Ekkor olyan dolog történik, amire valószínűleg még Grant sem számít: a 3x3-as portásfülke egyik oldalfala nemes egyszerűséggel porrá zúzódik és a porfelhőben feltűnik egy alak.
- A helyedben én nem próbálkoznék semmilyen hirtelen mozdulattal! – szólal meg egy női hang, majd pár lépéssel előrébb megy, felfedve ezzel kilétét.


Grantre pillantva láthatod, hogy a nő még mindig levegő után kapkod, de arcán a megnyugvás jelei rajzolódnak ki. A nő ismét tesz egy-két lépést előre, majd megszólal.
- A barátnőd megsérült, láttam. A Biológia tanszéken van, ahol a támadás történt. Valószínűleg hirtelen kaphatott egy ütést, eszméletlenül fekszik és várja a segítséget. Ha jól sejtem, telefonon is kerested… ezért nem érted el. – tette hozzá, majd folytatta. – Semmi szükség arra, hogy fitogtasd az erődet egy földi halandóval szemben. Ha mindenképpen küzdeni akarsz, akkor tedd azt valakivel, aki a Te súlycsoportodba tartozik. Ez a nő… maximum a szája akkora, mint a Te képességed. Rha’s al Ghoul sem hiszem, hogy örülne egy ilyesfajta hírverésnek. – mondta a nő teljesen nyugodt hangján, majd Grantre pillantott. – Ms. Grant, hogy van? Nincs szüksége orvosi ellátásra? – kérdezte, mire a nő megköszörülte a torkát és megszólalt.
- Nos, Supergirl… a fiatalemberrel már épp kezdtünk belejönni abba, hogy összemértük amink van, amikor megérkeztél. Orvosra talán nincs szükségem, de Mr. Rubio talán szívesen venné, ha megmutatnád Neki a barátnőjét, vagy esetleg segítenél Neki kiszabadítani a lányt. Legalább abból lenne egy jó kis címlap sztorink. „Supergirl ismét megmentette a napot” csak úgy falnák az olvasók. - A lány, akiről időközben kiderült, hogy Supergirl művésznéven tevékenykedik, Rád nézett és megszólalt.
- Segíthetek Neked, ha szükséged van rá… egyedül, ha nem Vagy itt járatos, könnyen eltévednél. – a nő anélkül próbált meggyőzni, hogy egyetlen pillanatra is megemelte volna a hangját. Úgy tűnt, hogy úgy gondolja, hogy harc nélkül is simán rávesz Téged arra, hogy azt csináld, amit Ő szeretne. A döntés viszont a Te kezedben van: vele tartasz és igénybe veszed a segítségét, hogy megkeressétek Sorat, vagy harcba szállsz vele és egyedül próbálkozol a barátnőd megmentésével?

A Kagune. Talán a leglenyűgözőbb tulajdonságunk mind közül. Az erőnk megtestesülése, a harc eszköze, a túlélésünk kulcsa ebben a világban. A mozgatórugója pedig szó szerint bárhol megtalálható a világon: hisz semmi más nem kell hozzá csak emberhús. Ha az van bőségesen - márpedig 6 és fél milliárd ember mellett ez  feltétel teljesíthető - akkor nincs szinte semmi, amitől tartanunk kellene. Ráadásul nem utolsó sorban igen csak szemrevaló látvány is. Nem túlzok szerintem, hogy ha azt mondom, hogy egyedi és gyönyörű, és elszemlélve könnyedén elfeledkezhet róla az ember, hogy egyben halálos fegyver is, amit életek kioltására hozott létre a természet, még ha a meteorkövek asszisztációjával is. Talán a firkász agyán is ezek a gondolatok futnak át, miközben a tekintete rászegeződik. Látva, hogy igyekszik nem mutatni a félelmét még azt is mondhatnám, hogy ez egész tiszteletreméltó, de Ő már régen elvágta magát nálam ahhoz, hogy bármiféle pozitív tulajdonsággal ruházhassam őt fel. Amit elmondok neki az se több, se kevesebb, mint a tények állása. Ha megérti jó, hogy ha nem akkor sem én fogom húzni a rövidebbet a kettőnk közül...
Ez alkalommal elengedem, mert tényleg nem szeretném magamra felhívni a figyelmemet, meg aztán mégiscsak behozott. De ezzel kvittek is vagyunk, és hogy ha megint az utamba áll, vagy alánk fűt akkor tutira kicsinálom...Dolgom végeztével én indulnák is, de ahogy a nő mellettem a földön úgy én is különös zajra leszek figyelmes a szomszédról. Azt egyértelműen hallom, hogy apróbb szóváltás folyik a másik oldalon, de a szavakat még az én hallásommal sem tudom egyértelműen kivenni. Úgy néz ki a végén mégiscsak szükségem lesz még a Kagune-ra. Amikor a fal leomlik előttem persze, hogy reflexszerűen a szabadjára engedem a Ghoul karmaimat. Azt senki se akarja nekem bemesélni, hogy ez normális dolog, szóval nem hiszem, hogy bárki a szememre fogja vetni a dolgot.
- Különben? - vonom fel a szemöldökömet, ahogy a hang irányába fordítom a fejemet. Egy fiatal nő sétál elő, az egykori fal törmelékén keresztül. Azt első látásra megállapíthatom, hogy egy újabb maszkos bohóccal hozott össze a sors, ráadásul a rosszabbik fajtával, aki még az arcát is vállalja, és pocsék a ruha összeállítása is. Az ilyenektől ráz ki a hideg...Grant-et szemlátomást megnyugtatja, hogy látja a nőt. Nekem aztán mindegy, felőlem akár haza is viheti ezt a szarkupacot, csak az én dolgomba ne üsse bele az orrát. Cserébe én se fogok alkalmatlankodni. Mivel eddig nem támadott, ezért a Kagune-m kristályos alakja helyett a rugalmasabb szárny alakját veszem fel, és hátrálok egy lépést, ahogy Ő közelebb jön.
- Értem. Hála és köszönet az információért. - felelek a szavaira. Nem mintha eddig nem sejtettem volna, hogy hol is kellene keresnem, de ez az infó tény, hogy sokat lendített a helyzetemen, és csak megerősített abban, hogy jobb lesz sietnem. Már eddig is elég időt pazaroltam erre az ostoba szőke ciklonra most meg még az erősítés is befutott neki Semmi okom tovább maradni. - Ez csak egy kis útbaigazítás volt, hogy merre hány méter. Ha csak egy kicsit is képes lett volna befogni a száját nem jutottunk volna idáig. Amúgy is hálás lehet, hogy egy darabban hagytam nem pedig 1x1 centis kockákban. - vonom meg a vállamat. - Hogy minek örülne, és minek nem az egyáltalán nem a te dolgod. - reagálok kurtán a Ra's-al kapcsolatos kijelentésére. Fűzhetném tovább a szót, de nincs értelme. Ráadásul mennem kellene már, nincs több veszteni való időm, így a magam részéről indulóra is fognám a dolgot, mikor megint megállít. Esküszöm, ma tényleg mindenki az idegrendszeremet próbálgatja...
- Köszönöm nem igénylem. - bólintok finoman a fejemmel. - Elég jó a szaglásom, egyedül is meg fogom találni. Mindenesetre hálás vagyok a segítségért, igazán...értékes volt. A szarkupacot rád bízom innentől, külön hála, hogy végre lefejtetted rólam. - bólintok még egyszer mielőtt kimért léptekkel elindulnák kifelé a leomlott falon. Persze a fél szememet, azért még rajtuk tartom, és a Kagune-mat sem oszlatom el, amíg nem érzem magamat biztonságban.

Chloéval pár pillanatig még Perryre bámultunk, aki az egyetlen, ámde velős mondata után hátat fordított nekünk és már a tördelővel beszélgetett. Ránéztem az unokatestvéremre, majd elmosolyodtam.
- Akkor ezt megúsztuk! – mondtam, és már indultam is az autó felé. – Nem nagyon van időnk tovább ácsorogni, a Pulitzer várományos énem azt sugallja, hogy valami nagy dolog van készülőben az egyetemnél. Nagyobb, mint azt gondolnánk. Jimmy, készítsd a fényképeződet, szükségünk lesz rá… Te pedig végre felkerülhetsz a Planet egére. – mondtam, majd ismét Chloéra néztem. – De kisasszony, Veled még nem végeztem. Van pár percünk, még az én vezetési stílusommal is, amíg az egyetemhez érünk, szóval akár bele is kezdhetnél abba, hogy kicsit ecseteled nekünk, hogy mégis merre jártál az elmúlt pár hétben?! – kérdeztem, enyhén csodálkozósra húzott szemöldökkel, miközben beindítottam az autót és már haladtunk is az egyetem felé.
 
Russel:
Supergirllel történt találkozásod kissé meglepett, de valahol természetesnek tartottad, hogy egy ilyen minden lében kanál nőnek, mint Cat Grant szüksége van a védelemre. Ugyanakkor, bár nem töltöttetek sok időt egymás társaságában, és tudtad, hogy a hősnő leginkább amiatt érkezett, hogy Grantet biztonságba helyezze, mégsem csak azt szűrted le róla, hogy Ő egy velejéig gonosz, a Magadfajtákat utáló és gyűjtögető önjelölt igazságosztó… ha akart volna, el is kaphatott volna, de ehelyett elmondta Neked, hogy hol van Sora, akit azért így egy fokkal könnyebb lesz megtalálnod, mintha teljesen vakon kellene elindulnod az egyetemen. Hisz tudtad, hogy a Biológia tanszékre jár, de nap mint nap máshol vannak órái, vagy gyakorlatai. Supergirl viszont megerősített abban, hogy barátnőd épségben van, de segítségre szorul. Elindultál hát a tanszék felé, de pár másodperccel később egy kék-piros csíkra lettél figyelmes, ami úgy suhant el fölötted, mint egy versenyautó a Hungaroringen. Supergirl. Akcióba akar lépni Ő is. Lépteidet gyorsabbra fogtad, hogy mihamarabb odaérhess a kérdéses épülethez. Amikor odaértél, láttad, hogy körbe vették a helyet a szokásos sárga szalaggal, Neked mégis be kell jutnod, vagy legalább is információt kell szerezned arról, hogy mi van Sorával. A Te döntésed, hogy bemész és a saját kezedbe veszed a dolgok irányítását vagy odakint vársz türelmesen, amíg valaki illetékes el nem mondja Neked, hogy mi a helyzet odabent!

Néhány megtett lépés után végül nyilvánvalóvá válik, hogy valószínűleg végeztünk egymással, és a másik kettő nem kíván követni vagy esetleg az utamba állni, legalábbis egyenlőre. Így hát nem sokkal később a Kagune-m is vöröses porrá oszlik szerteszét, de a szemeim színét nem változtatom vissza az eredetire, és a kendőt sem húzom le az arcom elől. Jelenleg úgy áll a dolog, hogy talán komolyabb probléma nélkül is megúszom ezt a kis kalandot, és meg tudom menteni Sora-t is. Grant ugyan az egekig feltornázta a vérnyomásomat, de nincs mit tenni, sajnos tele van a világ olyanokkal mint Ő. És legalább annyi hasznát vettem, hogy bejutottam az épületbe, erőszak és feltűnés nélkül. A kis barátnője, azért valamivel jobb színben tudta feltüntetni magát. Van egy olyasfajta rossz érzésem, hogy a következő találkozásunk alkalmával már sajnos gondot fog okozni, de jelenleg, ami azt illeti igencsak hálás vagyok Neki a Sora-val kapcsolatos információért, és azért is mert megszabadított ettől a vérszopó újságíró-förmedvénytől is. Mondjuk a legjobb véleményem, és benyomás ellenére is röhejes a hacukája...
Amint a számomra biztonságos zónába értem, megszaporáztam a lépteimet mivel szerettem volna minél előbb rövidre zárni az ügyet, elkerülendő, hogy további bonyodalmakba keveredjek. Grant-nek hála így is éppen elég értékes időt veszítettem el, bár a másiknak hála ebből le tudok dolgozni így, hogy tisztában vagyok azzal, hogy Sora hol is van az egyetemen belül. Nem telik bele sok idő, és egy piros-kék csík hasít el mellettem, a színekből ítélve az előbb megismert hölgyemény az. Meg kell hagyni, hogy elég gyors, valószínűleg nálam is sokkal gyorsabb. Ez olyasmi amire jó lesz emlékezni még a későbbiekben. Hogy mi a célja nem tudom, de amíg nem akar az utamba állni, és akadályozni engemet a sajátomba, addig nem érdekel, hogy ha az útjaink ismételten keresztezik egymást a jövőben.
Nem telt bele sok időbe, amíg végre sikerült elérnem az úti célomat. Ekkora már a szokásos körbekerített, a hívatlanokat távol tartani kívánó szövegekkel feliratozott szalagokkal ellátott terület várt. Az nem volt kérdés, hogy miden képen be kell jutnom, de ezzel lehet, hogy ismételten csak problémát okozok sajt magamnak. Viszont Sora helyzete nem tűrt további halasztást. Ki tudja, hogy mi van vele vagy mi történhet vele, hogy ha nem n találom meg őt előbb. Első ránézésre semmiben sem különbözünk a normális emberektől, de ha valaki kicsit jobban utánunk néz gyorsan rá fog jönni, hogy Sora-val nem klappol minden. Ahogy az se lenne jó, hogy ha azelőtt ébredne fel, hogy én odaérek, és esetleg fenyegetve érezné magát. Így hát nem haboztam hanem átbújtam a szalag alatt és beléptem az épületbe, hogy megkeressem a társamat.

Chloé nem egészen úgy reagált, mint amire számítottam. Elmosolyodott, megölelt és gratulált. Hirtelen úgy ledöbbentem, hogy köpni-nyelni nem tudtam, miközben az unokatestvérem már javában egy sms-t írt valakinek. Meglepődöttségem még inkább fokozódott, amikor azt mondta, hogy „szuperek lesztek együtt”. ~ Szuperek leszünk? Mégis honnan tudja? Ok, hogy mindkettőnket ismer, de mégis… ~ gondoltam, majd megszólaltam.
- Szuperek leszünk? Chloé, ok, hogy Clark egy szuper ember, de engem is ismersz… bonyolítok, problémákat generálok… hisz én vagyok Lois Lane. Ráadásul tudom, hogy Clark titkol valamit, úgy érzem azt is tudom, hogy mit. Évekkel ezelőtt, amikor a Zöld Íjász megcsókolt… és kiderült, hogy „nem Oliver”, épp olyan volt, mint tegnap este Clarkkal. De… ha Clark volt az, márpedig megtudok különböztetni két különböző csókot egymástól… akkor Clark a Maszat. Kérlek, ne mond meg Neki, hogy tudom, amit tudok, mert értem mit miért tesz. – mondtam teljes meggyőződéssel, hisz tudtam, hogy igazam van. Őszintén, vártam, hogy Chloé hogyan reagál, mert biztos voltam abban is, hogy az unokatestvérem mindent tud arról a férfiról, aki évek óta a barátom, és talán attól egy kicsit több is. Tudtam, hogy Chloé nem fog azonnal, vagy sokkal inkább egyáltalán nem fog válaszolni, ezért miután felnézett a telefonjából, én válaszoltam arra, amit Ő kérdezett.
- Megint Neki kell segítened, igaz? – kérdeztem teljes komolysággal. – Menj csak, Jimmyvel mindent megoldunk. Dolgozz „a nagy sztoridon”. – tettem hozzá, kisebb mosollyal az arcomon, hogy Chloé érezze, hogy nincs bennem semmilyen harag sem Vele, sem pedig Clarkkal kapcsolatban. Megértettem, hogy a fiú miért titkolózik: meg akar védeni minket, akik fontosak számára… és úgy érzi, hogy ezt csak akkor teheti meg, ha megtartja saját magának az életének ezen részét. Én viszont segíteni szeretnék Neki., de amíg nem tart arra érdemesnek, hogy tudjam a titkát… addig nem tudok mit tenni, csak a háttérből támogatom.
 
//Ha esetleg Barry nem írna nekem, kérlek dobj Te tovább Kuzinom //

Russel:


A következő hozzászólásodat kérlek az Előadótermek témakörbe küld majd, ott találod meg a mesélői hozzászólást is.




Chloé gyakorlatilag mindenféle köntörfalazás nélkül elismerte, hogy minden, amit eddig sejtettem, és a lelkem mélyén tudtam igaz… Clark sokkal több egy mezei újságírónál, egy jóképű fiúnál. Az Ő vállát olyan terhek nyomják nap, mint nap, amik egyszerűen egy földi halandónak felfoghatatlanok. Amikor az unokatestvérem azt mondta, hogy a fiú csak vigyázni próbál rám, akaratlanul is könnyek borították el a szemeimet, aminek hatására amilyen gyorsan csak lehetett hátat fordítottam Neki, de Ő csak folytatta. Nem is Chloé lenne, ha nem biztosított volna a támogatásáról. Nekem közben már azon járt az agyam, hogy a legjobb dolog, amit tehetek az az, ha szépen a háttérbe vonulok és hagyom, hogy Clark élje a saját életét. Tudom, Lana is ugyanezt tette, és ma már sehol sincs… de talán Neki volt igaza. Be kell látnunk, Clark olyan különleges, és nem csak a képességei miatt… amit egy egyszerű lány nem tud ellensúlyozni. Nincs arra szüksége, hogy valaki… mondjuk én visszatartsam attól, hogy beteljesítse a végzetét, és Ő legyen a világ legnagyobb hőse.
- Mindent értek Chloé. De kérlek, ne mondj Neki semmit. Ne tereld el a figyelmét a feladatáról, amiben a Te segítségedet kérte. Most arra kell, hogy koncentráljon. Ráadásul, Rád is vigyáznia kell, mert szétrúgom a hátsóját, ha Neked valami bajod esik. – tettem hozzá, majd visszafordultam a lányhoz, aki ha akarta látta, hogy könnyes volt a szemem. – Én pedig szépen visszavedlek Lois Lane-né, a Daily Planet újságírójává, aki majd ismét összehoz egy sejtelmes cikket a rejtélyes metropolisi hősről, aki mindig megmenti a napot… mint valami Superman! – mondtam a lánynak mosolyogva, de nem akartam feltartani, mert már így is féltem, hogy elvonom a saját dolgától. Rámosolyogtam, amikor elbúcsúzott, majd Jimmy után indultam.
- Na, mi újság Jimbo? – kérdeztem a fiútól, miközben gyorsan megtöröltem a szemem.
- Eddig nem sok mindent tudtam meg… de ami talán Téged is érdekelhet: Grant már itt van! – mondta a fiú, és a fejével Cat Grant céges kocsija felé biccentett. – Azt hiszem nem csak a címoldalon lesznek hírek, hanem a bulvár rovatban is.
- Szó sem lehet róla, induljunk! Derítsünk ki valamit, mert Perry felnégyel minket, ha nem szolgáltatunk valami hírértékűt. Hátha ide is jut 1-2 hős, ha már úgyis minden utcasarkon, és kansasi farmokon is teremnek! Tartsd készenlétben a fényképeződet, nehogy elrepüljön előttünk valami fontos! – tettem hozzá, és már mutattam is az igazolványomat a kordon előtt ácsorgó rendőrnek, aki kérdezés nélkül engedett engem és fotósomat utunkra.

// Úgy hallottam páran már hiányoljátok Loist. Nos, ez nem járja, szóval tá-dám. //

Miután Chloéval elváltunk és Jimmyvel ismét felvettük a feladat által megkívánt sebességet, már azt gondoltam, hogy nincs is más dolgunk, mint felgöngyölíteni az ügyet… de nem is gondolhattam volna rosszabbul. Annak ellenére, hogy a rendőrök simán átengedtek a kordonon – bár furán néztek rám, amikor meglátták a „Daily Planet” feliratú riporter igazolványomat – nem jutottunk el túl gyorsan a célig… ugyanis beleakadtunk „kedvenc” kolléganőmbe, Cat Grantbe. Jobb társasággal nem is futhattunk volna össze. A mai napom eddig sem volt egy főnyeremény, de az, hogy ez a nő megjelent ott, ahová Perry engem küldött, kifejezetten zavart, de legalább arra választ kaptam, hogy miért néztek rám furán a rendőrök. Végül is nekem is fura lenne, ha egy laptól több riporter is megjelenne egy bűnügyi helyszínen. Ellenérzéseimben Cat irányában biztosan az a tény is közrejátszott, hogy tudtam Grant csak az én idegesítésem végett igyekszik Clark figyelmét magára vonni. Szerencsére, a farmerfiúból lett újságíró reménység nem dől be ezeknek az ócska trükköknek, bár néha úgy látom, hogy hízelgő számára, hogy több nőnek is felkeltette az érdeklődését. Azért az én szemszögemből vizslatva a dolgokat, szerintem a Tábornok büszke lenne rám, ha egy-egy gyenge pillanatomban egy asztallábbal megsimogatnám Cat arcát. Ez a mostani pillanat is megfelel egy ilyennek. Amikor a közelébe érünk, „kolléganőm” nem mulasztja el a zrikálásomat, de ne legyen a nevem Lois Lane, ha nem szólok Neki vissza.
- Te, Jimmy… érzed ezt az szagot?
- Szagot? – szippantott bele a levegőbe az ifjú Olsen. – Milyen szagot?
- Hiénaszagot érzek… a dögevők megjöttek, hogy katasztrófa turistáskodjanak egy kicsit és begyűjtsék a maguk szenzációját. – mondtam, majd Grantre néztem. – Jaj, nem… csak Cat az a kis talpnyaló seregével. John, Steven. Hihetetlen, hogy még mindig Nálunk dolgoztok... Sikerült már minden cafatot felszedned a földről Cat, amivel holnap be tudsz kerülni a pletykarovatba? – kérdeztem, mert tudtam, hogy ha a nőnek bármi lenne a kezében, akkor nem a kordontól 20 méterre lenne, hanem ott, ahol az események epicentruma van: a Biológia tanszéken. – Vagy Neked senki nem szólt, hogy a címlap sztorikat nem a bejárattól három méterre szokták összehozni?

Szenvtelen arccal hallgattam végig Grant nagymonológját a munkánkról és minden másról. Amikor azonban Chloéról és Clarkról kezdett kérdezgetni és személyes irányt vett a pocskondiázása felébresztette az alvó oroszlánt. ~ Cat Grant, micsoda egy vérszomjas szipirtyó… az ütései olyan mélyek, hogy ha egy ringben lennénk 100%, hogy a bíró megintette volna. ~ gondoltam, és éreztem ahogy az arcom egyre vörösebb lesz. Közelebb léptem a nőhöz, nagyjából 2 lépés távolságra voltam Tőle, majd megszólaltam.
- Tudom, hogy Te szó szerint mindent megteszel azért, hogy kikapard a gesztenyét Magadnak. Meg sem lep, hogy hamarabb itt Voltál, mint bárki más… sőt, az sem lepne meg, hogy ha kiderülne, hogy Te Vagy valamiféle őrült, megalomániás pszichopata, akinek már nem elég, hogy ír a katasztrófákról, ha sokáig nem talál magának megfelelő cafatot, akkor kreál egyet… - mondtam, majd körbenéztem. Catnek megvolt a maga híre, meggyűlt a baja a hatóságokkal is az egyedi módszerei miatt, így már készen is állt a B tervem, arra az esetre, ha az én személyes nagymonológom nem győzné meg arról, hogy húzzon a fenébe. – Chloé nem akart osztozni Veled ezen a cafaton és Perry más helyre küldte, Clarkot szintén. Na, nem mintha elszámolással tartoznának Neked a „nagy” Cat Grantnek. – tettem hozz, majd még közelebb léptem a nőhöz, szinte már a leheletét is éreztem. – Idefigyelj Grant, csak felületesen ismerjük egymást, részemről nem is tervezem, hogy elmélyítsem a kapcsoltunkat… de ha még egyszer a magánéletemben vájkálsz, megismerheted egy olyan oldalamat, amit eddig még nem is láttál. Hidd el, azt az oldalamat nem akarod megismerni… de ha igen, megtudhatod, hogy milyen kellemetlen érzés a törött kezeddel a véres orrodat törölgetni. – mondtam a nőnek, majd teátrális mozdulatokkal hátrébb léptem, a rendőrök felé fordultam és hangosan megszólaltam. – Hogy micsoda? Fontos információkat hallgat el a rendőrök elől? Látta az elkövetőt? Sőt, ismeri is? Hé, jöjjenek már! – kiabáltam oda a rendőröknek, akik amennyiben meghallották, remélhetőleg elindultak felénk azzal a célzattal, hogy kedvenc kolléganőmet elvezessék egy kedves kihallgatásra, én pedig végre bejuthassak a dolgok epicentrumába.

A tervem, legalább is a B része bejött: a rendőrök elvezették Grantet. Pár másodpercig furcsa volt ahogy a nő rám nézett, mintha némi elégedettséget, elismerést láttam volna a szemében. Nem tudtam hova tenni a dolgot, mert arra számítottam, hogy a nő egy kanál vízben akar majd megfojtani, vagy a tekintetével szúrja keresztül a mellkasomat… ennek nyoma sem volt. ~ Lehet, hogy végig ez volt a célja? Nem kezdő már, tudja mit kell tenni egy jó sztoriért és el kell ismernem, annyira nem rossz író, mint amilyennek beállítom néha. De, hogy segíteni akarjon nekem? Komolyan képes lenne ilyesmire? ~ gondoltam, de igyekeztem is ugyanazzal a lendülettel elhessegetni a gondolatot a fejemből, mert tudtam: még dolgom van. Jimmy megjegyzése rántott ki a gondolatmenetemből véglegesen.
- El kell ismerni, ez szép volt, egy kicsit dög húzás, de szép. – mondta a fiú, akaratlanul is mosolyt csalva az arcomra.
- Nos, Jimmy… ha sikeresek akarunk lenni, néha be kell piszkolnunk a kezünket. Cat egyébként is letett már valamit az asztalra, hisz valljuk meg a pletykarovatot legalább annyian olvassák, mint a mi cikkeinket. De nem ez a lényeg! Haladnunk kell, mert a sztori nem vár meg minket. – tettem hozzá, és ezzel a lendülettel el is indultam a tanszék felé. Nem messze tőlünk láttam egy félig leomlott falú épületet. Amikor ideértünk mintha Cat onnan mászott volna ki. Ez annyit jelenthet, hogy valaki és nem valami miatt omlott le a fal. ~ Talán Clark van itt? ~ futott át a gondolat az agyamon, miközben sietős léptekkel haladtam a célom felé.