A Fekete Párduc

Roman Sionis, azaz Fekete Maszk egyik kedvenc búvóhelye Gotham City eldugott, külvárosi részében.

//Előzmény: Slade Wilson lakása//

Az odautam Metropolis-ból Gotham-be eseménytelenül telik, de még jó, hogy a két város annyira közel van egymáshoz, hogy metróval is el lehet jutni oda. Közben még egy kis értesítőt is kaptam Sionis-tól. Valahogy tudtam, hogy még életben van... ha bárki más vette volna át a szervezete felett az irányítást, túlságosan megrémültek volna a becenevem hallatára, és inkább lenyomozták volna hol vagyok, és az embereiket küldték volna rám. Akár hogy is, az üzenete egy jó jel. Már tudom is hova kell mennem.

Ahogy leszálltam a dokkokhoz legközelebb lévő állomáson, egy kis gyalogolás után meg is érkezem a kikötőbe, ahol máris legeltethetem a szemem a Fekete Párducon. Az évek nem voltak kegyesek hozzá, hozzám azonban igen. Reméljük Sionis-hoz, és a kapcsolataihoz is, így tud segíteni nekem. Akárkinek is dolgozik Rose most, nagy eséllyel szálak kötik valaki olyanhoz, akit Gotham legnagyobb bűnözője ismer, még ha csak hírből is. Az összes maffiózó paranoiás, így Sionis-t ismerve fegyveres őrök várnak, akiknek valószínűleg "elfelejtett" szólni arról, hogy jövök. Ez nem lep meg, de minél hamarabb információra van szükségem, így is eleget vártam már, és majd megőrjít, hogy nem tudom, hogyan törtek az életemre. És hogy miért pont Rose. Miért pont most.

Felemelem a kezeim, majd határozott léptekkel elindulok a hajó felé. Még ha meg is szólítanak, nem állok meg, csak ha fegyvert fognak rám. Amennyiben ez történik, mutatom a kezeim, és hogy nincs fegyverem. A fegyveremet a jobb cipőmbe helyeztem, így egy egyszerű motozással megtalálják majd, de pontosan ez a célom.
- Fegyvertelen vagyok. Fekete Maszkhoz jöttem.
Ahogy ezt kimondom, várom, hogy átkutassanak. A motozó őrnek le kell hajolnia hogy megtalálja a fegyveremet, így a nyaka pont derékmagasságban lesz. Amennyiben ez is megtörténik, ahogy megtalálta a fegyvert, egy pillanatra meg fog dermedni. Természetes emberi reakció, az agynak kell egy kis idő, mire elég elektromos impulzust küld, hogy minden kis porcikáját riassza, hogy veszélyben van. A szérum, és a kiképzésem miatt én sokkal gyorsabban fogok reagálni. Ugyanis az a pillanat, amikor megdermed, lesz a veszte. Megpróbálom satuba fogni a fejét, elvenni a fegyverét, majd nekem háttal fordítani, élő pajzsként használni, miközben a felém tartó, vagy rám tüzelő őröket egyenként próbálom jól irányzott lövésekkel kivégezni. Ha mind meghaltak, az élő pajzsomat is kivégzem, és nyugodt léptekkel folytatom az utam a hajó beltere felé. Ha még valaki életben marad, tovább folytatom a taktikámat, de ha nagyobb kaliberű fegyverük van, vagy túlságosan szétszaggatják az élő pajzsomat, megválok tőle, fedezéket keresek, és meghúzom magam mögötte. Ha az őr tára kifogy, váltok a saját fegyveremre.

Az Őrök, amint elkiáltottad Magad, mind Rád szegezték a fegyvereiket. Több piros pont volt a mellkasodon, mint egy himlős gyereken. Számításaid majdnem teljesen tökéletesek voltak, hiszen egy őr megjelent előtted, úgy nézett ki, mint egy vad bullmasztiff, mert a szája előtt volt egy szájkosárhoz hasonló szerkezet, nyilván abban volt elhelyezve a mikrofon, aminek a segítségével a társaival kommunikált.
- Deathstroke, azt hiszed beveszem, hogy nincs Nálad fegyver? Még a bőröd alatt is halálos eszközöket rejtegettél, ez az idő múlásával sem változhatott. – szólalt meg a fickó, ki láthatóan régről ismerhetett Téged… ugyanezt Te nem mondhattad el, mert Sionisnak mindig olyan tucatalkalmazottjai volt, hogy a kínaiak hozzájuk képest teljesen különbözőek. A melák elkezdett motozni Téged, de amikor letérdelt, hogy a lábadat is lecsekkolja a fejed mögött hallottad kattanni egy fegyver kakasát.
- Eszedbe se jusson semmi olyasmi, amivel a saját testi épségedet veszélyeztethetnéd! – szólalt meg a fegyver birtokosának hangja a hátad mögött. Ezt az egy lehetőséget kihagytad a számításaid közül, de ahogy ez átfutott az agyadon, talán felpillantottál és észrevehetted, hogy minden oszlopon van egy-egy kamara elhelyezve. Fekete Maszk tehát tesztel. Ezeket a fickókat – azon kívül, aki megmotozni készült – nyilván nemrég szedte össze az utcáról, és fogalmuk sem volt arról, hogy mire vállalkoznak. Mivel nyilván egy nagyobb feladatot akart Rád bízni, látnia kellett mire vagy képes. Hiába próbáltad tehát fejben lejátszani, hogy amennyire lehet „emberséges” módszerekkel vered le az összes ellent, meg kell csillogtatnod Deathstroke minden képességét, amiben elég jelentős segítséget nyújt, hogy a férfi, aki már régóta ismerhet Téged a bokádhoz érvén, felfedezvén és elvéve Tőled a fegyveredet, megszólalt.
- Nos, cimbi, ez majdnem összejött. A lányod is hasonló dolgokkal próbálkozott… Nagyon kiszámíthatóak a lépéseitek… Nem úgy a mieink. Elkaptuk, elvettük az összes fegyverét és nos… amit ezután következett, az Neki sem volt ellenére. – mondta, de csak a szemén látszódott, hogy vigyorog a hülye pofavédője mögött. Nyilván, minden gyermekeit szerető Apa úgy reagálna erre a mondatra, hogy lenyeleti a delikvenssel a fogait, de Te ebben a tekintetben is más Vagy, mint a többiek.



Nincs más hátra, mint előre: amit az előbb fejben szépen lejátszottál, mint a mozik anno a Pearl Harbort, most valósítsd is meg. Sionis a monitorok előtt várja, hogy végre bemenj hozzá, és elbeszélgessetek a dolgaitokról.



// A következő kommentedben bejuthatsz, szabad kezet kapsz. //

Minden a számításaim szerint haladt. Nem lepődtem meg azon, hogy célba vettek, ez várható volt. Azonban arra felvontam egy szemöldököt, hogy egy felém közeledő szájkosaras fickó úgy beszélt, mintha ismerne, főleg, hogy a páncélom nélkül nem sokan láttak. Akik tették, azok már többnyire halottak. "A bőröm alatt"? A szérumra gondolhat... vagy csak egy szófordulat. Túlságosan jól artikulált ahhoz, hogy csak egy helyi kemény fiú legyen, hiába a... szájkosara. Elkezd megmotozni. Szerintem ez a fickó nem fog lepődni a cipőbe rejtett fegyveremen. Pech. Improvizálnom kell. Mély levegőt veszek, miközben valami hideget érzek a tarkómon, a hátam mögül pedig megszólal valaki, hogy semmivel sem próbálkozzak. Ezek tényleg felkészültek rám... legalább is a bejutásokhoz használt alaptervemre. A szájkosaras fazon bizonyára felkészítette őket. Ezek szerint valami olyan helyről ismerhet, ahol ugyanezt a taktikát használtam. Egy öreg rókának nehéz új trükköket mutatni... de szerintem még tudok nekik mutatni egy s mást, amitől eláll a szavuk. Már vékonyan el is mosolyodom a mészárláson ami következni fog - mit tehetnék, hisz büszke vagyok a munkámra -, ekkor a motozást befejező fickó ismét a képembe hajol.

Mond valamit. Valamit, ami... nem várt hatást hoz ki belőlem.
~ Hogy mit mondott? Rose... ilyen közönséges senkiháziak martalékául esne? A játékszerévé válna? Az én lányom? Akit én tanítottam? Én ápoltam benne a düh lángját, amit mindent pusztító tűz nem lett belőle? Az én... Rose-om?
Elmosolyodom.
~ Kegyetlen vagyok. Végeztem Joe-val... de Rose... Rose úgy néz ki, más. Különleges. Ő az igazi mesterművem. Nem hagyom, hogy bárki más befeketítse őt.
Leengedem a kezeim. Ökölbe szorulnak. Az izmaim megfeszülnek. Fellélegzem. "Csak egy isten létezik: a halál. A halálnak sosem mondunk ellent. Hívószavát örömmel fogadjuk... megváltásnak vesszük. A legkevesebb amit tehetünk, hogy ezt megosztjuk azokkal, akik ártottak nekünk, hogy ilyeténképp megbocsássunk nekik." Natas szavai megnyugtatnak... tudom, hogy ez egy teszt. Tudom, hogy csak hergelni akar. De úgy néz ki, hogy az apai ösztön, már ha lehet ennek nevezni egy olyasfajta reakciót, mint mikor egy festőművész élete munkájára csak úgy ráköpnek... felébredt bennem.

Egyszerű lefegyverző mozdulat, pláne ha vannak olyan hülyék, hogy a tarkódhoz nyomják a fegyvert, hogy pontosan tudd hol van, milyen kaliberű a csöve alapján, és ha képzett katona vagy, még ki is számítod, mennyire nehéz is lehet. Fordulásból elveszem a mögöttem lévő férfi fegyverét, amivel még neki háttal állva gyomor szájba vágom a szájkosaras fickót. Ügyelek rá, hogy eléggé megüssem ahhoz, hogy egy kis időre féltérdre essen a fájdalomtól, de annyira nem, hogy elájuljon. A fegyvert a kezembe veszem, majd tüzelni kezdek, mindenre ami él és mozog, kivéve a szájkosarast. Ha ő kezd felkelni, és azt hallani fogom a hatalmas termete miatt, megint csak megpróbálom puskatussal gyomorszájon vágni. Az a jó a lézercélpontokban, hogy az állásukból pontosan meg tudod mondani, merre vannak a lövészek, ezért az irányukba tüzelek. Még a sötétben is tökéletesen látok, hála a szérumnak, szóval a célzással nem lesz gond. A gond már csak azzal lesz, ha visszalőnek... mert én ugyan el nem mozdulok innen. Nem fogom szem elől téveszteni a szájkosaras férfit. Ezúttal nem az a feladat, hogy egy élő pajzsot szerezzek, és úgy védjem meg magam, hanem az, hogy mindenkit megöljek, mielőtt ők el tudnának találni. Sötét van, és mindegyikük kezdő, utcakölykök akiket Sionis bérelt fel, kivéve persze ezt a tagot mögöttem. A célzásuk is valószínűleg annyira rögtönzött, mint amennyire a munkáltatásuk.

Amint végeztem mindenkivel... ha végeztem egyáltalán mindenkivel, igazából nem érdekel. Hátranézek a szájkosaras férfire. Ha próbálkozik valamivel, alaposan megagyalom a fegyveremmel, másképp pedig csak rátartom. Felnézek a kamerákra.
- Fekete Maszk. Jól figyelj.
Ezután visszanézek a szájkosaras férfire.
- Nem érdekel honnan ismersz. Nem érdekel ki vagy. De egy valamit árulj el nekem... Rose Wilson. Milyen a szeme színe? Ha nem válaszolsz, kilövöm az egyik szemed. Aztán a másikat. Aztán... válogatok.

A férfi válaszát hallgatva egy félmosolyt ejtek. Lebukott.
- Érti a dolgát? Rose még szűz. Erről tettem.
A pisztolyomat a halántékához emelem, majd lövök. Kiloccsan az agyveleje, és összeroskad. Tudtam hogy kell lőnöm ahhoz, hogy rám egy csepp vér se menjen. Semmitől sem különbözik ez, mint bármely másik gyilkosságom. Nem ismerhette Rose-t. Engem talán ismert, de őt nem. Azonban... vannak kételyeim. Azt hallván, hogy Rose szemét valaki kiszúrta... az csak is én lehettem. Legutóbbi találkozásunkról azonban emlékeim ködösek. Még mindkét szeme megvolt, mikor az életemre tört... legalább is azt hiszem. Utálom ezt az érzést. Utálok nem emlékezni. De egy dologban viszont biztos vagyok. Nem erőszakolta meg. Nem tehette. Az én Rose-om nem hagyná, ennél jobban neveltem. Még is miért adná át az ártatlanságát egy ilyen senkiházi, közönséges, szedet-vetett trógernek? Az erek kezdenek kiduzzadni a homlokomon. A kezem ismét ökölbe szorul. A szérum kezdi átvenni felettem az irányítást... koncentrálnom kell. Nem hagyhatom, hogy még egyszer az történjen, mint legutóbb. Rose-t nem erőszakolták meg. Pláne nem ez a mamlasz. Ha én ilyen könnyen legyőztem, akkor ő is. Elvégre a lányom. Joe siralmas volt. Joe egy kudarc volt. Joe életútját nem követtem figyelemmel gyermekkora óta. Joe egy másik életből származott, Slade Wilson gyermeke volt. Rose viszont Deathstroke sarja. Ha én meghalok, ő fogja továbbvinni a nevem. És ehhez az kell, hogy gyűlöljön. Ha más valakit is jobban gyűlöl, mint a saját apját, ha egy valakit is elég közel enged ahhoz, hogy elárulhassa a bizalmát... kudarcot vallottam. És én sosem vallok kudarcot. Soha. Wintergreen halála óta megfogadtam magamnak, hogy nem hagyom, hogy kicsússzanak a dolgok a kezem közül. Az nap, Slade Wilson ugyan kudarcot vallott, de Deathstroke még nem. Nem hagyom, és nem is fogom hagyni, hogy bárki más vegye át az irányítást az életem felett. Azok felett, amik fontosak nekem. Azok felett, amik jelentenek nekem valamit. Azok felett, amire a jövőmet építem. A hagyatékomat.

Gondolataimat egy hangszóró krákogása szakítja félbe, és egy fickó szól ki belőle. Ez nem Fekete Maszk. De akkor mit keres itt? Nyilvánvalóan Sionis válaszolt a kis üzenetemre. "A Fekete Párduc még mindig a mólónál strázsál." Így szólt a válasza. Ez Sionis szava járása. Csak ő lehetett, tehát ő hívott ide. Akkor ki ez a fickó? Azt mondja, hogy akit az előbb eltettem láb alól a testvérem volt, Wade. Wade, mi? Nekem nincs testvérem. Ha volt is, sosem ismertem, szóval nem jelent nekem semmit. Azt azonban majdhogynem sértésnek veszem, hogy ez a valaki azt állítja, hogy egy ilyen semmirekellő, mihaszna fráter bármilyen rokoni kapcsolatban is állhat velem. Ma rengeteg olyat hallottam, ami nem tetszett, de ez, viszi a pálmát. Nem hiszek neki, de nem fogok leállni egy hangszóróval veszekedni. Akárki is ez, nyilvánvalóan vannak információi Rose-ról, ha már ezt az állítólagos Wade-t ideállította. Nyilvánvalóan ő etette be neki a történetet. Ő mondta neki, hogy Rose-nak kiszúrták a szemét, már ha ez igaz. Azonban... Wade, már ha ez a neve, nem válaszolt a kérdésemre, arra, hogy milyen Rose szeme színe. Ha én megerőszakolnék valakit... bár sose tettem, és nem is fogom, lehet, hogy egy kegyetlen gyilkos vagyok, de nem ennyire elvetemült... akkor mélyen a szemébe néznék. Emlékeznék a szeme színére. A szemeire. Ahogy nézett rám. Pláne ha az a valaki olyan lenne, mint Rose...

Jobb ha itt félbeszakítom a gondolatmenetemet. Mégis min jár az eszem? Azt hiszem ez a furcsa éjszaka kezd kihatni rám. Elegem van ebből. Mit is mondott a fazon? Hogy három akadályon kell átlépnem? Legyen. Megcsinálom az ostoba tesztjét. De utána... válaszokat akarok. Követelni fogom őket. És meg is szerzem. Mély levegőt veszek, majd összeszedek annyi felesleges tárat a halott őröktől, amennyit csak lehet. Természetesen csak olyanokat, amik belevalók a fegyverembe. Azokat elteszem a zsebembe, majd elindulok a hajó gyomra vezető ajtó felé. Nem aggódom azon, hogy mi vár rám, vagy hogy kivel állok szemben... de az biztos, hogy válaszokat akarok. Most már nagyon érdekel mi történt a Rose-val való összecsapásom során...

Ahogy belépek a hajó belsejébe, máris két új jövevény fogad. Az egyiknek egy baseball-ütő van a kezében, a másiknak pedig két kés. Baseball-ütő... elfintorodom. Ez könnyű lesz. A késes fickó már probléma. Nem tudom, hogy utcai keményfiú-e, vagy tényleg képzett. Egy késes támadó legyőzése sérülések nélkül még akkor is nehéz, hogyha te vagy a világ leggyorsabb, leghajlékonyabb harcművésze. Miközben a hangszóróból ismét ez a fazon beszél - aki hangja egyébként kezd roppant mód idegesíteni, még egy ilyen monológ és a hangszálait tépem ki a torkából, majd megcserélem a főütőereivel -, figyelmes leszek egy szóra. "Macskajancsi". Tehát ő is tudja, hogy ez a két fazon csak bemelegítés. Vagy így akar átverni... ahogy felém rohannak, másra is figyelmes leszek. Valami van a szemükben... a mozdulataik nem természetesek. Gyorsabbak az átlagnál, de mégsem olyanok, mintha metahumánok lennének, és nem is úgy mozognak mint a katonák az egységemben akiket mind szuperszérummal oltottak be. Olyanok, mintha adrenalin fűtené őket. Valamiféle drog hatása alatt állhatnak. Ez azt jelenti, hogy kevésbé fogják érezni a fájdalmat mint az átlagember, de nem is fognak úgy gondolkodni, mint egy képzett harcos, még ha azok is. A baseball-ütős férfit egyelőre kizárom. Egy kézzel tudom hárítani ha próbál megütni, rendkívül könnyű egy fából készített ütőt elkapni tenyérrel. Még ha fejbe is ver, túléltem már rosszabbat is, biztos vagyok benne, hogy kibírom, és szánalmas próbálkozását még egy hangos, gúnyos nevetéssel is díjazni fogom. De csak és szigorúan azután, miután elintéztem a késes fickót. Felém rohan, tehát nem fog késeket dobálni. Lehet nem is tudna, hiszen valaminek a hatása alatt áll. Harci állást veszek fel, a wing tsun-t választom. Ez egy defenzív harcművészeti forma, amit elsősorban nőknek fejlesztettek ki Kínában. Ez a stílus a legmegfelelőbb egy késes támadó hárítására, azonban a támadáshoz fel kell vennem az ötformás kung fu tigris állást, hogy használhassam a kő-ököl technikát. Ez egy ökölből induló ütés, ami amint célt ér, tenyérbe vált. Natas lenyűgöző tanár volt, és én lenyűgöző tanítvány voltam, ezért biztos, hogy a formámmal és a technikámmal nem lesz baj. A baj a késes támadók kiszámíthatatlanságával van... és azzal, hogy ez a fickó be van drogozva. Nem tudom, hogy egyáltalán érdekelni fogja egy, hogy eltöröm négy bordáját egy ütéssel. Miután a terv megvan a fejemben, cselekszem. A zsebembe tuszkolom a fegyverem, ez képzettségem miatt alig egy másodpercet vesz igénybe. A harci beállás felvétele is nagyjából ugyanennyit. Milliószor csináltam már, szinte reflex, ahogy csak rágondolok.

A baseball ütőst fazont egyelőre ignorálom, megvárom amíg a késes férfi elég közel ér hozzám, és egy wing tsunos harci beállással próbálom hárítani a támadásait, a csuklója kifordításával, ez talán lefegyverezheti. Ha ez sikerül, jöhet a kő-ököl, amivel vélhetőleg két-három bordáját eltöröm. Igyekszem oda célozni ahol a legnagyobb sérülést okozhatom. Amint ő a földön van, jöhet az ütős. Próbálom egy, vagy két kézzel megállítani az ütőjét. Ha egy kézzel állítottam meg, akkor a következő ütésemet a csuklójára mérem,  megpróbálom eltörni azt. A kő-ököl ismét csak segíthet ebben, hiszen alapjában véve egy csonttörésre használt mozdulat, amit évekig kell gyakorolnod. Natas vagy hónapokig egy átkozott tele vödörben lévő vizet csapkodtatott velem a tenyeremmel, míg valahogy elég erős nem lett ahhoz, hogy képes legyen csontot törni... egyszer még egy tölgyfát is kivágtam úgy ötven ütésből. De mehetett volna 45 is. Amennyiben eltörtem a csuklóját, vagy sikerült kiütnöm a kezéből a baseball-ütőt, a férfinek egyszerűen csak eltöröm a nyakát. Ehhez elég egy hadseregben használt mozdulat is. A védekezésre valószínűleg képtelen lesz, de ha még is, akkor addig ütöm amíg meg nem hal.

Tisztában vagyok vele, hogy csak simán lelőhetném őket. De hol abban a kihívás? Amúgy is, szükségem van az edzésre. És mit ne mondjak? Élvezem a harcot. Imádom a vér szagát, a közelgő győzelem mámora szinte euforikus érzéssel tölt el, többet, és többet akarok. Minél nagyobb a kihívás, annál jobban élvezem, annál erősebb bennem a vágy, hogy nyerjek. Ennek az érzésnek, ennek a tudatnak, ennek az élménynek élek. Valamint, fenn kell tartanom a hírnevem. Ez az én szakmámban fontos: mindenkinek tudnia kell, hogy csak egy dolog biztos az életben: a halál. És én vagyok a kaszás.

//Bocsánat a megkésett válaszért. Slade Wilson's combat challenge continues! //

Mindketten halottak. Kitűnő. A kiképzés, a tapasztalat, és a szérum meghozta a hatását. Büszkén tekintek az előttem heverő testekre, azonban nyugalmamat ismét ez az idegesítő, rikító hang zavarja meg. Mivel az előbb gyilkolhattam, így jó kedvem van, most már türelmesen hallgatom végig a krákogását. Miután befejezte, a fejemben összefoglalom az elhangzottakat.
~ Szóval... át kell mennem a belső folyosókon, amik egy 4-5 méteres részén nincs talapzat. Aztán, említi, hogy 40-50 méteres folyosók vannak. Azaz, vagy mind az ötven méterben öt méterenként nincs talapzat, vagy rosszul mondta, és úgy értette, hogy 40-50 méter távolságban kellene úsznom. Azonban, az úszást nem ajánlja... mert attól olyan leszek, mint az előbbi ellenfeleim. Hm.
Elveszem az egyik földön lévő fickótól a kését, és felvágom a nyaki verőerét. A kicsobogó vérbe beleszagolok, ha nem elég, még az ujjbegyemhez is veszek egy keveset, és meg is kóstolom. A megerősödött érzékszerveim miatt talán meg tudom mondani milyen kémiai anyag van a vérükben a vérük íze, vagy a szaguk alapján. Egy próbát megér.
Ez akár sikerült vagy nem, a kést megtartom, majd újdonsült tudásommal, vagy szerzeményemmel, vagy mindkettővel együtt elindulok a belső folyosók felé. Ahogy ránézek a 4-5 méteres, vagy 40-50 méteres részre, ahol nincs padló, újabb kihívás elé állíthatom magamat. Jó mélyen a zsebembe tuszkolom a fegyveremet, majd összehúzom a zsebem cipzárját. A kést a számba veszem, ráharapva az élére. Itt az ideje annak, hogy a ninjutsu tudásomat is kamatoztathassam. Nekifutok a falnak, majd abból kiindulva nekiugrok a szembelévőnek, csak kicsit távolabb, és attól elrugaszkodva nekiugrok a szembelévőnek, csak ismét kicsit távolabb. Ezt tartom fent addig amíg át nem mentem a veszélyes részen. Nem számít milyen lassan, vagy gyorsan érek oda, csak az, hogy odaérjek. Nem akarok kockáztatni még egy szérumos emlékezetkiesést.

A megszagolt és megkóstolt vér ellenére nem lettél sokkal okosabb a férfi szervezetében található anyagról, számodra egyelőre ismeretlen eredetű az a vegyület, amit a testébe fecskendeztek… bár, erről sincs pontos információd, csak abból tudod talán megítélni, hogy fecskendezték, hogy a férfi karján tűszúrások nyomai felfedezhetőek. Sok időt nem töltöttél a dologgal, mert volt még 40-50 méter, 5 méterenként nullpadlós folyosó előtted, hogy eljuss a következő kihívásig… vagyis sokkal inkább az elsőig. Az akrobata tudásodat is igénybe vevő veszélyes folyosó után már úgy tűnt, hogy nyugodtan tudsz elsétálni a teremig, amiről a fickó beszélt, amikor a falból, nagyjából 2 méterenként, 14 méter hosszúságban, különböző magasságokban pengék kezdtek el ütemesen csapkodni, jelentősen megnehezítve az áthaladást.


Amennyiben ezen az akadályon is átjutottál egy hatalmas ajtó tornyosult eléd. Már épp megfogtad volna a kilincset, amikor a még mindig ismeretlen férfi ismét megszólított.
- Na, csakhogy ideértél. Azt hittem már lefeküdtél valahova megpihenni… nem lepett volna meg, hisz azért benne vagy már a korban, HAHAHA. Na, de ne húzzuk az időt, nyisd ki azt az ajtót, Sokkoló már vár Rád. – tette hozzá a férfi. Amennyiben kinyitottad az ajtót, egy viszonylag homályos világítási adottságokkal rendelkező helyiségben találtad Magad. Egy-két lépést előrelépve meglátsz magad előtt egy sziluettet. Egy szemrevaló sziluettet. Az egyértelműen női alaknak kezdetben csak a körvonala rajzolódott ki, így láttad, hogy elindul majd vélhetően egy fal mellett megáll, elteker egy kapcsolót, aminek hatására felkapcsolnak a reflektorok.


- Má’ vártunk Rád, Deathstroke! Nem igaz, Fiúk? – kérdezett körbe a nő, mire a kint letepert Őrökhöz hasonló figurák léptek elő a sötétből. Körbenéztél. A helyiség olyan volt, mint egy aréna. Nyilván ez az első megmérettetés helyszíne, és láthatóan Téged itt mindenki ismer, Te viszont senkit… ez talán egyre zavaróbbá kezd válni. – Mit is mondjak? Ideje lenne megfelelően üdvözölni a vendégünket, nem? Nos, fogadjátok szeretettel mai első fellépőnket, Sokkolót. – szólalt meg az egyenlőre névtelen nő, majd teátrális mozdulatokkal egy lépcső felé mutatott.




A lépcső tetején megjelent egy férfi. Nagyjából olyan volt, mintha két darab kétajtós szekrény állt volna előtted. A magasságán és a fizikai adottságain túl két dolgot vettél észre: az egyik, hogy az arca bal oldala olyan volt, mintha égési sérülései lettek volna vagy mintha az erek lennének kidudorodva az arcán. A másik pedig, hogy a kezén kesztyű van. De nem akármilyen kesztyű: különféle drótokkal, madzagokkal behuzagolt viselet, ami már ránézésre sem jelent sok jót.
- Kösz, Tracey! – mondta mély, öblös hangján a férfi. – Tudod, Deathstroke, sok időt spóroltál meg nekem azzal, hogy idevonszoltad a vén seggedet! – szólalt meg ismét, majd nagy lendületet vett és leugrott a lépcső tetejéről. A kesztyűi végig olyanok voltak, mintha áram szaladgálna bennük. – A mai program végtelenül egyszerű: megöllek. Aztán újraindítom a szíved és megöllek újra. – tette hozzá, miközben a kesztyűit mutogatta feléd, majd a jobb kezével a földre csapott, aminek a hatására az egész padlózat átvette a kesztyűéből sugárzó elektromosságot. – Készen álltok?  - nézett ki a rögtönzött közönségre, majd amikor a banda üdvrivalgásba kezdett a férfi ismét Rád pillantott. - Gyere, ismerkedj meg Sokkolóval! – szólalt meg ismét, miközben támadóállásba állt és teátrális mozdulatokkal invitált maga felé.

A vérük szaga és az íz semmi újat nem mondott nekem. Szokásos. Fémes íz. Víz állagú. Sós. Legalább a vérüket nem módosították sehogyan sem, így bármi is volt az, a hatása a halállal elmúlt. De mindegy is, nem kell ezen gondolkodnom. Nekem ott van a szérum.
Elindulok előre. A ninjutsu-ban szerzett tudásom kamatoztatása után újabb akadállyal találom szembe magam. Kezdek türelmetlenné válni, de hamar lenyugszom. Egy újabb kihívás tárul elém.
~ Pengék. Ütemesen. Egy sémát követnek. Figyeld a sémát, és aszerint mozogj. A gépek, szerkezetek kiszámíthatóak, az emberek nem. És te nem csak egy ember vagy. Te vagy Deathstroke, a Terminátor.
Úgy is teszek, ahogy a fejemben elhatároztam. Pár percig figyelem mikor, hogy, és miként mozognak a pengék, és aszerint mozgok. Egyszerű kiképzőterepi feladat, csak itt a büntetésed a kudarcért halál. De Deathstroke vesztét nem holmi masina fogja okozni. Az akadály elhárítása után előrébb megyek, ahol is egy ajtó vár. Megfognám a kilincset, hogy kinyissam, de furcsa hangokat hallok mögüle... aztán egy ismerős hangot egy hangszóróból. A férfi az, aki játszadozik velem.
~ Sokkoló? Újabb utcai kemény fiú. Nem hangzik komoly kihívásnak.
Nem pazarlok egy további kósza gondolatot sem erre az idegesítő rohadékra, és kinyitom az ajtót. Egy aréna tárul elém. Egy nőt látok, és körülötte hemzsegő katonákat. Leendő ellenfelek? Nem. Az ellenfelem velem szemben áll. Nagy darab, szinte hatalmas. Az arca egyik felén égési sebek. A földbe csap egyet. Elektromos kisülés. Mint egy gömbvillám. Ez problémát okozhat... már ha kihívás volna. De ez csak színjáték. Teátrum. Szórakoztatni akar? Hát megkapja. A férfi a kezével gesztikulál, hogy menjek neki. Nem. Nem fújom tovább a nótátokat. Bebizonyította már a hangszóróból krákogó fazon, hogy számomra itt már nincs kihívás. Csak hazugságok vártak, és félrevezetések, most pedig itt a válaszok, és a cselekvés ideje. Előkapom a fegyverem a zsebemből és az előttem álló férfi fejére célzok. Lövök. Hármat, ahogy a hadseregben tanították. Amennyiben sikerült megölnöm, jobban szemügyre veszem az arénát. Fegyverrel a kezemben remélhetőleg nem rontanak rám.
Aztán rápillantok ismét a nőre. Az ösztöneim előtörnek belőlem. "Elemezd ki az ellenfeled." Elkezdem kielemezni.
~ Harmincas. Platina szőke, festett. Karika fülbevalók. Smink. Drága fajta. Rúzs. Ismét csak drága. Még illatosított is. Igazi gyümölcsből, nem koppintás. Egyedi darab lehet.
Pislogás. Levegővétel.
~ Kék szemek. Az írisze nem veri vissza a fényt. Kontaktlencse. Meg akar felelni valakinek. Fekete Maszk? Nem. A férfi a hangszóróból. A szeretője? Lehet.
Újabb pislogás. Újabb levegővétel.
~ A ruhája is erre utal. Méretre szabott. Túlságosan is méretre szabott. Dekoltázs. Műkörmök. Kék. Világoskék. A ruhája is. A magassarkúja is. Hozzászokott a viseléséhez.
Fellélegzem. Beleszimatolok a levegőbe.
~ Parfüm. Drága. Egy illat, mely ismerős nekem. Gazdag, sikeres férfiak ágyasain éreztem. Emlékszem a parfümjeik illatára is, mikor a hátuk mögött állva vágtam el a torkukat. Jók az érzékszerveim. Kitűnőek. Jók a megfigyelőkészségeim is. Kitűnőek. A következtetőkészségem is. Rájöttem.
Ráfogom a fegyverem.
- Elég a játékaidból. Mutasd magad, vagy kiloccsantom a ribancod agyvelejét. - szólalok meg érzelemtelen hangon, és várom a fejleményeket, készen bárkire, aki próbálna megtámadni.
Elegem van a játszadozásból. Nem tudom hol van Sionis, de ha feleslegesen kellett idejönnöm.. vörösre festem ezt az egész hajót. És látok is itt egy pár jelöltet, akikből remek alap lenne egy műalkotáshoz. Bár csak nálam lennének a katanáim... akkor lenne csak igazán idilli a kép.