Richard Stone

Név: Richard Stone
Születési hely/idő: Metropolis 1973. Febr. 27
Kor: 43
Nem: Férfi
Faj: Ember
Foglalkozás: Rendőr
Rang/Beosztás: Ezredes/Metropolis városi Rendőrfőkapitánya
Oldal: Jó


Kinézet: Richard Stone személyében a világ egy 184 cm magas, 84 kilogrammos, láthatóan karbantartott izomzatú, de hangyányi súlyfelesleggel küzdő férfiembert üdvözölhet. Barna  haját rövidre nyírtan viseli. Erős és sűrű hajzata a samponon kívül egyéb kulimásszal (lásd: zselé) nem érintkezik. Napbarnított arcának minden reggel gondosan borotvált felületén sem bajusz, sem szakáll nem található. Kék szemeinek figyelő tekintetét sem szemüveg, sem kontaktlencse nem egészíti ki. Fehér fogsora hibátlan, ami a napi fogmosás mellett két fogtömésnek is köszönhető. Mindig kifogástalan egyenruháját egy több funkciós és több évtizedes karóra egészíti ki. Előbbitől csak a szolgálati időn kívül, utóbbitól csak tisztálkodáskor válik meg. 


Felszerelés: 
Szolgálatban egyenruhát visel, ennek részeként egy Beretta M9-est (1x15). Irodája fegyverszekrényében egy golyóálló mellény, a berettához két pót tár (2x15), és egy SA58 OSW található négy tárral. (4x20) Szolgálaton kívül, civilben fegyvertelen.


Jellem: Következetes és precíz.
Gyakorlatiasan és nyitottan áll mindenhez. Civilben figyelmes és gondoskodó, rendőrkapitányként szívén viseli a beosztottai sorsát. Alapvetően higgadt és átgondolt, nem riad vissza a kemény döntések meghozatalától sem. Erkölcsi mércéje a kollégáival szemben igen magas, saját magával szemben még magasabb. Egyéb téren egyáltalán nem szigorú. 
Kötelességtudó, a munkájára hiú ember. Tud és szeret magyarázni bárkinek bármi olyasmit amihez ért. Ebből fakadóan jó tanár, tudása átadáshoz rengeteg türelme van.  Hajlamos a makacsságra, a rugalmatlanságra és a túlzott alaposságra. 
   
Képesség(ek):Semmiféle szuper ereje nincs.
Gyenge pont: Szuper gyengesége sincs.


Előtörténet:

- Ééés, felvétel.
A hosszú, szőke hajú, nagyjából korombeli nő ezt hallva a kamerába mosolygott.
- Üdvözlöm önöket, ez itt ismét a "Hétköznapi hősök. " Adásunk tizenötödik részében egy rendőrtiszt lesz a vendégem, Metropolis Városi Rendőrkapitánya. Dr. Richard Stone r. ezredest nem csak saját magáról, hanem a rendőrség és a szuperhősök viszonyáról is igyekszem majd kifaggatni. 
A nő rám pillantott, ebből megértettem, hogy rajtam a sor. A kamerába néztem és bármilyen hülyén is éreztem magam miközben egy élettelen tárgyhoz beszéltem, azért egész jól ment.
- Jó reggelt kívánok....
- Állj, állj. - Szakított félbe azonnal a felvételvezető. - Ezredes úr ez holnap délután kerül adásba.
- Elnézést. Engem úgy tájékoztattak, hogy holnap reggel.
A férfi lemondóan legyintett.
- Változott a műsorterv a csatornánál, ezek szerint nem szóltunk róla. 
- Nem tudtam róla.
- Sebaj, újravesszük. Éééés, felvétel.
Megint a kamerába néztem.
- Jó napot kívánok.
- Köszöntöm ezredes úr, köszönjük, hogy elfogadta a meghívásunkat.
- Számomra megtiszteltetés, hogy itt lehetek.
- Nos, bevezetésként egy rövid bemutatkozást kérnék öntől. Rendőrként ez bizonyára önnek elég egyszerű feladat, hiszen szakmájából adódóan bizonyára képesnek kell röviden és tömören közölni a mondanivalóját.
- Igen így van. - Bólintottam apró mosollyal. - Vanessa Bradford és Stanley Stone három fia közül én vagyok a legidősebb. Itt születtem és nőttem fel Metropolisban. Jó húsz éve nős vagyok, egy tizenkilenc éves fiú és egy tizenhat éves lány büszke édesapja. Két éve vagyok eme város rendőri vezetője. Mind civilben, mind szakmailag elégedett vagyok és boldog.
- Ezt örömmel hallom ezredes úr, Ön manapság elég ritka kivételnek számít eme szempontból. Szakmai elégedettsége azt is jelenti, hogy jelenlegi posztját tekinti pályája csúcspontjának?
- Igen. Tudja, én többek között azért is kerültem erre a posztra, mert helyi vagyok. Mivel itt születtem és itt nőttem fel, részletesen ismerem a helyi viszonyokat. Ismerem az egész várost és kiterjedt kapcsolatrendszerem van a lakosság körében. Rengeteg barátom és ismerősöm van itt akikhez bátran fordulhatok mikor munkám során olyan kérdéssel találom szemben magam, ami kívül esik a szakmám területein. Ilyenkor nem csak pontos és szabatos válaszokat kapok tőlük, hanem mindezt helyi viszonyokra szabva.
- Tudna erre példát mondani?
- Nos, legegyszerűbb példám a kapcsolatok jótékony hatására, mikor egy barátom szándékosan megvásárolt egy számára lopottnak tűnő tárgyat és még aznap besétált vele az irodámba, alapos személyleírást adva az eladóról.  Ebből kiindulva egy betöréses lopásokra szakosodott kisebb bűnszervezetet sikerült felszámolnunk. Ha a felvásárló nem ismert volna személyesen egyetlen rendőrt sem, aligha foglalkozott volna a lopott tárggyal. Nem vette volna meg és így azt a bűnszervezetet kétség kívül sokkal nehezebb lett volna elfognunk.
- Ez alapján úgy tűnik, hogy a kapcsolatok a rendőrség felé táplált bizalmat is erősítik.
- Természetesen. Hiszen, ha személyesen ismerünk valakit és megbízhatónak ítéljük, akkor valamilyen szinten bízni kezdünk abban a szervezetben is aminek a megbízhatónak ítélt személy a tagja. Ha másképp nem legalább olyan szinten, hogy elismerjük, hogy vannak közöttük rendes emberek is. 
- Elég kockázatos dolog egyetlen személy alapján megítélni egy egész szervezetet.
- Valóban. De ha én ismerek egy autószerelőt akiről tudom, hogy megbízható és nem dolgozik drágán, akkor hozzá fogok fordulni ha baja van a kocsimnak, függetlenül az autószerelőkről alkotott általános véleményemről. Ugyan ez van a rendőrökkel is. Ha látok valamit, ami gyanúm szerint nem teljesen helyénvaló, azzal alap esetben lehet nem fogok besétálni a rendőrségre, mert semmi kedvem belekeveredni. Ám ha van egy rendőr ismerősöm, neki azért alkalomadtán csak megemlítem a dolgot, hátha hasznát veszi. S van ennek a témának egy másik aspektusa is. Mivel helyi vagyok és sok embert ismerek, sok esetben tudok segíteni a máshonnan ide érkezett beosztottaimnak is. Egy jó éttermet, vagy épp egy jó üvegest tudok nekik ajánlani, olyanokat akikben én magam megbízom.
- Visszakanyarodva az előző témára, ha jól értem azért tekinti pályája csúcspontjának a Metropolis városi rendőrkapitányi székét, mert nem is akar innen elköltözni.
- Pontosan. Bár megyei rendőrkapitányként még ebben a városban lenne a székhelyem, ennél magasabb poszt betöltéséhez már költöznöm kellene, amit már csak a családom miatt sem tennék szívesen. Ráadásul a megyei rendőr főkapitányi poszt ellátásához még nem érzek magamban elég tapasztalatot és a megyét sem ismerem olyan alapossággal mint ezt a várost. Természetesen már csak hivatalomnál fogva is elég nagy belátásom van a  Megyei Rendőrfőkapitány úr  munkájába, ám én inkább csak Metropolisra vagyok specializálódva, ha szabad így mondanom.
- Méghozzá olyannyira Metropolisra van specializálódva, hogy ha jól tudom a doktori képzését is a Metropolis-i Egyetemen végezte el.
- Igen, itt szeretem doktorátust rendészettudományból, a kriminológia és kriminalisztika a szakterületem.
- Mi motiválta a doktorátus megszerzésére? Egyáltalán miért lett rendőr? 
- Nos gyerekkoromban a többséghez hasonlóan én is szuperhős akartam lenni.  Sokan ezt hamar kinövik, megunják és találnak valami mást, amit végül felnőttként vagy megvalósítanak, vagy nem. Én már gyerekként is elég makacs voltam és ha egyszer eldöntöttem valamit, nagyon nehezen tágítottam mellőle. Na persze gyakorlatias lévén azt be kellett látnom, hogy se szuper képességem, sem szuper kütyüim nincsenek, így a szuperhősi pálya nem nekem lett kitalálva. Hát kerestem valami olyat, ami átlag emberek számára is elérhető és már majdnem szuperhős. Végül a rendőri hivatásban találtam ezt meg.
- Sosem bánta meg, hogy rendőr lett?
- Volt egy időszak amikor elgondolkodtam rajta, hogy kilépek a testülettől és a szüleim cukrászdájában helyezkedek el. Ez akkor volt, mikor a feleségem először esett teherbe. A lehetőségét sem akartam megadni, hogy a születendő gyermekem apa nélkül nőjön fel és én is látni akartam őt felnőni, családot alapítani. Ám a hivatástudat és bizalom a testületben végül erősebbnek bizonyult az aggodalomnál.
- Hogyan kezelte ezt a felesége? Gondolom rendőrfelségként neki sem lehetett nyugodt élete.
- Nem volt az. Neki sem volt az. Ám tudta mennyire szeretem a hivatásom és nem akart megfosztani tőle. - Ekkor megint a kamerába néztem. - S itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem neki a több mint húsz évnyi támogatást és megértést, hogy mindig némán tűrte a tudatot, hogy talán az adott reggel volt az utolsó közös reggelink, mert este már nem térek haza. S ugyan így köszönöm minden rendőrfeleségnek és rendőrférjnek, hogy reggelenként elengedik hitvesüket erre a cseppet sem veszélytelen munkára és esténként várják őket haza. Tapasztalatból mondhatom, hogy ez felbecsülhetetlen erőt ad nekünk rendőröknek.
Elhallgattam és ismét a műsorvezetőnőre néztem.
- Ez igazán szép gesztus volt Öntől. A magánéletben és szolgálatban egyaránt ilyen figyelmes?
- Elvárom magamtól, igen. Elvégre ha az embernek van egy nagyszerű felesége, két ígéretes gyermeke, két nagyon jó testvére és két gondoskodó szülője, akkor igen is becsülje meg őket. Főnökként pedig minden embernek kötelessége megbecsülnie a beosztottait.
- Visszafelé is elvárja ugyan ezt a figyelmességet?
- Valamilyen szinten igen. Elvégre az emberi kapcsolatokat egymás megbecsülése sokkal jobbá teheti, ez által az emberi életet is boldogabbá lehet tenni. Ugyanakkor az is joggal elvárható egy embertől, hogy mások mellett saját magára is figyeljen oda.
- Ez egy régi alapigazság. Rendőrként vannak különleges elvárásai az emberektől?
- Csak a rendőröktől. Ez is főleg erkölcsi szempontból. Hogy példával illusztráljam, vegyünk egy elhagyott pénztárcát benne egy nagyobb összeggel. Egy civiltől nem szép dolog ha zsebre vágja ezt a pénzt, ugyanakkor megteheti mert ma sajnos ilyen világot élünk, hogy ez előfordulhat. Ezzel szemben egy rendőr ezt nem teheti meg. Egy rendőr arra esküdött fel, hogy a közjót szolgálja és ezt minden körülmények között szem előtt kell tartania. Egy civilnek lehetnek kisebb eltévelyedései, átkacsingathat a sötét oldalra. Egy rendőr azonban nem. Természetesen biztos vagyok benne, hogy sok civilnek esze ágában sincs kacsingatni, hogy nagy számban vannak közöttük talpig becsületes, feddhetetlen emberek. Csak azt szerettem volna mondani, hogy aki nem képes ezen az úton járni, az ne menjen rendőrnek.
- S saját magával szemben, mint rendőrkapitánytól, elvár olyan dolgokat miket egyébként nem várna el? Már az erkölcsi feddhetetlenségen túl.
- Igen, többet is. Például szolgálat közben minden lehetséges helyre elviszem a fegyveremet is, mert inkább mindenhová vigyem magammal feleslegesen, mint hogy egyszer ne legyen nálam amikor kell. Alkoholt egyáltalán nem iszom, mert sosem lehet tudni mikor kell szolgálatba helyeznem magam és akkor nem lehet alkohol a véremben. A legmesszemenőbbekig igyekszem betartani minden közlekedési és egyéb szabályt, hiszen nem várhatom el másoktól ezek betartását, ha én magam is figyelmen kívül hagyom őket. Egyébként is van a testületnek elég munkája, nem kell, hogy még én is adjak nekik. Ráadásul mint rendőrkapitánynak a hírnevemre is vigyáznom kell, hisz mind nekem, mind a testületnek presztízsveszteség, de legalább is kínos lenne, ha szabálysértésen kapnának. 
- Ön tehát egy minta polgár. Kihat ez a családjára és a barátaira?
- Bizonyos szinten igen. Ahogy én magam, úgy a közeli rokonságom és a szűk baráti köröm sem engedheti meg magának, hogy sötét ügyekkel lehessen a nevüket kapcsolatba hozni. Ettől még persze néha ők is áthajtanak a piroson, vagy épp berúgnak, de már csak miattam sem lépnek át bizonyos határokat. Ha úgy vesszük, ez is a felém irányuló figyelmesség egy formája.
- Tehát nincs rendőri fegyelem önöknél otthon?
- Természetesen nincs. Rendőri fegyelem a rendőrökkel szemben elvárás, nálunk a családban egyedül én vagyok rendőr.  Ettől függetlenül azért igyekszünk a feleségemmel rendszeretetre nevelni a gyerekeket. Pontosabban igyekeztünk és sikerrel jártunk.
- A felesége is rendszerető?
- Igen. Theresa már csak a pék-cukrász szakmájából adódóan is nagyon ragaszkodik a tisztasághoz.
- Pék-cukrász? Ezek szerint ő az Ön szüleinek cukrászatában dolgozik?
- Ott ismertem meg. Nagyon szeretem az édességeket, még akkor is napi szinten látogattam el anyuék cukrászdájába, mikor húsz évesen összeköltöztem az első komoly barátnőmmel. A kapcsolat véget ért és az albérletből legénylakás lett egész addig, míg Theresa oda nem költözött. Esküvő után nem sokkal vettünk egy csendes kertvárosi házat közel a cukrászdához és ott neveltük fel Danielt és Jennifert. 
- Térjünk át kicsit a szuperhősökre. Végül gyerekkori álma szuper képességek nélkül nem válhatott valóra. Manapság sosem jut eszébe, milyen élete lenne vajon szuperhősként?
Elmosolyodtam.
- Bevallom jól jött volna a szupererő mikor költözésnél bútorokat cipeltünk, vagy a szupergyorsaság mikor a dugóban ültem. De azt hiszem ezek alapvetően nem befolyásolták volna a sorsomat. Anyuék cukrászdájába akkor is naponta benéztem volna és ugyan úgy elvettem volna Theresát szuperhősként, mint átlag emberként. Nála jobb hitvest és társat még a legszuperebb hős sem kívánhatna magának. S ahogy magamat ismerem, így utólag belegondolva, előbb-utóbb úgy is a rendőrség kötelékein belül kötöttem volna ki.
- Laikusként én biztosra veszem, hogy a szuperhősök a rendőrség szempontjából is hasznosak. Meg tud engem erősíteni ebben a meggyőződésemben?
- Kétségtelenül. A leghíresebb esetek alighanem inkább azok, ahol a szuperhősök katasztrófákat hárítanak el. Ismerjük őket bűnüldözőként, mikor a nyomozásban, vagy az elfogásban nyújtanak felbecsülhetetlen segítséget. Kevéssé ismert, de ugyan ilyen horderejű a bűnmegelőzésben vállalt szerepük. Nem csak arról beszélek mikor leleplezik a banditákat mielőtt azok végrehajthatnának törvényellenes cselekedeteiket. Hanem arról a példáról amit fiataljaink, gyermekeink elé állítanak. Követendő példaként állnak sok esetben nem csak erkölcsi, de szellemi téren és lelki erejük is több esetben emberfeletti próbákat kell kiálljon. Ezek mellett többen is rendszeresen látogatnak el világszerte iskolákba, ahol előadásokat tartanak arról, hogy hogyan lehet egy ember hétköznapi hős és miért jó az neki. Városunkban több ilyen iskolai előadást is volt szerencsém megszervezni, az USA-ban ugyan is az efféle bűnmegelőzési előadásokat elsősorban a rendőrség finanszírozza és bonyolítja le. Ebből fakadóan többükkel is volt már szerencsém találkozni és bizton állíthatom, hogy nekik is megvan a maguk élete és ezen belül a maguk baja. Ám a világ jobbá tételében vállalt szerepük jelentősége megkérdőjelezhetetlen.
- Hosszú távú együttműködésről is van tudomása a rendőrség és bármely szuperhős között?
- Itt a városban előfordult már, hogy mi magunk kértük egy-egy szuperhős segítségét, ez bevett gyakorlat. Országos szinten ha jól tudom most is zajlik egy nyomozás amiben több szuperhős is közreműködik. 
- S rendszeres együttműködésről esetleg van tudomása?
- Itt városunkban nincs. Több más városban is vannak szuperhősök akik rendszeresen tartják a kapcsolatot a helyi rendőrséggel, ugyanakkor országos szinten semmi ilyesmiről nem tudok. 
- Hasznosnak ítélné?
- Nos ezen még nem gondolkoztam el, de mindenképpen hasznos lenne. Ám alighanem bonyolult lenne minden egyes szuperhőssel külön-külön tartani a kapcsolatot. A legésszerűbb mód erre talán az lenne, ha mindkét fél alakítana erre a célra egy külön csoportot. A rendőrség oldaláról ez alighanem könnyedén kivitelezhető lenne. S úgy hiszem a szuperhősök közül is lehetne toborozni pár önkéntest, akik a rendőrség eme csoportjának bármikor elérhetőek lennének és akik a többi szuperhőst is el tudják érni ha épp arra van szükség. Kis szerencsével még a szuperhősök eme csapatának működését is finanszírozhatná az állam, vagy legalább beszállna a költségekbe.... Hmm... Így belegondolva alighanem érdemes lesz ezzel az ötlettel komolyabban is foglalkoznom, igazán hálás vagyok az inspirációért Önnek.
- Örülök, hogy segíthettem. Sajnos azonban műsorunk a végéhez közeledik, ennyi fért a mai adásba. A kedves nézők nevében is köszönöm, hogy eljött.
- Én köszönöm a lehetőséget. Viszont látásra.

Nagyon szépen köszönöm.
Elismeréseden felbuzdulva megépítettem Richard otthonát és irodáját, s az NJK, Vanessa Lincoln életútját és adatlapját is megírtam.

Várom szeretettel az első mesélőit.