Előadótermek

First topic message reminder :

*** Nagyelőadó ***



Miután átvergődött a forgalmi dugókkal teli, kora délelőtti Metropolison, majd hosszas araszolás után bejutott az egyetemi parkolóba -- ahol csupán fél órát töltött parkolóhely keresésével -- Christy Jenkins végre elindulhatott egyetemi előadására. A folyosó nem sokban különbözött a középiskolaitól: csakúgy, mint Smallville-ben, itt is rengeteg szerelmespárocska vélte úgy, hogy a folyosót pontosan arra találták ki, hogy ők a világ tudomására hozzák -- méghozzá nem éppen diszkréten -- mindent legyőző szerelmüket. Persze mindezt úgy, hogy legalább a főfolyosók felét kitöltse a levegőben szálló, még akkor is érezhető mandulavizsgálat feromonszaga, ha az ember elfordul.
- ELNÉZÉST - mondta CJ az egyik párocskának, akik pontosan abban az ajtóban deklarálták egymás iránti mély elkötelezettségüket a külvilág számára, mely az álatrendszertan kollokviumát tartalmazó teremhez tartozott, és mely előadásról a lány már vagy negyed órás késésben volt. A párocska nem mutatta különösebb jelét annak, hogy bármennyire is érdekelné őket más nyomora, így CJ egy lendületes mozdulattal arrébb billentve őket kinyitotta az ajtót, majd belépett a terembe. Persze minden szem egyből rászegeződött. Mr. Jordan órája amúgy sem volt a szíve csücske: a száraz tények és latin szavak tömkelegének bemagolása nem szerepelt a lány legélvezetesebb időtöltései körébe. Mr. Jordan egy rosszalló pillantással és fejbillegetéssel konstatálta, hogy megérkezett a lány, aki ettől elpirulva leült, hogy ismét egy unalmas másfél órának tegye ki magát.

Maura, mint a jó vezetők, mindamellett, hogy mindenkinek feladatokat adott, azt sem felejtette el, hogy közben Neki is dolga van. Arca még mindig nagyon átszellemült volt. Talán picit zavarta, hogy egy élő emberen kellett megcsillogtatnia tudását, de ugyanakkor ez kihívásnak is bizonyult a számára. Amikor az addig ismeretlen, saját maga által Dick Graysonként bemutatkozó riporter visszaért, kezében a csuromvizes függönyökkel, Maura válaszolt a kérdésére.
- Be kell csavarnunk a kezét vele. Fontos, hogy enyhítsük a fájdalmait. Igaz, csak időleges lesz, de legalább pár pillanatig megkönnyebbül. - mondta a nő, miközben megfogta az egyik függöny hozzá közel eső sarkát. - Jöjjön közelebb, és amint beraktuk az infúziót, tekerje be a lány karját, DE figyeljen nagyon, hogy a tűt ne mozgassa. Nem szeretném részletezni, hogy másod-, illetve harmadfokú égési sérülések esetében milyen fájdalommal jár, ha az égett hámréteg alatt egy tű, vagy bármilyen más eszköz mocorog. - tette hozzá nyomatékosan, de a következő pillanatban már Barryre nézett, és hozzá beszélt. - Köszönöm, nem is tudom mit csinálnék nélküled, Speedy! - mondta egy félmosollyal az arcán. A lány mindig így hívott, amikor valamit nagyon gyorsan sikerült megcsinálnod. A másodpercek olyan lassan peregtek, mintha valaki megállította volna az időt. A fiatal, Danny nevű fiú arca egyre kétségbeesettebb volt, talán azt remélte, hogy amikor bekötitek az infúziót, és némileg lehűl a lány teste azonnal magához is tér. Maura is egyre türelmetlenebbnek tűnt. Pár pillanattal később egy alig hallható, de kifejező szó hagyta el a földön heverő, nagyjából az életéért küzdő lány száját.
- Danny? - kérdezte a lány, de a szeme még csukva volt... ha pár pillanatra ki is nyitotta, Maura tudta, hogy maximum homályos alakokat lát maga körül.
- Itt vagyok CJ, nincs semmi baj! Már itt a segítség! - szólalt meg a fiú örömittas hangon, majd a jobb kezével megszorította a lány kezét, a ballal pedig alig észrevehetően, de a mellkasához kapott.
- Christy, az én nevem Dr. Maura Parker. Most már minden rendben lesz. Tudom, ezt most kicsit nehéz lehet elhinni, de a nehezén már talán túl Vagy... köszönhetően a kis barátodnak, Dannynek. - mondta apró mosollyal. Ismét Barryhez fordult.
- Készítsünk elő még egy infúziót, és hívjunk mentőt. Amíg ide nem ér fent kell tartanunk vagy javítanunk kell a mostani állapotán, hogy szállítható legyen. - a lány ekkor odalépett Barryhez, majd kicsit halkabban megszólalt. - A szervezete nagyon gyorsan reagált, sokkal gyorsabban, mint az átlagembereké. Nem lepne meg, ha egy smallvillei meteormutánssal lenne dolgunk. Viszont, erről senki más nem tudhat. Luthor kísérleti egérré változtatná, azt pedig nem engedhetjük meg! - mondta jelentőségteljesen.
- Mr. Grayson. Köszönöm a segítségét. Ez a lány magának is hálás lehet, mindent megtett... de mégis mi vette rá arra, hogy egy szellőzőn keresztül akarjon bejutni ide? Szenzációhajhászás? Gothamben nem történik elég szörnyűség, szükségük van egy kis lökésre a jó öreg Metropolisból? - talán azoknak, akik tudták, hogy Maura és Barry Central Cityből érkeztek furán hathatott a kérdés, de Dicknek erről fogalma sem volt. A kérdés feltevése közben már CJ-re is figyelt. Ellenőrizte a pulzusát, ami egyre szaporábbá vált, szervezetének oxigénellátása is kezdett stabilizálódni.
- Christy, mit tettél? Mi történt miután elájultam? - kérdezte Danny, de Maura szinte a szavába vágott.
- Danny, a barátnőd most élt túl egy nagyon komoly támadást. A kérdések talán várhatnak... Nem igaz, kisasszony? - mondta, majd előző mondatát megcáfolva Ő is feltett egy kérdést Christynek.

Mikor megérkeztem a nedves függönyökkel ledobtam őket a földre, amik hangos csobbanással értek földet ezzel is jelezve, hogy megérkeztem. Nem mondhatnám, hogy feltűnési viszketegségem lett volna, de nem akartam jobban elázni. Mikor megkérdeztem mi a következő feladatom magam is meglepődtem a kissé rémült hangomon. Tisztában voltam vele, hogy ez egy rendkívüli helyzet és nincs semmi szükség arra, hogy ott pánikoljak. Vettem néhány mély levegőt, hogy kissé lenyugtassam magamat és ezzel, sikerrel is jártam. Pár pillanattal az érkezésem után megkaptam a várva várt utasításokat miszerint a sérült kezét kellett betekernem. Ehhez kicsit nagynak bizonyultak a függönyök meg gond nélkül be tudtam volna velük takarni ezért megfogtam az egyiket és néhányszor félbehajtottam Utána pedig óvatosan elkezdtem betekerni a kezét. Természetesen oda kellett figyelnem a többiekre, mert ők közben egy infúziós tűt szúrtak a karjába és vigyáznom kellett nehogy véletlenül megmozdítsam. Úgy tűnt a régi mondás beigazolódott ahol a baj ott a segítség. Mindenki, aki képes volt mozogni az azzal foglalkozott, hogy hogyan tudna segíteni a sebesülteknek. Miután végeztünk kissé nyugodtabbá vált a helyzet és a parancsnok a fiatal sráchoz fordult utána pedig hozzám megköszönte a segítségemet és megkérdeztem tőlem mit kerestem ott talán nincs elég szörnyűség Gothamban?
-          Tudja, szörnyűség az van dögivel azonban ezt az emberek már annyira megszokták, hogy senkit sem érdekel ezért akartam megriportolni egy nagy halat vagy inkább egy bálnát. Nagy sajnálatomra megtudtam, hogy az illető Metropolisba ment így hát eljöttem utána és út közben halottam a rádióban mi történt itt és azonnal megváltoztattam a terveimet. Reméltem sikerül egy jó kis cikkre valót összeszednem, de legfontosabb segíteni a rászorulóknak. Mikor megérkeztem meg találtam a behatoló nyomait és nem tudtam ellenállni a kísértésnek és akár egy vadászkutya elindultam a nyomok után. Na így történt meg, hogy egy véletlenül maguk mellé csöppentem. Remélem, nem sértem meg, de rendkívüli dolgot vitt végbe az előbb maga nélkül semmit nem tudtam volna tenni. Szerintem önnek van ebben némi gyakorlata. Ne tessék, félreérteni nem tolakodni akarok bennem is van, emberség annyira kell most magának egy faggatózó újságíró, mint sárgaláz a lepraterepen. Ha bármit tehetek, még kérem, rendelkezzen velem.
Ezután a Speedy becenevű úriemberhez fordultam és megveregettem a vállát.
-         Ez szép volt. – utána pedig a sérülthöz fordultam egyrészt, hogy jobban szemügyre vehessem a sérüléseit másrészt pedig, hogy megtudjam, hogy van.

-          Ne aggódjon minden rendben lesz.- odahajoltam hozzá, hogy csak ő hallja és halkan a fülébe súgtam-  A szavamat adom elkapom azt a rohadékot. Maga csak pihenjen. 
Jó volt látni, hogy valakin tudtam segíteni sok azzal a sok szerencsétlennel ellentétben, akik nap mint nap válnak áldozattá.

- Ne aggódjon minden rendben lesz.  A szavamat adom elkapom azt a rohadékot. Maga csak pihenjen. - mondta neki egy ismeretlen férfi. Bár a lányt kissé megnyugtatták az idegen eltökélt szavai, zaklatott állapotban volt. *Úgy érzem, most mindenki mindent jobban tud nálam. Ez azért elég bosszantó. Zavar az információ hiánya* Gondolkodott a lány, miközben körülötte úgy tűnt, felpörögnek az események. Egy fiatal nő, akit CJ még sohasem látott, valamit mondott egy szintén ismeretlen fiúnak. Bár a lány nem halotta miről lehet szó, a nő arckifejezéséből rájött: róla van szó. *Tudja. Tudja, hogy... hogy nem vagyok normális.* A lányon úrrá lett a pánik. Nem ismerte a nőt, a szándékait, a hovatartozását. *Ha megint visszavisznek Belle Reve-be... NEM!!! NEM VIHETNEK VISSZA!* A pulzusa emelkedett, az adrenalin elárasztotta a testét. Próbált persze nyugodtnak látszani, de hát, a hazugság nem volt sosem erőssége. Hirtelen felült, és meg is próbált felpattanni, de persze a teste még nem volt a hirtelen menekülés állapotában, így visszaesett ülő állapotba. Majd ránézett az őt körülvevő, látszólag aggódó csoportra, és zavart nevetéssel mondta - Azt hiszem ezt elsiettem. Talán még egy picit maradok a földön .
Ránézett az egyetlen ismerős személyre, Dannyre, aki kérdő tekintettel nézett rá. Persze, hiszen még mielőtt az idegen férfi ígéretekbe bocsátkozott volna, a fiú kérdőre vonta a tetteivel kapcsolatban. *Mit csináltam? HA! Mintha tudnám.* Pörögtek tovább a lány gondolatai. Megpróbálkozott valami jó hazugságot kitalálni. Visszafeküdt, lehúnyta a szemét -- így talán nem árulják el a hazug szemei, majd elkezdte a monológot.
- Nem emlékszem teljesen. Miután begyulladt a nő, és elszaladt - elakadt a szava, kiszáradt a szája, de folytatta - Odafutottam hozzád. Elég rossz bőrben voltál - ekkor ránézett a fiúra, aki egészen épnek tűnt. Eddig elég meggyőző volt, persze, eddig még nem igazán mondott a valóságtól eltérő dolgokat. Lesütötte a szemét, sóhajtott egy nagyot, majd folytatta - Aztán próbáltam beszélni hozzád. Elvileg ezt kell csinálni. Azt tanították az egészségügyi vizsgán. Hogy... nem szabad hagyni, hogy a sérült elveszítse az eszméletét. Aztán ... aztán ... nagyon elkezdett fájni mindenem. - Lenézett a kezeire, mintegy bizonyítékra, majd egy nagy lélegzetvétellel befejezte a mondanivalóját - Aztán, azt hiszem, elájultam. A többit meg már láttad. Hát igen, elég vacakul nézek ki. - mondta a felszínes plázacicák hangján, majd megerőltette a szemeit, és ismét ránézett a fiúra. Remélte, hogy az megelégszik a válasszal. 
Viszont valami baj volt. A karjai még mindig rettenetesen fájtak. Máskor, ha ilyen sérülést szerzett, már réges régen elkezdtek volna begyógyulni a sebei. Most meg, mintha ... mindha olyan lett volna, mint bárki más. Az égéséei nem akarództak gyógyulni, és bár először kellemes volt a hideg ruhaanyag, amit rátekertek, a karjai nagyon fájtak. És azt is kellemetlennek találta, hogy beleragadtak a hólyagos sebekbe. Meg sem várta Danny reakcióját, és az ismeretlen nőhöz szólt.
- Elnézést, hölgyem! - kezdte - Tudom, elég hálátlannak hangozhat, mert elég erős megérzésem, hogy Önnek jelentős szerepe volt abban, hogy most panaszkodhassak és ne egy fém asztalon legyek kiterítve, de ... lehetne valami rendes kötést találni? Mert ez rettenetesen fáj - mondta a lehető legnyugodtabb, és legtisztelettudóbb hagján. Azonban utolsó szavai közben már elcsuklott a hangja. Ugyanis a fájdalom erősödött. Ekkor, minden korábbi egészségügyi ismeretei ellenére elkezdte leküzdeni a függönyöket a karjáról, figyelmen kívül hagyva a branült, amivle az infúziót a karjába kötötték. Miután könnyeivel küzködve lehámozta  a kötést, megdermedt. Rosszabb volt a helyzet, mint gondolta. Bár részint hólyagosra égett a bőr a karján, sok helyen nem is volt már bőrfelület, csak égett hús. Igyekezett visszatartani a hányingerét egy emberes káromkodáscsokor kíséretében. - Ez. Elég undoirító - mondta végül fintorogva saját végtagjaira, zárszóul.

Maura feszülten figyelte az eseményeket. Barry poénja ugyan mosolyt csalt az arcára, az talán jobban érdekelte, hogy a lány, akinek az imént jó csapatként együttműködve megmentettétek az életét, hogyan is emlékszik vissza arra, hogy mi történt, miután az elkövető, - akiről közben kiderült, hogy egy nő - elillant. Végighallgatta a beszélgetéseteket, közben gondolkodott, hogy az eléggé hiányos orvosi felszereléseinek segítségével mégis hogyan tudna megfelelőbb kötést tenni Christy kezére. Némileg kellemetlenül érezte magát, hisz mégiscsak orvosból volt, de nem az életmentő fajtából, hanem abból, akik a holtakkal jobb viszonyt ápol.
- Nos, valamit kitalálunk... tudod, én patológus vagyok, szóval nem feltétlenül vagyok felkészülve az életmentésre... de valóban örülhetsz, hogy nem egy fémtálcán húztalak ki egy hűtőszekrényből. - tette hozzá egy apró mosollyal az arcán. - Barry, kutass a táskámban, valahol az alján találnod kellene gézt, és Panthenol sprayt. Az a célnak megfelel. - fordult oda Barryhez, és nyomatékosan közölte vele a legújabb feladatot. Ezután Dickre nézett, látszott rajta, hogy gondolkodik mivel vonhatná be ismét Őt is a csapat munkájába.
- Mr. Grayson, nem látott valami furcsát, miközben a szellőzőben settenkedett? Valami furcsát, ami megmagyarázhatná a Danny mellkasán látható vágásokat? - kérdezte. De a következő pillanatban már ismét Christyre nézett. Látta rajta, hogy a lány zavarban van... átfutott az agyán, hogy talán amiatt, hogy Ő sutyorgott valamit Barryvel. Ismét felállt és odalépett a kollégájához.
- A lány zavart, valószínűleg már járhatott a Belle Reeve-ben... nyilván nem csak egy osztálykirándulás kapcsán, sokkal inkább páciensként. El kell terelnünk Danny figyelmét... ez lesz a Te feladatod, de kérd Grayson segítségét. Vond be valahogy Őt is, én addig beszélek a lánnyal. - mondta Barrynek teljes nyugodtságot sugározva magából. - Kezd el vizsgálgatni, rá kell jönnünk, hogy mi történt vele... kérdezd ki, hogy mik az utolsó emlékei?! Ahogy mondtam, vond be Graysont is, igyekezz Tőle is megtudni, amit lehet. - mondta a nő, még mindig az előbbi nyugodtsággal a hangjában., majd Christyhez fordult.
- Adok még egy kis lydocaint. Hátha az enyhíti majd a fájdalmaidat. - mondta jelentőségteljesen., majd amikor Barry és Dick már elkezdték Dannyt faggatni, kicsit közelebb ment Hozzád, és a szemedbe nézve megszólalt. - Jártál a 33.1-ben, igaz? - kérdezte, majd a kétségbeesést látva az arcodon, gyorsan folytatta is. - Ne félj, nem engedem, hogy visszakerülj oda. Épp az ellen küzdenék, küzdenénk, hogy az a hely egyáltalán létezhessen. Valószínűleg a támadótok is onnan került elő... Luthor híre egészen Gothamig elér, meg sem lep, hogy ilyen undorító helyeket hozott lére. - tette hozzá. - Nem kell sem tőlem, sem Barrytől tartanod. Mik a képességeid?

Miután a nő intézkedett és mindenkit elküldött a ,,dolgára'', CJ-hez fordult - Jártál a 33.1-ben, igaz?  Ne félj, nem engedem, hogy visszakerülj oda. Épp az ellen küzdenék, küzdenénk, hogy az a hely egyáltalán létezhessen. Valószínűleg a támadótok is onnan került elő... Luthor híre egészen Gothamig elér, meg sem lep, 
hogy ilyen undorító helyeket hozott lére.  Nem kell sem tőlem, sem Barrytől tartanod. Mik a képességeid?
*Tehát egyből a lényegre térünk. Pedig azt hittem, ha elhagyom Smallville-t, soha többé nem kell ezekről a dolgokról beszélnem* A lány mély levegőt vett, és egészen addig nem szólalt meg, amíg -- a láthatóan a nővel együtt dolgozó -- fiú nem ,,kagylózott''. CJ látta rajta, hogy nagyon érdekli a dolog. A nőből áradó megnyugtató biztonságérzettel szemben azonban úgy érezte, a srác nem egészen megbízható. 
Persze máskor is csapták be a megérzései, emberismeretből sem szerezne jeles osztályzatot, de úgy vélte, jobb félni, mint valakinek a kotyogása miatt ismét átélni a borzalmakat, amiken egyszer már keresztülment. Tehát, amikor a srác már hallótávolságon kívül került, halkan a nőhöz szólt, szinte suttogva.
- Igen. A jártam talán erős kifejezés. Nem volt teljesen önkéntes a látogatás - mondta, az utolsó szavaknál már elcsuklott a hangja. Erőtt vett magán, folytatta - Ön, mint az egészségügyben jártasnak tűnő személy már biztos észrevette, hogy nem tart annyi ideig, hogy ... hogy egy sérülés rendbejöjjön. Nem igazán tudom, hogy hogyan, miért, de előző életemben biztos nagyon rossz ember lehettem, hogy ezt a sorsot kaptam. Talán nem is tudok meghalni. Pedig ... voltam már olyan helyzetben, amikor a határaimat feszegették. - ismét mély levegőt vett. - De most, mintha... mintha a szokásosnál is nehezebben menne. - Ránézett az alkarjára, amit még mindig erősen beborítottak az égésnyomok. - Más esetben 10-20 perc alatt eltűnnek az ilyen sérülések. Most valami baj van. Mintha... mintha ... - ekkor átfutott egy kósza gondolat, remény az arcán - Mintha normálissá válnék. Lehetséges egyáltalán ez? - kérdezte kétségekkel tele.

A parancsolkodó hölgy megkérdezte tőlem, hogy láttam-e valami különöset, míg a szelőzőben settenkedtem. Bár nem ez volt a legmegfelelőbb pillanat mégis egy halvány mosoly jelent meg az arcomon akár egy rosszcsont kisfiúén, akit megint rajta kaptak valamin.
-          Ez erős túlzás, hogy settenkedtem mondjuk úgy, hogy követtem az ösztöneimet. Visszatérve a vágás nyomokra semmi használhatót nem láttam odabent leszámítva néhány vér csöppet valaki bizonyára azon keresztül mászott sebesülten. Azt reméltem khm akarom mondani úgy gondoltam, találhatok pár használható nyomot és ekkor pottyantam be ide.
Egy pillanat erejéig abbahagytam a beszédet és gondolkodó arcot vágtam miközben megpróbáltam felidézni egy nem olyan távoli emléket.
-          Így visszagondolva az iratárban vagy miben láttam pár vágás nyomot, ami frissnek tűnt. Meglehet, hogy mindkettő ugyanattól az embertől származik.
Ez után azt a feladatot kaptam, hogy kérdezzem, ki a sérült férfi mit tudna elmondani az esetről. Kicsit zavart, hogy mindenki csak úgy ugráltatott azonban nem törődtem vele mivel alapból is ezt csináltam volna.

-          Üdv Dany igaz? A nevem Dick Grayson. Nem volt semmi, amit az előbb véghezvitt ismerek olyanokat, akik rögtön elájultak volna pusztán a lány látványától. Meséljen, hogy érzi magát? Ne aggódjon, mindjárt itt lesznek a mentők és mindenkit ellátnak, de előtte tennünk kell arról, hogy ez ne ismétlődhessen meg. Kérem, mondjon el mindent, amit csak látott vagy látni vélt arról a szemét.. – kissé túlságosan magammal ragattak az indulataim és képzeletben már a kezeit tördeltem az ismeretlennek szerencsére hamar lenyugtattam magam. - akarom mondani az elkövetőről.
/Mindenkitől elnézést kérek nem szándékosan várattalak meg benneteket egyszerűen kiment a fejemből. Ilyen többet nem fog előfordul. Még egyszer bocsánat./

Christy:
Miközben Maura a történetedet hallgatta az érzelmek elég gyorsan váltakoztak az arcán. Ami viszont állandó volt az a tekintetéből áradó együttérzés és a vadászkutyáéval megegyező figyelmesség. Az arca hol riadtságot, hol féktelen dühöt sugárzott. Közben a táskájában matatva előkapott egy lidokainos ampullát, egy fecskendő és egy tű segítségével kiürítette, majd a kevésbé megégett kezed irányába nyúlt.
- Ez most kicsit kellemetlen lesz. – mondta két mondatod között, majd beadta a fájdalomcsillapítót, közben továbbra is itta szavaidat. Amikor abbahagytad, Ő is hasonló hangerővel szólalt meg.
- Valóban feltűnt. – mondta egy apró mosoly kíséretében, reflektálva a mondatodra, amiben arra utaltál, hogy észrevehette már a képességedet. – Egyet tudnod kell, sem régen, sem most nem vagy rossz ember… sem abnormális! Bár, ha jól sejtem sokkal jobban örülnél, ha most a fémasztalon feküdnél, és egy hozzám hasonló orvos épp a mellkasodat készülne felvágni. – folytatta teljes meggyőződéssel. – Ez nem egy átok, hanem áldás. A világnak a Hozzád hasonló emberekre van szüksége, mostanában, amikor a Luthor féle gazemberek irányítanak mindent, mindenkinek kell a remény. Te és a társaid ezt szimbolizálhatjátok! – pár pillanatig hallgatott, és közben a kezedet vizslatta. – Jól sejtem, hogy közöd van Danny sérüléseinek rejtélyes „felszívódásához”? – kérdezte, miközben mélyen a szemedbe nézett. Szinte a válaszodat sem várta meg, és folytatta. – A képességednek ez a része mikor fejlődött ki? Csak arra tudok gondolni, hogy nem túl rég… és emiatt vette jobban igénybe a gyógyítás a szervezetedet. De kérlek, javíts ki, ha tévedek… és az Isten szerelmére, ne magázz. Barát vagyok, nem ellenség! – tette hozzá egy apró mosollyal az arcán. Alig fejezte be az utolsó mondatát a folyosóra vezető egyik ajtó, illetve fal felől éles csattanás hallatszott. Maura azonnal felkapta a fejét, és igyekezett úgy helyezkedni, hogy ha bármi történik Te ne kerülj a támadó látóterébe…


Barry, Dick:
Danny szeme teljesen elkerekedett Barry első kérdése hallatán.
- Hogy… mióta járunk? Csak idén jöttem ide. Gothamből. Nem nagyon vannak barátaim még itt, Christy egész normálisnak tűnt a sok gothami furcsaság után, emiatt akartam elhívni egy kávéra ma… de ez lett a vége. A történet további részét meg már ti is tudjátok. – mondta a fiú, miközben néha a lány és a doktornő irányába pillantott. Vetett egy-két kelletlen pillantást Barry irányába is, majd amikor Dick is feltette a maga kérdéseit felé fordult, és azokra is válaszolt.
- Daniel Quinzel., Danny. Kösz a kérdését, jobban vagyok. Mondjak el mindent? A támadó egy nő volt. Normális esetben azt mondanám, hogy egy igazán szemrevaló nő. De most csak annyit mondanék, hogy egy igazi pszichopata gyilkoló gép. Látszott rajta, hogy minket már csak azért támadott meg, mert bezavartunk a szökési kísérletébe… ha azok a rendőrök nem akarják, hogy mi is kijöjjünk az előadóból akkor senkinek nem esett volna semmi baja. – mondta dühösen, miközben a szintén sérült rendőrökre nézett. – Tudom, gonosz dolog ezt mondani, de Ők tehetnek az egészről… és én még azt hittem, hogy Metropolisban majd minden más lesz. – gondolkodott el a srác miközben ingerültem mesélte a történteket. – Na mindegy. Szóval, azok a rendőrök kivezényeltek minket, nagyon okosan, libasorban az előadóból, és persze mindannyian követtük őket. Szépen, lassan haladtunk kifelé, amikor a semmiből megjelent ez a nő, és megtámadott minket. Nekem az az egy dolog lebegett a szemem előtt, hogy Christynek ne essen baja. Láthatóan nem voltam túl sikeres ebben a dologban, hisz elég súlyos égési sérülései lettek. Azt viszont ne is kérdezzék, hogy velem mi történt. Az érkezésük előtti utolsó emlékem az, hogy a nő a furcsa karmokkal díszített kesztyűjével végigszántja a mellkasom, majd azt mondja, hogy nem túl sok időm van, mert valamiféle idegmérget fecskendezett a szervezetembe, tehát kb. meghalok. Aztán meg már ott térdeltem Christy teste mellett és maguknak, illetve a Dokinak és a társának ordibáltam, hogy jöjjenek segíteni. Kicsit elegem van már abból, hogy még mindig itt ácsorgunk, várjuk a jó szerencsét az a nő meg már hét határon is túl járhat. Rühellem a tehetetlenséget. A rendőrök is úgy ácsorognak itt, mint akik jól végezték a dolgukat, miközben itt emberek szenvednek miattuk. Rosszabbak, mint Gordon. Maga is – nézett rá Dickre – úgy bejutott ide, hogy észre sem vették. Ok, hogy maga Dick Grayson, de akkor is… bejutni egy hátsó bejáraton kb. akkora feladat, mint üres kapura gólt rúgni. Még egy falábú is megcsinálja… – tette hozzá még mindig elég ingerülten, amikor egyszer csak Ti is arra lettetek figyelmesek, hogy a falhoz valamiféle fém csapódott neki. Danny már csak a hang hatására is összerezzent, és rögtön a zaj irányába fordította a fejét. – Remek! Minden idióta a Metropolisi Egyetemet választotta zarándokhelyéül?


Barry, sebességedet kihasználva, szinte teljesen észrevétlenül tájékozódhatnál arról, hogy milyen meglepetésvendég érkezett ismét hozzátok. A kérdés, hogy bevállalod e, hogy ennyi ember előtt használod a képességedet?
 
Bruce:
Miután feltetted a kérdésedet, Alfred készségesen válaszolt.
- Khm, Uram… a fickó egy nő! – szólalt meg először Alfred, majd folytatta. – Próbálok egy használható képet találni róla. De valóban, nagyon felkészült volt, valószínűleg felmérte a terepet és tudta merre vannak a kamerák, mert szinte mindenhol háttal van a készülékeknek. – tette hozzá, majd át is tért a következő kérdésedre. - De Uram, pontosan az a Grayson. A fiúból újságíró lett, a Gotham Gazettenél dolgozik. Pár órával ezelőtt még itt járt a kastélynál. Önnel akart beszélni. Láthatóan elég kitartó ahhoz, hogy egészen Metropolisig menjen maga, vagy egy jó sztori után. Érdemes lenne rá odafigyelni, talán még hasznunkra lehet! – mondta a „komornyik” nagy meggyőződéssel. Hiszen Alfred sokkal több volt ennél, jobb volt, mint bármilyen sidekick, akivel eddig próbáltál együtt dolgozni. Miközben Alfreddel megbeszéltétek a dolgokat, eldobtad azt a bizonyos Batarangot, ami igazából semmilyen hatást nem váltott ki, annyit hallottál a folyosóról beszűrődni, hogy két rendőr kibiztosította a fegyverét., majd egy kiáltást:
- Bárki is van ott, azonnal jöjjön elő. Körbevettük az épületet, és magának sincs szüksége több felfordulásra! – hangzott a rendőr szájából a nem túl meggyőző mondat, amit nyilvánvalóan az vezérelt, hogy legalább a bent tartózkodó többi ember szemében úgy tűnjön, hogy nem csak dísznek vannak ott. Könnyedén tehetsz úgy, mint aki nem is hallotta az előbbi mondatokat és kereshetsz egy alternatív bejutási lehetőséget.
De már így is elég sok időt vesztettetek az elkövetővel szemben. Biztosan megérné továbbra is inkognitóban tartani Batmant Metropolisban?

Cseppet sem volt a lány ínyére, hogy a nő faggatózott. Kicsit úgy érezte magát, mintha egy rendőrségi kihallgatáson lenne, és nem tanúként, hanem gyanúsítottként. Bár a nő hangvétele, beszédstílusa és testbeszéde is nyugalmat, biztonságos légkört árasztott, a lány nem volt hajlandó hamis biztonságérzettel áltatni magát. Tudta, hogy a borzalmaknak nagy valószínűséggel még nincs vége. Hiszen korábban is csak így volt. Nem vihar előtti csönd volt ez, hanem inkább tűnt olyasminek, mint egy hurrikán. Azaz, jelen esetben a hurrikán szeme. A nagy, bőddületes vihar után csendesség támadt. De ez csak a látszat, pont mint a hurrikán szeme esetén. Bár látszólag leülepedett a vész, a hurrikán halad tovább. Pont mint az események láncolata. Az újból kitörő vihart pedig egy hatalmas huppanást, vagyis inkább csattanást lehetett hallani az egyik folyosóra nyíló ajtó irányából. A nő mozgása hasonló volt egy kölykeit védelmező anyatigriséhez, ahogy a lány elé lépett. Vagyis, lépésnek nem igazán volt nevezhető, olyan játszi könnyedséggel libbent védekező pozícióba. CJ nagyot nyelt *Tehát elhagytuk a hurrikán szemét. Második felvonás* Bár még erősen kába volt a korábbi események miatt, igyekezett minden érzékét élesíteni, figyelni, sőt, szükség esetén hajlandó volt támadni is. *Nem fogok itt meghalni* határozta el magában. A szeme az ajtó irányába meredt, azonban perifériás látásával észrevette a földre vetett fecskendőt: pár pillanattal ezelőtt még néhány mili lidokain volt benn, ami most már a lány vérében keringett. A lány megmarkolta a fecskendőt, jobb fegyver híján. Minthogy a lidokain nem közönséges fájdalomcsillapító, hanem erősen zsibbasztó hatású, ezért a lány mozgása is eléggé suta volt. Mintha alacsony pinggel próbálna számítógépes online játékon játszani: hiába próbál gyorsan mozogni - bár fejben minden tisztán megy - a tagjai azért kissé időkésleltetéssel követik csak idegrendszere parancsait. Mind a lány, mint a fiatal nő megfeszült figyelemmel tekintett a zajforrás irányába: a puffanás óta semmi nem történt, bár csupán néhány másodperc telt el. Ennek ellenére idegtépő volt a várakozás. *Vajon mi jöhet még? Ha most megjelenik itt Luthor... végülis jellemző volna rá, hogy akkor jön, amikor már a piszkos munkát elvégezték* Továbbra is a zaj irányába szegezték a tekintetüket, CJ pedig még erősebben markolta a fecskendőt, hátha szüksége lesz rá.

Nagyon sok hasznos információt sikerült megszereznem a Dany nevezetű illetőből, amitől csak még nagyobbra nőt a szememben. Láttam már jó pár támadás áldozatát, akik még a saját nevüket sem tudták volna elmondani. Ő ennek ellenére nem csak bemutatkozott, hanem még egy személyleírást is tudott adni a tettesről. A támadó egy csinos nő volt én meg azt hittem ilyet csak egy férfi követhet el. Végig futott az agyamon meglehet, hogy az-az illető volt, akit halottam csevegni pont azelőtt, hogy bemásztam volna a szelőzőbe. Elmondása szerint, ha a rend derék őrei nem lettek volna ennyire a helyzet magaslatán nem történt volna semmi baj. egy pillanat erejéig együtt tudtam vele érezni ugyanis az én szüleim ügyében sem jutottak előrébb. A következő pillanatban a fickóból váratlanul kirobbantak az érzelmei váratlanul kirobbantak akár egy vulkán. Szidta a rendőröket, hogy nem valók semmire szidott engem, hogy nem vagyok jobb, mint egy falábú. Megfordult a fejembe, hogy válaszolok valamit azonban mégsem tettem volt szegénynek elég baja. Anno mikor történt az a szörnyűség én is képes lettem volna akárkibe belekötni, aki csak rám nézett. A beszélgetést egy furcsa zaj szakította félbe. egy pillanatnyi tanakodás után a zaj irányába kezdtem rohanni azért még visszafordultam Dany-hez.
-          nagyon köszönöm a segítségét. Megnézem, mi volt ez maga inkább maradjon a barátnőjénél.

/Elnézést kérek./

Bruce:
Akciód, hogy eltereld Magadról a figyelmet feleannyira sem sikerült jól, mint amennyire tervezted. Amint eldobtad a Batarangot, már más megoldások is eszedbe jutottak, de akkor már késő volt. A falnak ütköző, majd a földre huppanó fémfegyver olyan zsivajt csapott a szinte hangtalan, de sötét folyosón, hogy minden tekintet abba az irányba szegeződött. Alfred hangja elkomorult.
- Uram, erre semmi szükség nem volt! – szólalt meg, de mire ezt kimondta akkorra a két füstbombát is eldobtad. – Úgy látom minden áron magára akarja vonni a figyelmet, Bruce Úrfi! – tette hozzá, és igyekezett alternatív útvonalat találni Neked. A gondolat, hogy gyakorlatilag minimális információk összegyűjtésével hagyod el a helyszínt, egyáltalán nem volt a komornyik ínyére. – Uram, ne haragudjon, hogy megjegyzem, de mire volt jó ez a nagy felhajtás, ha a tényleges nyomokat, a szemtanúkat meg sem akarja nézni? Arról nem is beszélve, hogy mivel eldobott egy Batarangot, mindenki tudni fogja, hogy Batman a helyszínen járt. Tudják, hogy az elkövető egy nő volt, de le sem moshatja majd magáról, hogy Batman segített Neki! – tette hozzá Alfred, miközben minden alternatív útvonal térképét átküldte a jelmezbe épített számítógép holografikus kijelzőjére. – Bruce Úrfi, javasolnám, hogy mutassa meg magát, ha másért nem, ezért mindenképpen! – mondta, és a térképek helyét septiben átvette egy videó, amelyen az általad eldobott bombák által kreált füst pillanatok alatt eltűnik. Alfred kicsit belassította a felvételt, hogy szabad szemmel is kivehető legyen, amit Neki is sikerült kiszúrnia. – Barry Allen alias Flash, szolgálatára! Talán itt lenne az ideje néhány barátot gyűjteni… - mondta, és várta, hogy reagálsz e valamit, vagy ismét a saját fejed után mész.
 
Christy, Barry:
Feszült pillanatok következtek, a másodpercek óráknak tűntek, a lehulló fém által keltett zaj visszhangja szinte még most is hallatszódott az üresen pangó folyosón. Néhány másodperccel később hatalmas füst kerekedett, melyet két füstbomba okozott. A riadalom már mindenki arcán valós volt, amit csak fokozott, hogy az átláthatatlan anyag, amilyen gyorsan létrejött, olyan gyorsan el is tűnt. Szabad szemmel alig láthatóan volt észrevehető, hogy piros és kék csíkok futottak körbe a füst mellett, mintha valamiféle „hurrikánt” keltett volna valami, vagy valaki. Maura tekintete Barryre vetődött. A fiú nem is sejtette, de a lány tudta a titkát, amit oly nagy becsben tartott, mintha maga a Villám mondta volna el Neki. Tudta, hogy a füst eltűntetése az Ő műve volt, de óvni akarta kollégáját a többiek kíváncsiskodásától, hisz nem tudta, hogy társaitok mit vettek észre az eseményekből.
- Hát, ez meg mi a pokol volt? – kérdezte látszat meglepődöttséggel. – Ki a fene van ott? Jöjjön elő! - tette hozzá, és bármennyire is próbált meggyőző lenni, nem nagyon sikerült Neki. Csak reménykedett abban, hogy a körülötte levők nem vették észre bizonytalanságát. Lassan felemelkedett a földről, és elindult a zaj és a füst forrásának irányába. Tudta, hogy nem az Ő feladata, hogy kiderítse ki állhat a dolgok mögött, de jobb ötlet hirtelen nem jutott eszébe, hogy elterelje a figyelmet Barryről.
- Christy, maradj itt! – mondta a lányra nézve, csak utána gondolt bele, hogy igazából, ha akarna sem nagyon tudna ellenszegülni az utasításnak, hisz még mindig erős fájdalmakra panaszkodott. A doktornő gyorsan végigmérte a karodat, amin a javulás apró, talán általad még észre sem vett jeleit vélte felfedezni. Arcán mosoly rajzolódott ki., miközben már lassan lépdelt a zajok irányába.
- A nevem dr. Maura Parker, nem akarunk ártani magának! Jöjjön elő! – mondta ismét a tőle megszokott hangnemben. Arcán a rémületnek nyoma sem volt.
- Szerinted normális, hogy egy patológus így viselkedik? Vagy ez a stressz hatása? – kérdezte Danny Barryre pillantva. – Egyre kevésbé értem, hogy mi folyik itt. Nem kéne nekünk is tenni valamit?
 
Dick:
Elindultál Danny mellől, a fiú eközben már oda is lépett Barryhez, ami Neked pont kapóra jött., egy emberrel kevesebbre kellett figyelned. Körbenéztél, hogy a rendőrök és a többi körülötted levő társadnak tekintett ártatlan merre figyel. Mivel észrevetted, hogy mindenki a zajok irányába szegezi a tekintetét, elérkezettnek láttad az idejét annak, hogy akrobatikus mozgásodnak köszönhetően kiderítsd, hogy ki a fémfegyver és a füstbombák tulajdonosa. Nem voltál teljesen nyugodt, de az adrenalin kezdte átvenni az uralmat a józan gondolkodás fölött. Mint minden valamire való épületben, itt sem csak a plafonon, hanem a falban is voltak szellőzőnyílások. Kiválasztottál egyet, játszi könnyedséggel lepattintottad a helyéről a rácsot, és bemásztál a falban keletkezett átjáróba. Guggolva kellett közlekedned, majd pár másodperccel később elértél egy elágazáshoz: mehettél egyenesen, vagy jobbra. Valamiért az a megérzésed támadt, hogy ha jobbra mész, eléred a célodat… nem is tévedtél sokat. Nagyjából 10 méterre előtted kezdett kirajzolódni a szellőzőnyílás másik vége, mely előtt időről időre meglibbent valamiféle anyag. Próbáltál minél halkabban közlekedni a szellőzőben, hogy ha ott van a rejtélyes idegen, ne vegyen észre… akrobatikus, macskaszerű mozgásod még ebben is kapóra jött. A szellőzőnyílás vége egyre csak közeledett, benned pedig már szinte csak az izgalomnak volt helye… Ami csak fokozódott, amikor a rácsos „ajtóhoz” értél. Pár pillanatig nem akartál hinni a szemednek. Kirajzolódott előtted egy már oly sokszor elképzelt alak, akiről sokan azt hitték nem is létezik: Gotham City állandó fenegyerekének, Batmannek a sziluettje. Ő volt tehát a rejtélyes „támadó”, aki minden valószínűség szerint csak információkat akart gyűjteni, hogy maga kaphassa el az ismeretlen elkövetőt.

*Maura. Tehát így hívják. Elég különleges név, már ha engem kérdeznek. Van valami megmagyarázhatatlan ebben a nőben. Vajon Maura is rendelkezik valami furcsa ... hm ... képességgel?* Gondolkozott a lány, miközben azt várták, hogy a zörgés-dörgés okozója előbújjon. *Lehet, hogy visszajött a kígyónő?* Christy egészen beleremegett a gondolatba. A nő veszélyes és talán még szociopata is. CJ nem tudta volna megmondani, hogy a kígyószerű asszony érzett-e valójában valamit, de ha mégis, arra a nyakát tette volna, hogy élvezetét leli mások szenvedésében. Mintha csak egy zs-kategóriás hollywood-i filmben lennének. Egészen klisés volt a dolog. A lányban ezután tovább haladtak a gondolatok, miszerint az ilyen elcsépelt kis mozicsemegékben először mindig a fiatal csinos szőke cicákat pécézi ki magának a gyilkos. *Még szerencse, hogy nem vagyok csinos. Bár lehet elég a szőkeség?* 
- Szerinted normális, hogy egy patológus így viselkedik? Vagy ez a stressz hatása?Egyre kevésbé értem, hogy mi folyik itt. Nem kéne nekünk is tenni valamit? - hallotta, hogy Danny a mellette álló -- a Maurával együtt érkező -- srácnak kifejtette aggodalmait. Végülis CJ is így volt vele. Bár nem tudta, hogy patológus. Ettől kissé megrándult a gyomra. Végülis, ígyis-úgyis dr. Maura Parker közelében végezte volna. Bár hálás volt, hogy ezt nem üvegcsékbe helyezett belsőségekkel sikerült kiviteleznie. Belátta, hogy bár Danny-nek igaza van, de a legutóbbi ,,tegyünk valamit'' megmozdulásuk miatt majdnem mindketten fűbe haraptak, és úgy gondolta, talán jobb, ha a felnőttek, vagyis felnőttebbek intézkednek. 
Mindeközben a patológusnő a zaj irányában haladt. Christy meg mert volna rá esküdni, hogy a homlokán ráncokat látott, ha csak egy nanomásodpercig is, bizonyosan aggódott Maura is. Bár amilyen gyorsan jöttek az aggodalom apró barázdái olyan gyorsan el is illantak. A helyükre az elhatározottság és magabiztosság költözött. Sőt, mintha a nő szemeiben felcsillant volna valami tűz -- szenvedély? A lány biztosra vette, hogy a doktornő nem most először került ilyen ,,éles'' helyzetbe. Ha nem is ténylegesen kereste a veszélyt, a veszély bizonyosan nem tudott róla, hogy neki sem kellene a nőt ily formán megkörnyékeznie. Maura arcán eltökéltség és olybá tűnt, egy csipetnyi kalandvágy is tükröződott.
Christy eközben megpróbált felállni, és bár küzdelmek árán, de sikerült is neki. Még mindig kicsit imbolygott a lidokaintól, de már kedzett elmúlni a zsibbadó érzés. Odabotorkált Dannyhez és a másik sráchoz -- lassan, de biztosan --, majd megkérdezte: 
- Mi van, ha Ő jön vissza? Az a nő. Vagy bármi is legyen. Ha visszajött befejezni a befejezetlen munkáját, nekünk végünk. Nem hinném, hogy akarna szemtanúkat. - mondta, bár a hangja elég gyér volt még, érezhető volt, hogy nem saját maga miatt aggódik. Kérdőn ránézett Dannyre és a Bernie nevű srácra. Bár lehet hogy Barty? Nem egészen emlékezett, hogy hogy is hívták.

// Mivel Dick nem reagált a privát üzenetemre ebben a hozzászólásban irányítom a karakterét a továbbhaladás miatt. Remélem a jövőben ilyenre nem fog többet sor kerülni! //
 
Danny csak kapkodta a fejét az események sorozatát látván. Hirtelen az óráknak tűnő másodpercek is felgyorsultak és olybá tűnt, hogy minden egy tized szekundum alatt akar a helyére vagy legalább is egy bizonyos helyre kerülni. A fiúnak nem volt ideje még egy hümmögéssel sem reagálni, mert Barry azonnal magához ragadta a szót. Nagyon magabiztosnak tűnt, mintha csak látta volna, hogy ki bujkál a fal másik oldalán. Maura eközben még mindig a furcsa hangok irányába közeledett, látszólag nyugodtan, kalandvággyal telve lépdelt, mintha nem is félne attól, amivel szembe kerülhet. Dicknek még percek múltán sem volt semmi nyoma, majd egy halk koppanás kíséretében mindenki legnagyobb döbbenetére kibújt a szellőzőből. Azt, hogy egyáltalán bement oda Barryn kívül senki nem vette észre. Odalépdelt hozzátok, majd megszólalt.
- Barrynek igaza van, nem a nő az, hanem… - már épp befejezte volna a mondatát, amikor a fal mögül előlépett egy férfi, sziluettjének kirajzolódása mindenkit meglepett.
- Semmi pánik. Segíteni jöttem – szólalt meg, majd folytatta. - Én vagyok, Batman. – utolsó szavát Dick és Danny is vele együtt mondták, majd Christyre pillantottak. Ezután szinte szájtátva figyelték a denevérruhás alakot, akiről eddig csak a Gazette pletykarovatában olvashattak. Metropolisban még soha nem látták.

Nem lehetett nem észrevenni, hogy Maura lábai szinte a földbe gyökereztek, amikor a majd két méter magas alak megjelent közvetlenül előtte. Mielőtt ez megtörtént volna a jobb kezével, amelyen még mindig rajta volt a sterilnek már csak nagy kegyességgel mondható orvosi kesztyű felvette a földről a denevérformájú tárgyat. Kezében tartott az egyetlen olyan dolgot, ami a férfié volt a helyiségben. Próbálta összeszedni minden erejét, majd megszólalt.
- Akkor, gondolom ez a magáé! – mondta, majd a férfi irányába nyújtotta az ismeretlen tárgyat. – Mégis mi oka volt arra, hogy pont most jöjjön ide? Ismeri netalán az elkövetőt? Tudja, hogy ki volt az? – tette fel a mindenki számára leglogikusabb kérdéseket a nő.
- Már nem azért haver, de a Főnököd vagy tudom is én, hogy kicsodád egyre furcsább… Eddig feladatokat osztott még az élő fának is, most meg a legnagyobb lelki nyugalommal kezd el trécselni magával Batmannel? Hisz nem is ismerjük őt, az indítékait. Mi van, hogy ha annak az elmebetegnek a segítője? Mi van, ha az Arkhamban azt mondták Neki is, hogy „elmebeteg” de azt értette, hogy „elmehetek”? Ezekbe az igenis égető kérdésekbe miért nem akar senki belegondolni? – mondta Danny, szinte olyan hangon, mint akinek pánikrohama kezd kialakulni.
- Nyugodjon meg, nincs miért aggódnia. Batman nem gonosztevő. – szólalt meg Dick teljesen átszellemülten. – Gothamben nagy híre van. A módszerei néha megkérdőjelezhetőek, de az emberek érdekeit tartja szem előtt. Biztos vagyok benne, hogy most is csak segíteni akar. – tette hozzá a fiatal gothami zsurnaliszta, miközben egyre közelebb lépdelt a nőhöz és a maszkos igazságosztóhoz. Néha hátrapillantott, majd amikor már csak pár lépésnyire volt tőlük ismét hátranézett, majd megszólalt.
- Maguk nem akarnak idejönni?

Az események a félelmetes helyett most elkezdtek a röhejes felé irányulni. A zajt csapó fickó, mert hogy fickó volt, előlépett rejtekéből. CJ első gondolata az volt, hogy ez a tag csakis valami elmeroggyant őrült lehet, mert normális ember nem öltözik talpik latexbe/spandexbe, csak akkor, ha éppen a helyi cosplay versenyt akarja megnyerni, vagy legalábbis Halloween van. Viszont ez a -- magát Batmannek nevező -- pasas teljes életnagyságában itt állt. Christy meg volt győződve, hogy ha nem is teljesen őrült, van egy két szinapszis, ami feladta a küzdelmet a fejében. Viszont, minthogy mind Danny, mind a másik srác ismerte, felötlött benne, hogy valami Gotham érdekeltségű közveszélyes őrültről lehet szó. Barry egyből beszédbe elegyedet a hegyomlás-szerű alakkal, aki most, hogy közelebb jött, egyre nevetségesebbnek tűnt. Persze nem a Benny Hill szerű komikus értelemben, hanem inkább úgy, mint aki bármelyik pillanatban elkattanhat és tömegmészárlásba kezdhet. A lány végigmérte a fickót, és kezdett számára körvonalazódni, hogy a denevérruhás pasas valamiféle önjelölt igazságosztó lehet. *Vajon elmebeteg, vagy csak valamiféle mutáns, mint én? Végülis, normális ember nem szokott teljes testet elfedő cuccban közösségbe menni. Pláne nem semmiféle fém bizékéket dobálni más emberekre....* Futott át a lány agyán, majd -- azért megfelelő távolságot tartva a hegyomlástól -- közelebb lépett Batman-hez. 
- Nem tudom, mi folyik itt, de nem hiszem, hogy a jelenlegi kavarodásba még pont MAGÁRA van szükségünk - mondta fickónak, és maga is meglepődött a metsző hangon, amivel megfogalmazta a mondanivalóját. - Egyáltalán mit keres itt? Segíteni jött, azt mondta. Már bocs a tragédiázásért, de ez olyan, mintha egy tűzvész után, az elszenesedett és eloltott ház romjaihoz három nappal később odaérne, hogy ,,segíteni jöttem''. Tudja, mint eső után köpönyeg. Vagy esetleg van magánál ebben a maskarában egy seprű-lapát-felmosószett kombó? Mert romeltakarításon kívül nem sokra megyünk magával. A takarításhoz pedig úgy érzem, erősen túlöltözött! - a lány hangja meglehetősen nagy mennyiségű arroganciát tartalmazott ahhoz, hogy a nála legalább 3 fejjel és 120 kilóval nehezebb fickó is megérezze benne a fenyegetést. Lehet, hogy ártalmatlan volt ez a Batman, de Christy-ben feléledt valami ösztönnek nevezhető védekező mechanizmus: zsigerileg érezte, hogy lehet, hogy ez a pali a ,,jó'' oldalon áll, azonban a módszerei minden bizonnyal a ,,rossz'' határmezsgyéit súrolják, és mint ilyen, nem árt az óvatosság vele szemben.

Maura földbe gyökerezett lábakkal állt a férfi előtt. Olybá tűnt, hogy még a gondolatai is megfagytak, mert amíg a férfi beszélt Neki egy szó sem jött ki a torkán. Nem úgy Christynek. A fiatal lány úgy nekiállt Batmannek, mintha gyerekkoruk óta együtt őrizték volna Gotham határában a bárányokat. Dick érdeklődve figyelte az eseményeket, de pár pillanatig csak kapkodta a fejét. A helyszín valóban kissé atombomba támadás utáni képet mutatott, de ennek 80%-ban a támadás volt az oka, nem pedig a helyszínelés hiánya.
- Ugyan, én csak egy újságíró vagyok… - kezdett bele Dick a mondandójába, apró mosolyt eleresztve ezután a mondat után. – de azt még én is látom, hogy itt most semmire nem megyünk egymás szekálásával. Nem ismerjük egymást, azt sem tudjuk kinek mi a munkája vagy, hogy egyáltalán, hogy került ide két törvényszéki nyomozó Central Cityből, a Denevérember és jómagam Gotham Cityből… nincs mit szépíteni, ha haladni akarunk, akkor együtt kell működnünk. Mindenki mással tud hozzájárulni ahhoz, hogy mihamarabb megtaláljuk a nőt, aki ártatlan diákokat támadott meg, látszólag nulla indítékkal. – folytatta a fiú, akinek a monológja még Maurát is gondolkodásra késztette.

A nő pár lépéssel távolabb lépett Batmantől, és bepillantott abba a laborba, ahol a legtöbb holttest hevert a földön. Szinte semmi más nem látszódott, csak valamiféle valószínűtlenül zöld füstszerű anyag gomolygott a levegőben. A holttestek arcán egytől egyig halálra vált mosoly rajzolódott ki. A nő gondterhelt arccal nézett vissza többiekre.
- Az újságírónak talán igaza van… több áll ennek a támadásnak a hátterében, mint amit bármelyikünk is gondolna. – szólalt meg a ő, majd a falhoz lépett…

Batman különleges sisakodnak köszönhetően olyan dolgokat is észrevehettél, amiket szabad szemmel lehetetlen. Így esett, hogy amikor a nő a falhoz lépett, akaratlanul is rápillantottál, megszakítva a folyosó többi részének feltérképezését. A falon, ugyan Maura által eltakarva egy addig a pillanatig csak egyszer látott zöld festékkel odafújt kérdőjel rajzolódott ki…talán itt az ideje ismét Arthur segítségét kérni?


Barry láttad, hogy Maura arcán az aggodalom az eddiginél is sokkal jobban kivehető. A nő pillantásai ugrándoztak a labor és Christy között. A lány talán láthatóan jobban volt, mint addig… A többieknek ez nem igazán tűnt fel, de mivel Neked Maura elmondta, hogy mire gondol CJ-vel kapcsolatban, feltűnt, hogy a sérülései kevésbé élénkek, mint addig. Közben igyekeztél Batmanre is figyelmet fordítani. Nem tudtad ki Ő, nem tudtad mi a célja, nem tudtad azt sem, hogy megbízhatsz e Dickben, de belegondolva abba, hogy a férfi mekkora égimeszelő hamar az a gondolatod támadt, hogy ha végezni akarna Veletek, már réges-régen megtehette volna.



Christy az események olyan tempót vettek fel, amit picit még nehezedre esett felvenni, de állapotodhoz képest derekasan helytálltál. Igyekeztél mindent és mindenkit szemmel tartani. Danny olyan arcot vágott, mint aki nem akarja elhinni, ami körülötte történik... Az az érzésed támadt, hogy Barry is talán több annál, mint amit elmond magáról. A fiú egyáltalán nem úgy viselkedett, mint aki egy pillanatra is megrémült volna Batmantől, mi több, amikor megjelent a füst mintha pár nanomásodpercre el is tűnt volna… Dick hirtelen előlépett valamiféle önjelölt csapatvezetővé, már csak az hiányzott, hogy Ő is felkapjon egy fekete-kék szerkót és benyögjön valami nagyon elmés nevet, újságíróként lehet, hogy valami Éjszárny vagy annál is sokkal idiótább név jutott volna eszébe. Az egyetlen normálisnak tűnő személy még mindig Maura volt, aki Batman megjelenése óta talán picit vesztett a magabiztosságából… talán itt az ideje, hogy Ti lányok összefogjatok?

Bruce nem törődve a többiekkel végezte a folyosó feltérképezését. Azzal, hogy egymást tépik, csak hátráltatják egymást és a nyomozást.
Közben a Mauren nevű nő ellép a faltól, ő pedig akaratlanul is odapillant. A sisakjának szenzorai egy falra festett zöld kérdőjelet érzékeltek. Batman közelebb lépett.
~Érdekes~ gondolta magában, és készített egy képernyőlopatot a kérdőjelről, aztán elküldte Alfrednek.
- Vesse össze minden, az adatbázisban lévő írásképpel - mondta halkan, közben gondosan kerülve, hogy ki mondja Alfred nevét. Közben mintát vett a festékből, és elemzést végzett rajta a műszerei segítségével.
Ki hagyna egy olyan jelet, amit csak az ő műszereivel látni? Talán mert az üzenetet neki szánták.
Aztán követte a nőt a laborba, és végignézett a holttesteken.
- Kényszeres izommerevség. Takarják el valahogy a légutjaikat. És próbáljanak ne légáramlatot kelteni. - mondta hangosan. - A gáz fulladást válthatott ki a tüdőben. Olyan színű, mint a láthatatlan festékkel a falra mázolt kérdőjel.
Felvette a gázmaszkot, és belépett. A műszerei segítségével megvizsgálta a levegőben gomolygó gáz formáját, ahogy a pászmák egymásba torkollanak, hogy végül eljussanak együtt a forráshoz.
- Bárki is tette ezt, talán az én figyelmemet akarta felkelteni vele. Tudja, hogy Metropolisban vagyok.

A lány úgy érezte magát, mint a középiskolában. Bár most nem az volt a baj, hogy a többi cheerlader nem hívta meg magával a péntek esti buliba. A rossz érzést az keltette, hogy a latexruhába bújt denevérember hasonló lekezelő hangon beszélt vele, mint a focicsapat irányítója. Minthogy jó indulattal sem nevezhetnénk a középiskolai éveket kellemesnek CJ szempontjából, ezért érthető, hogy a lánynak már kezdett elege lenni. Minthogy az idegen pasas a lány korábbi kirohanása ellenére sem szállt le a magas lóról, sőt, úgy tűnt ettől még inkább nyeregben érzi magát, Christy úgy döntött taktikát vált. 
Egyrészt ott volt a lehetőség, hogy továbbra is részt vesz ebben a komédiában, a ledöbbent Maura mellé csatlakozik, és elfogadja, hogy ő itt csak másodhegedűs megfigyelő lehet.
Másrészt senki nem kötelezi arra, hogy itt strázsáljon a folyosó közepén, tehetetlenül. Minthogy a nagy izgalom és adrenalin-hullámvasút közepette rájött, hogy igazándiból majd éhen hal, a lelépés is egyre vonzóbb opciónak tűnt.
Persze ott volt a lehetőség, hogy kihasználva a feminim kártyát, szövetségre lép a dokinővel, de végül nem erre a döntésre jutott. 

Lopva felnyalábolta a táskáját, melyet az események láncolata során ,,elveszített'', átvetette a vállán, majd megszólalt:
- Rendkivül ,,örülök'' a találkozásnak - vetette oda Batmannek, aki nagy valószínűséggel egy mukkot sem hallott a lány szavaiból, mert ekkor már félig-meddig a laborban volt. Valahogy ennek hatására az ő füle is a szelektív hallást választotta, és tudatosan nem is értette, a férfi mit mond a helyiségből. 
A lány elővette a táskájából a kézitükrét, majd kicsit megigazította az ,,arcát''. Az enyhe sápadtságon kívül nem sok nyoma volt a korábbi borzalmaknak, ezért, miután felvette a pulcsiját, átvetette a táskát a vállán, és elindult a kijárat felé, félig visszafordult pár lépés után.
- Nekem elegem van ebből az egész hercehurcából. Leléptem. Akinek nem tetszik, mehet oda, ahova a napfény sem süt be -  valójában a mondat ennél kevésbé szofisztikált volt, sőt, ha mondhatjuk, egészen sok csúnya szót tartalmazott, amit finom hölgyek nem használnak.
- További jó szórakozást mindenkinek - fejezte be mondandóját, majd visszafordult a kijárat felé és szép lassan haladt a kijárat felé. Az persze fúrta az oldalát, hogy mi lehetett ez az egész felfordulás, azonban a józan esze - ami a mai nap során először volt a domináns - azt sugallta, hogy itt az ideje lelépni. Ezért hát szépen, komótosan elindult a főbejárat irányába.