Gotham City Kórház

by **Chloe Sullivan** 2016-09-15, 18:11

Mint minden valamire való városnak, Gothamnek is van kórháza.

by **dr. Harleen Quinzel** 2016-09-17, 13:26

Végre. Megszabadultam ettől a nagyképű, arrogáns rendőrtől. Valahol persze igaza volt, hisz mint orvos, jobban mondva, mint pszichológus/pszichiáter az én felelősségem az, hogy megvédjem a betegeimet. Esetenként saját maguktól. Persze, ez néha minden igyekezetem ellenére sem működik. Ennek volt iskolapéldája ez a mai eset. A mentős próbált egy kedves mosollyal lelket önteni belém, de annak ellenére, hogy visszamosolyogtam rá, belül mardosott a lelkiismeret furdalás.
- Szerencsére, már talán épp itt az ideje. - mondtam a mentősnek, majd ismét elmerültem a gondolataimban. Ugyan tudtam, hogy a robbanás és az azt követő események nem az én hibámból történtek, mégis felelős voltam. Felelős voltam azért, amiért kitaláltam, hogy talán ezen a helyen Phil majd megnyílik, és kicsit előrébb tudunk lépni a kezelését illetően. Azt a kezelést illetően, ami már egy éve stagnált. Amiben annyit sem tudtunk haladni, hogy legalább a férfi rendszeresen látogassa a rendeléseimet, hogy kicsit levegyük a vállára nehezedő terheket. Persze, ez jelen állapotomban másodlagos volt, hisz minden jel arra mutatott, hogy Phil meghalt, én pedig egy hordágyon feküdtem a színskála minden színét magamon viselve. Gondolataim annyira elkalandoztak, hogy azt sem vettem észre, hogy időközben a mentős és a kollégái beraktak a mentőautóba, és elindultunk a kórház felé.

Oda, ahol talán a fájdalmaimat még jobban enyhíteni tudják. Mert, bár tompábbak voltak, mégis éreztem őket, minden egyes porcikámban. A mentős az odafelé vezető úton szintén feltett nekem pár kérdést, amik a mi szakmánkban rutinnak számítottak: van e gyógyszerallergiám, kit értesíthetnek a barátaim vagy rokonaim közül, ilyesmik. Mindegyik kérdésére igyekeztem válaszolni, bár némelyiknél úgy éreztem, hogy még a gondolkodás is fáj. Majd’ széthasadt a fejem és ezt a feledhetetlen érzést Larissa Diaznak köszönhettem. Fogalmam sem volt, hogy vele mi történhetett, de valamiért volt egy olyan érzésem, hogy Phil holttestét (ha az volt egyáltalán) Ő tűntette el, mert valami célja volt vele. Már csak azt nem tudom, hogy micsoda...

by **Chloe Sullivan** 2016-09-28, 17:26

Vannak helyzetek, amikor nem túl előnyös, ha az embert egyedül hagyják a gondolataival, na ez mondjuk pont egy ilyen helyzet. Akárhányszor is pörgeted végig az eseményeket a fejedben, valahogy mégsem kerülnek a helyükre a dolgok.
Miután megkaptad a szükséges ellátást és elszállásoltak egy szobában más dolgod nincs is mint az eseményeken agyalni. Néha-néha rád néz valaki, de senki sem marad sokáig. Legalább már a fájdalmaid enyhültek és végre van egy kis időd pihenni.
Az egyik nővér végre, bead neked egy kis nyugtatót, amitől végre, nyugodtan tudsz aludni.
Másnap reggelre már némiképp tisztábban látod a helyzetet. Eltervezed, hogy amit csak lehet megtudsz a rejtélyes nőről. Nem hagy nyugodni a tudat, hogy a háttérben valami nagyszabású történés folyik, az ilyen dolgok nem történnek meg csak úgy véletlenül. Már éppen előállnál valami terv félével, mikor valaki kopogtat az ajtódon. Egy 45-50 körüli bajszos, szemüveges férfi lép be az ajtón.
- Jó napot Dr. Quinzel, Gordon felügyelő vagyok. - mutatkozik be. - Az előző este történtekről szeretnék feltenni pár kérdést, ha nem zavarom. Tudom, hogy tegnap már beszámolt az egyik kollégámnak, de szertem első kézből hallani az információkat. Kezdjük talán a legelején. Egész pontosan, hogyan és mi célból került az esemény helyszínére? - teszi fel a nagy kérdést. Ennek a percnek az elérkezésélre lehetett számítani. Gordon felügyelő sokkal barátságosabb mint a tegnap esti rendőr. Viszont még mindig nem vagy tisztában vele, hogy mit is válaszolj a kérdésekre, de talán ez egy jó alkalom, hogy te magad is megtudj valamit. Ha minden jól megy akkor a rendőrség máris többet tud mint te és ha ügyes vagy te is megszerezheted ezt a tudást.

by **dr. Harleen Quinzel** 2016-10-01, 10:51

A kórházba vezető út a mentőssel folytatott csevej miatt viszonylag gyorsan eltelt, szinte egy szempillantás volt. Egy elég fájdalmas szempillantás. A fiatal srác minden igyekezete ellenére nem volt túl sikeres abban, hogy teljesen megszüntesse a fájdalmaimat, de nem is okoltam Őt ezért… igyekezett a legjobbat kihozni ebből a szerencsétlen helyzetből. Kicsit azt éreztem rajta, hogy valamennyire a „kollégájának” tekint, mégis próbált kicsit távolságtartóbban viselkedni velem. Ennek két oka lehetett. Az egyik az, hogy minden betegével így jár el, nem fűzi még csak egyetlen beszélgetés erejéig sem komolyabbra a kapcsolatot velük, hisz bárki bármikor átléphet a túlvilágra. A másik pedig az, hogy maga sem tudja, hogy mennyire vagyok felelős a gyárban történtekért, így azt sem tudja, hogy mennyire érdeklődhet az egészségi állapotomon kívül bármiről is. Mondjuk, valahol ezt is megértettem, hisz Ő egy mentős, nem pedig rendőr… nem az Ő dolga eldönteni, hogy mennyire vagyok sáros.

A kórházba érkezvén gyorsan átadtak az ottani személyzetnek, az volt az utolsó pillanat, amikor a mentős fiút láttam. Bár, nem ismertem mégis megnyugtatott, hogy a közelemben volt. ~ Nyilván, ennek a poszt-traumatikus stressz az oka, mivel most egyértelműen Őt látom a megmentőmnek. ~ gondoltam, egy pillanatra sem elszakadva a szakmámtól. A nővérek úgy zsongtak körülöttem, mint a méhek a kas körül. Egy röntgen itt, két injekció amott, mindezt úgy, hogy a vizsgálatok közben eltelt másfél óra nagyjából három másodpercnek tűnt. Miután minden rutin dolgon átestem az egyik nővér, Susan betolt egy nagyon hangulatos, egy ágyas szobába, belém nyomott egy jó adag Xanaxot, amitől pillanatok alatt teljesen megnyugodtam. Normál esetben mindent megtettem volna, hogy ne kábítsanak be engem, de jelen helyzetemben úgy éreztem, hogy a legjobb az lesz, ha ellazulok és kialszom magam. A lórúgás nyugtató olyan erővel száguldott keresztül az ereimen, hogy mire a nővér kiment a szobából már azzal foglalatoskodtam, hogy megtaláljam azt a pozíciót amiben a legkevésbé éreztem a minden porcikámat átható fájdalmat. Reggel, amikor felébredtem próbáltam összeszedni a gondolataimat és magyarázatot találni arra, ami történt. Akárhogyan pörgettem az agyam, semmilyen indítékot nem találtam arra, amit Diaz tett. Mi oka lett volna arra, hogy megölje Philt? Ha már megtette, mi oka volt arra, hogy magával vigye a holttestet? Csupa olyan kérdés, amit nyilván a ma ide érkező nagyon „kedves” rendőr szintén fel fog tenni nekem. Olyan kérdések, amikre nem tudom a választ. Ahogy gondolkodtam hirtelen kopogást hallottam az ajtómon. Felpillantottam és láttam, hogy egy középkorú, bajuszos férfi lépett be a kórterembe. Még mielőtt bármit mondhattam volna a férfi megszólalt.
- Jó napot Dr. Quinzel, Gordon felügyelő vagyok. - mutatkozik be. - Az előző este történtekről szeretnék feltenni pár kérdést, ha nem zavarom. Tudom, hogy tegnap már beszámolt az egyik kollégámnak, de szertem első kézből hallani az információkat. Kezdjük talán a legelején. Egész pontosan, hogyan és mi célból került az esemény helyszínére?
A férfi meglepően kedves volt, nem is voltam felkészülve arra, hogy egy rendőr emberként fog kezelni engem. Éppen emiatt, na meg persze az előző nap eseményei miatt gőzöm nem volt arról, hogy mit mondjak Neki. Nagy nehezen az arcomra erőltettem egy mosolyt, majd megszólaltam.
- Üdvözlöm Gordon felügyelő úr. – kezdtem bele mondatomba. – Köszönöm a kedvességét. A kérdésére válaszolva, szigorúan terápiás célzattal vittem oda Mr. Brooksot. Tudja, a férfit két éve kezdtem el kezelni, miután az elsődleges vizsgálatok azt mutatták, hogy nagyon erős poszt-traumatikus stressz hatás érte, amikor gyakorlatilag végignézte, hogy a terhes felesége meghal egy munkahelyi balesetben. A kezelés elején még rendszeresen bejárt a rendelésre, de nagyjából egy éve eltűnt. Fél éve kaptam tőle egy hangüzenetet, amiben elmondta, hogy minden rendben van vele, Metropolisba költözött és próbál új életet kezdeni. Nem tettem le arról, hogy továbbra is próbálom felvenni vele a kapcsolatot. Épp emiatt hagytam Neki én is egy hangüzenetet, két nappal ezelőtt. Kértem, hogy amint tud keressen fel, mert ideje lenne szerét ejteni egy találkozónak. Tegnap reggel felkeresett, egy nővel bizonyos Larissa Diazzal, aki állítólag egy riporternő és a történetéről készített cikket… természetesen nem engedtem, hogy a konzultációra is bejöjjön, de régóta terveztem, hogy kiugrasztom a nyulat a bokorból és elviszem Philt… vagyis, Mr. Brooksot a tragédia helyszínére. Nem fogadta túl jól a kérésemet, hogy keressük fel a FermiLabot, de végül rábólintott… előtte történt egy apró incidens, de azt sikeresen kezeltem. – mondtam, majd folytattam. – A sofőrjével és Ms. Diazzal karöltve indultunk el a laborhoz, ahol a páciensemen teljesen úrrá lett a stressz, és hallucinálni kezdett, aminek eredményeként felidézte mindazt, ami történt vele és a terhes feleségével. Ezután átmentünk oda, ahol a mentősök megtalálták: a helyiségbe, ahol a tartályokat tárolták. Mr. Brooks és én felmásztunk a tartályok fölött végighúzódó átjáróra, nem sokkal később Diaz is utánunk jött. A sofőr, Carl az ajtó mellett maradt. Rágyújtott. Valamiféle gázszivárgás lehetett a helyiségben, mert a nyílt láng használatakor azonnal robbanás rengette meg alattunk az átjárót. Diaz kapaszkodott, én a rácsra zuhantam, Phil… akarom mondani a páciensem pedig beleesett az egyik tartályba. nagyjából ez az utolsó emlékem, mert ezután a nagyon szimpatikusnak tűnő Ms. Diaz kiütött… - tettem hozzá, és önkéntelenül is a halántékomhoz nyúltam. Ugyan nem néztem tükörbe, mióta az esemény történt, de a fájdalomérzet miatt azt gondoltam, hogy az arcom egy nagy lila folt. – Ne haragudjon, ez minden, amit el tudok mondani Önnek, felügyelő úr… Önök jutottak már valamire? Talán… a karrierem múlik azon, hogy hogyan alakul a nyomozás. – mondtam, miközben elmorzsoltam egy-két könnycseppett.

by **Chloe Sullivan** 2016-10-01, 17:12

A felügyelő figyelmesen hallgatta a mondanivalódat, nem szólt bele, nem kérdezett közbe, csak várta, hogy a saját tempódban elmondj neki mindent. Néha egy-egy információt feljegyzett a noteszébe. Az arcán egy kevés együttérzésnél több nem látszott. Észrevehető volt, hogy a munkája során, már elég sok dolgot látott, mindazonáltal nem lett teljesen érzéketlen. Megnyugtató az érzés, hogy egy ilyen ember kezében van a nyomozás. Így ez nem egy lesz az asztal alá söpört ügyek közül, vagy nem lesz belőle egy címlapokon játszódó szenzáció.
Mikor végeztél a beszámolóval látta rajtad, hogy mennyire megvisel az ügy, ezért nem szegezte neked egyből a következő kérdést, várt amíg összeszeded magad egy kicsit.
- Nos ó, doktornő. - fogott bele.- Sem a helyszínen, sem sehol máshol nem találtuk meg a páciense holttestét, a keresés még folyik. Szemmel tartjuk a kórházakat is, hátha túlélte és kezelésért fordul valahova. Az Ön által említett Larissa Diazról semmilyen információnk nincs, természetesen őt is keressük. Tudna esetleg személyleírást adni a hölgyről? Hátha feltűnik valahol és akkor őt is kikérdezhetnénk az eseményekről. - teszi hozzá, majd várja a válaszod. Ez így viszont felettébb érdekes, még a rendőrség sem tud semmita titokzatos nőről. Lehet, hogy nem is az igazi nevén mutatkozott be. Ahogy sejteni lehetett, több van itt a háttérben mint amit az ember első látásra gondolna.

by **dr. Harleen Quinzel** 2016-10-17, 21:41

Gordon felügyelő, nem is tudom, hogy miért, de szimpatikus volt. Sokkal nyugodtabbnak éreztem magam most, hogy itt volt és végighallgatott, mint eddig. Miután befejeztem a mondandómat Ő is elmondta azt a csekélyke információt, amit nem tudnak a balesetről… ~ balesetről. ~ próbáltam ízlelgetni ezt a szót, de valamiért az az érzés kerített hatalmába, hogy ez az egész egy nagy összeesküvés volt, aminek az volt a célja, hogy Phil eltűnjön, az én karrieremnek pedig egyszer, s mindenkorra vége legyen. Az első személy, aki eszembe jutott, mint lehetséges elkövető – annak ellenére, hogy minden jel arra mutatott, hogy Diaznak voltak hátsó szándékai – dr. Sterano volt. Az a mocsok már régóta pályázott rám és arra, hogy megfelelő okot találjon arra, hogy kirakjon a munkahelyemről… de szerencsére elég jól végeztem ahhoz a munkámat, hogy dr. Arkham továbbra is ott akarjon tartani. Gondolataim cikáztak, amit talán Gordon felügyelő is észrevett. Hirtelen nagyon kellemetlenül kezdtem érezni magam… így gyorsan elkezdtem Diazról beszélni.
- A személyleírás… Hosszú barna haj, kicsit olyan Jessica Albás fejforma, kedves, mondhatni bájos mosoly. Macskaszemek. Atletikus testalkat. A kézfején és a karján eléggé friss égési sérüléseket is láttam. Volt valami egészen megmagyarázhatatlan abban a nőben… de nem tudom megmondani Önnek, hogy mi. – próbáltam elég lényegre törő lenni, de úgy éreztem, hogy valamit elfelejtettem. – Ja, és a jobb horga még sérült kézfejjel is bitang erős. – tettem hozzá egy apró mosollyal, és önkéntelenül is végigsimítottam az arcomat ott, ahol a nő megütött. Körbepillantottam a szobában, minden teljesen steril volt, szinte egy műtétet is megcsinálhattak volna itt... abban a helyiségben, ahol engem, mint valami pitiáner bűnözőt kihallgatnak. Tekintetemet Gordonra irányítottam, mélyen a férfi szemébe néztem, próbáltam kiolvasni belőle valamit, de míg sok ember olyan, mint egy nyitott könyv, Ő sokkal inkább hasonlított egy lakattal lezárt naplóra. Bizonytalanná váltam, majd a következő pillanatban gondolkodás nélkül szólaltam meg. - Tudnak valamit a sofőrről? Carlról? Túlélte? - kérdeztem, majd bizonytalanságom eredményeként folytattam egy olyan kérdéssel, amit magam sem tudom minek tettem fel. - Felügyelő Úr, ugye Ön nem gondolja azt, hogy én tettem? Hogy én sebesítettem… vagy ami még rosszabb, én öltem meg Mr. Brooksot? – mondtam, de amint az utolsó szó is elhagyta a számat, már tudtam, hogy óriási baklövést követtem el. Hisz egy rendőrnyomozó nem fogja az orromra kötni, hogy mit is gondol arról az ügyről, amin éppen dolgozik. Főleg nem úgy, hogy perpillanat én vagyok az egyetlen olyan személy, akinek kötődése van a helyhez és még beszélni is tud.

by **Chloe Sullivan** 2016-10-20, 18:34

A felügyelő végig figyelmesen hallgatott, amíg megadtad neki a személyleírást, és minden fel is jegyzet vélhetőleg szóról szóra.
A kérdés, amit feltettél láthatóan nem pergett le róla minden hatás nélkül, valamit láttál átsuhanni az arcán, de magad sem tudod, hogy mit. Először azt hitted, hogy válasz nélkül hagy és amilyen gyorsan lehet lelép, de nem ez történt. Lassan becsukja, majd a a kabátja zsebébe teszi a noteszt amibe eddig jegyzetelt. Egy igazi régimódi zsaru, jegyzetfüzettel és ballonkabáttal.
- Nézze - kezdett bele egy kicsit gondterhelten. - nem akarok kertelni, természetesen felmerült a neve mint gyanúsított, és biztos vagyok benne, hogy az agyalágyult kollégáim most is fogadást kötnek arra, hogy maga tette-e vagy sem. Az én személyes véleményem szerint, maga ártatlan, mi több nagy valószínűséggel a körülmények áldozata, de hiába akarok mindent megtenni azért, hogy ezt bizonyítani is tudjam, jelen pillanatban ez még nem megy. De minden erőmmel azon leszek, hogy tisztázzam és elkapjam azt, aki valóban felelős mindezért. Addig pedig tartson ki és koncentráljon a gyógyulásra. - teszi hozzá, majd megköszöni a segítségedet és távozik.
Ez a látogatás, megint egy jó adag gondolkodni valót szül. Legszívesebben már szabadulnál a kórházból, de tudod, hogy ez az állapotodat tekintve nem megvalósítható.
Nem sokkal a felügyelő távozása után egy nővér lép be hozzád egy hatalmas csokor virággal.
- Ezt magának küldték.- mondja és leteszi a csokrot az ágyad mellé. - Nem volt hozzá se kártya, se semmi, nem tudni ki küldtek. erről jut eszembe, nincs esetleg valaki, rokon, barát akit fel szeretne hívni?

by **dr. Harleen Quinzel** 2016-10-31, 21:30

Gordon felügyelő mindamellett, hogy lejegyzetelte amit mondtam, nagyon nyugodtan hallgatta végig a történetemet, amiről minden valószínűség szerint le is vonta a saját véleményét… a kérdésem után pár pillanatig habozott a válaszadással, de amolyan Columbo stílusban, kimérten mégis kegyetlen őszinteséggel elmondta, hogy a nyomozók nagyobbik hányada akár az éves fizetését felrakná arra, hogy én öltem meg két embert, sőt még a robbanás előtt elrejtettem a harmadik társunkat, hogy véletlenül se kerüljek nagyobb bajba. Képtelen történet, de sajnos a mai világban megértem, hogy ezt sem tudják kizárni, hisz manapság annyi álruhás halloween huszár rohangál az utcákon, hogy azt kell feltételezniük, hogy egy olyan apró nő, mint én simán leveri akár még egy boszorkány saját maga által létrehozott, nem egészen földi eredetű hadseregét is. Puszta kézzel… vagy baseball ütővel. Egyedül. A válasza olyan hatással volt rám, hogy végigfutott a hideg a hátamon. Gyanúsított vagyok, egy gyilkossági ügyben. Megkedveltem Gordon felügyelőt, és persze a szabadságot is szerettem, így nagyon remélem, hogy a férfi be tudja bizonyítani, hogy ártatlan vagyok… legalább is a történtek nagyobbik részében. Miután közölte, hogy hogyan is áll az ügy most, elköszönt és elment. Szinte mondani sem tudtam Neki semmit, olyan gyorsan elment. A fejem ismét zsongani kezdett a rengeteg kérdéstől, ami mardosni kezdett belülről. Vajon miért pont én? Miért pont engem pécézett ki a feladata végrehajtására Diaz? Ki a megbízója? Mit akartak? Miért? Csak, hogy pár kérdésemet említsem. Már épp kezdtem volna belebonyolódni a saját gondolataimba, amikor belépett a szobába egy virágcsokor, aminek lábai voltak. Szépen-lassan kibújt mögüle egy nővér, majd megszólalt.
- Ezt magának küldték. Nem volt hozzá se kártya, se semmi, nem tudni ki küldte. Erről jut eszembe, nincs esetleg valaki, rokon, barát, akit fel szeretne hívni? – kérdezte, majd várta a válaszomat.

Hirtelen azt sem tudtam, hogy hogyan szólaljak meg. Virágcsokor… úgy, hogy senki nem tudja, hogy baleset ért?!
- Köszönöm. – kezdtem a válaszomat a legalapvetőbb szóval, ami eszembe jutott. – Egyenlőre nem szeretnék senkit felhívni, a szüleimet és a bará… szóval, a szüleimet nem szeretném megijeszteni azzal, hogy baleset ért és mindennek a tetejébe meg gyilkossággal is vádolnak. Ezzel talán még várnék egy pár napot. – tettem hozzá egy apró mosollyal az arcomon. – Viszont, megkérhetném, hogy adjon nekem egy pohár vizet? Ebben a nagy kihallgatásosdiban kiszáradt a szám. – mondtam, de gondolatban már ismét a virágcsokron járt az eszem. Ki küldhette? Miért? Mit akarnak tőlem? Miért pont tőlem?

by **Chloe Sullivan** 2016-11-09, 11:28

Próbálnál tényleg a gyógyulásra koncentrálni, de nem úgy néz ki, hogy mostanában lehetőséged lesz rá. Még mindig nem hagy nyugdoni a virágcsokor gondolata sem. Kevés olyan ember van, aki tudja, hogy jelenleg kórházban vagy, sőt, az ilyen személyek száma vészesen közelít a nullához. Ez a tény csak mégjobban megerősit abban, hogy itt több van a háttérben mint amennyi elsőre látszik.
Megint csak egy kis pihenőre van időd, amikor zajokat hallasz a szobád ajtaja elől. Megpróbálsz annyi csöndben maradni, amennyire csak tudsz, még a lélegzetedet is visszatartod, hogy ha lehet minél többet elcsípj a kint zajló szóváltásból.
Nagyon úgy tűnik, hogy két kétes szándékú fickó érdeklődik rólad a nővérnél, aki, mivel egyrészt nincs felhatalmazva rá, másrészt meg valószínüleg mivel a rendőlség így kérte, nem akar nekik kiadni semmilyen információt rólad. A nővér magukra hagyja őket, feltehetőleg egy biztonságiőr keresésére indul, te pedig hallod a két, már hallomásra is fura fickó párbeszédét.
- Menjünk má', nem látod a spiné biztonságiakkal fog visszajönni. - mondja az egyik.
- Szó sem lehet róla, a főnök megmondta, hogy mindenképpen intézkedjünk a csaj ügyében. Olyat látott amit nem kellett vóna. - válaszolja a másik. Ez a beszélgetés koránt sem tűnik bíztatónak. Valószínűleg az a legjobb, ha minden lehetséges eszközzel elkerülöd ezt a találkozást. Most már csak ki kell találnod, hogy hogyan. Az agyad elkezd kattogni és bűvóhelyet, vagy menekülési lehetőséget keresel.

by **dr. Harleen Quinzel** 2016-11-11, 12:21

Pár pillanatig csak bámultam a virágot, amit a nővér az imént hozott be. Se egy kártya, se egy cetli… semmi nem volt mellékelve. Még mindig az előző gondolatok kattogtak a fejemben, de ha órákat, napokat töltenék azzal, hogy azon agyalok, hogy ki küldhette nekem a csokrot, akkor sem tudnék rájönni. Valaki nagyon azt akarta, hogy ne tudjam, hogy ki, mit és miért akar tőlem. Kezdtem azt érezni, hogy nem ártana beszélnem egy pszichológussal… valaki játszadozik velem, kihasználja, hogy jelenleg egyébként is elég törékeny vagyok… már épp a gondolataimba merülnék, amikor zajokat hallok a folyosóról. Két, hangban és stílusban is kétes úriember érdeklődik felőlem, akikről szintén nem tudom, hogy kicsodák, és mégis mit akarnak tőlem. ~ Egyre több a kérdés, amire nincs válasz… ~ futott át az agyamon a gondolat, amikor meghallottam, hogy a két ipse arról beszél, hogy a főnökük szerint olyat láttam, amit nem kellett volna, így intézkedniük kell az ügyemben. Alapvetően, ha két ügyvédről lenne szó ez nem is lenne túl nagy probléma, de ezek a pöcegödör-szökevények mindent akarnak, csak segíteni nem.
- Na, Harleen… ideje kitalálnod valamit! – mondtam félhangosan, hogy segítsek erőt venni magamon és végre ijedtemben ne rezzenjek össze, hanem oldjam meg a dolgaimat. Ha ez a két fickó bejön, nagy bajban leszek, ez nem is lehet kérdéses. Körbepillantottam a szobában, de igazából a mosdón és a szekrényemen kívül túl sok rejtekhellyel nem rendelkezett a helyiség. Oldalra néztem, épp ki az ablakon… a 4. emeleten voltam, de jobb ötlet nem jutott eszembe, mint az, hogy kimászok az ablakon, és két kórterem között a párkányon várom meg, amíg a két rosszarcú ismeretlen jobb belátásra tér. ~Kell valami elterelés! ~ futott át az agyamon, de közben már útban is voltam a mosdó irányába, ahol megnyitottam a csapot, hogy azt higgyék ott vagyok. Ezután gyorsan fogtam magam és az ablakhoz siettem. Odakint legalább mínusz 6-7 fok van már ilyenkor, de ha nem akarok cápaeledellé avanzsálni, akkor nem tudok mást tenni, mint kinyitni az ablakot, kimászni és reménykedni, hogy nem jut eszükbe ugyanaz a korszakalkotó ötlet, ami nekem. Az egész dologban csak az volt a szépséghiba, hogy nagyjából 30 centiméter magasban is enyhe tériszonyom volt… most pedig legalább 30 méter magasságból tekintek majd lefelé. Kis szerencsével ugyan odafagyok majd a párkányhoz, ami megakadályoz abban, hogy lezuhanjak, de ettől annak gondolata, hogy a semmiben fogok állni nem lett szimpatikusabb. Gondolataim sokaságát az tolta félre a cselekvés útjából, hogy a kilincs elkezdett lefelé mozdulni… kénytelen voltam gyorsítani sérüléseimből adódóan elcsigázott mozgásomon, és kimászni az ablakon. Most már csak annyi a dolgom, hogy kivárjam a végzetemet, ami vagy egy tüdőgyulladás vagy pedig a halkajává válás gondolatával kecsegtet.

by **Chloe Sullivan** 2016-11-22, 18:11

Próbáltad annyyra behúzni magad után az ablakot amennyire csak tudta, hogy annak a két értelmileg meglehetősen megkérdőjelezhető egyénnek lehetőleg ne tűnjön fel a kis trükköd. Bár a magasság és a hideg nem a legcsábítóbb párosítás, még is a legapróbb porcikádban is érezted, hogy helyesen döntöttél.
A két fickó egy ideig némán kutakodott a szobában, majd elkezdtek hangosan is tanakodni a holléted felől.
- Nincs is itt semmilyen tyúk, lehet, hogy már le is lépett. Gyors összefoltozták, aztán ki is rakták. - jegyezte meg az egyik. Majd egy hangos csattanást hallottál, ami leginkább arra emlékeztetett mint mikor tarkón csapnak valakit.
- Gondolkodjál mááá. Hát ha nem lenne itt a spiné, akkor a nővér megmondta vóna, hogy már elpályázott. Nézd meg inkább a klozetban én meg benézek a szekrénybe, meg az ágy alá, lehet, hogy érezte a vesztét és valahova elbújt. - tette hozzá, és talán ez volt életének első, és összes értelmes meglátása. Te pedig csak reménykedtél, hogy egyiknek sem jut eszébe kinézni az ablakon.
- Na itt nincs senki, de ha mégegyszer megcsapsz én esküszöm ott helyben lepuffantalak.
- Te, teeee itt nekem ne jó? Inkább zúzzunk mielőtt a nővérbanya visszajön a biztonságiakkal, a spinét, meg majd megkeressük később. - mondta azzal kimentek az ajtón.
Az ajtócsukódás után még vártál pár másodpercet, hátha mégis visszajönnek, de amikor nem nyílt újra, az ajtó úgy döntöttél biztonságos visszetérni a szoba melegébe. Ez a látogatás újabb problémákat vet fel, példának okáért, hogy amilyen gyorsan csak lehet el kell tűnnöd a kórházból. De mégis hova mehetnél? Ki az akiben ilyen helyzetben megbízhatsz?

by **dr. Harleen Quinzel** 2016-12-05, 22:15

A tervem bevált. Valószínűleg mind a tíz lábujjam lefagyott és a tériszonyomnak sem tett jót, hogy ilyen magasságban vártam, hogy megtalálnak e vagy sem… A kérdések még inkább kavarogtak a fejemben, mint eddig, de legalább még volt mivel gondolkodnom azon, hogy mit teszek. Lassan kinyitottam az ablakot, majd visszamásztam a kórterembe. Körbenéztem, szerencsére sehol nem láttam senkit és semmit. Leszámítva az ajtó mellé letámasztott baseball ütőt. Minden bizonnyal az egyik fogdmeg hagyta itt… talán az lett volna a célszerszám, amivel levert volt nekem 1-2 jól irányzott fülest, hogy jobb belátásra térítsen. Nem lenne rossz, ha tudnám, hogy mégis mibe nyúltam bele, amikor megpróbáltam Philt rávenni arra, hogy győzze le a démonait.
~ Kinek állhattam az útjában? Kinek voltak vele olyan tervei, amit a kezelés megakadályozott volna? Ha ilyen problémásnak gondolt, miért nem öletett meg Diazzal? ~ Csupa olyan kérdés, amire egymagam egy kórteremből nem tudok választ találni. Ki kell jutnom innen. Minden mozdulat fáj, de ezek az emberek nem fogják csak úgy feladni, addig fognak idejárni, amíg meg nem találnak… és valljuk meg, az én szerencsém is a végére fog érni egyszer. Másfél nap alatt kétszer kerültem potenciálisan a halál közelébe, de kétszer meg is úsztam. Ez sem lehet véletlen… odaléptem az ajtóhoz és a kezembe vettem a baseball ütőt. Körbeforgattam, látszott rajta pár ütésnyom, de egyébként semmi komoly. Leszámítva persze egy „Good Night” azaz „Jó éjszakát” feliratot azon a részén, ahol a legszélesebb. ~ Elmés, nyilván olyan ütéseket mértek már vele egy-két ember fejére, amitől rögtön „álomba merült”. Talán mégsem volt annyira sötét ez a fickó, mint amilyennek tűnt. ~ gondoltam, de már el is hessegettem az előző mondatot, mert tudtam, hogy még a feltételezés is sértő a normális emberekre nézve. Leültem az ágyam szélére, kezemben továbbra is ott volt az ütő, fejemben viszont már teljesen más gondolatok cikáztak. ~ Kiben bízhatok meg? Ki az, akire rárakhatok egy akkora terhet, amekkorát most a vállamon cipelek? Egyáltalán mekkora ez a teher? Talán… fel kellene keresnem valakit, akinél meghúzhatom magam. Pamela Isley… de Ő a páciensem, nem hozhatom ilyen helyzetbe. Vagy talán Selina Kyle? Már a gimnázium óta nem találkoztam vele, igaz, szinte heti rendszerességgel beszéltünk telefonon. De ugyan mit mondjak Neki? Miért pont most kerestem fel? ~ futottak át az agyamon a gondolatok, amikor meghallottam, hogy a nővér és a biztonsági őr közeledik a szobám felé. Új játékszeremet, a kis baseball ütőt beraktam a takaróm alá, majd próbáltam minél természetesebb testhelyzetet felvenni, hogy ne legyen feltűnő a zavarodottságom, majd vártam, hogy belépjenek, és ismét kérdőre vonjanak.

by **Chloe Sullivan** 2016-12-07, 09:41

Először a nővér csak óvatosan beles az ajtó, nem tudni, hogy azért mert arra számít, hogy a két fickó esetleg a szobában tartózkodik, vagy azért, mert nem akarja megzavarni a pihenésedet.
Mikor látja, hogy egymagadban vagy és békésen fekszel az ágyadon, kiszól valamit a kint várakozó biztonsági őrnek, majd belép.
- Elnézést a zavarásért - kezd bele a mondandójába- nem járt erre két, nos hát meglehetősen érdekes alak? - teszi fel a kérdést kicsit habozva. - Nem akarok Önre ijeszteni, de ezen a folyosón látták őket utoljára és benézünk minden szobába, hátha így próbálnak meg elrejtőzni. - tette hozzá. Na persze, mintha nem tudnád miről van szó. Úgy néz ki, próbálnak kímélni és nem rögtön rád rontani azzal, hogy két rosszarcú éppen téged keres. Valószínüleg így beszélték meg a biztonsági őrrel, aki ebből az okból kifolyólag várakozik az ajtó előtt. Látszik, hogy a nővér sem most jött le a falvédőről, látja, hogy valami nem teljesen kerek a történetben és várja a válaszodat. Persze elég gyanús, ha ugyanazt a beteget rövid időn belül a rendőrség és és két meglehetősen kétesnek tűnő alak is felkeresi. Most biztos azt gondolják rólad, hogy valami maffiavezérrel, vagy hasonlóval szűrted össze a levet, ami persze nincs kizárva, de neked ilyesmiről nincsenek emlékeid.
Egyre több olyan ember érdeklődését kelted fel, akijét nem biztos, hogy fel kellene, és most már a kórházi dolgozók is érdekes pillantásokat vetnek rád. Lehet, hogy tényleg jobb lenne meghúzódni valamelyik megbízható ismerősödnél, amíg kideríted, hogy mibe is keveredtél bele.

//Támadt még egy őrült ötletem, ha összejön akkor majd kapsz egy "játszópajtást" Very Happy

//

by **dr. Harleen Quinzel** 2016-12-09, 16:06

Ahogy számítottam is rá, a nővér kisvártatva belépett a kórterembe, de a biztonsági őr kint maradt. Gondolom nem akartam ajtóstól rontani a házba és jobbnak látták, ha csak egyikük teszi fel nekem a kérdéseket, amikre én magam is szerettem volna válaszokat kapni. Szerencsére a nővér elég körmönfont volt, semmi olyat nem kötött az orromra, amiről úgy gondolta, hogy nem kell tudnom… így lehetőséget adott nekem is arra, hogy kicsit fazonírozzak a történetemen.
- Nos, kisasszony… - kezdem hasonló tenyérbe mászó hanglejtéssel a mondandómat. – Megmondom őszintén, valamiféle zajt hallottam a szobám előteréből, de éppen a mosdóban voltam. Azt gondoltam, hogy Ön vagy valamelyik kollégája jött a szokásos gyógyszeradagom kíséretében. De ezek szerint tévedtem. De mégis, kik lehettek azok? Nem mondták Önöknek, hogy kit keresnek? – kérdeztem, mintha mit sem tudnék arról, hogy valószínűleg engem akartak eltenni láb alól. A nővér láthatóan nem erre a válaszra számított, de az elmúlt pár órában annyi kitérő választ adtam már a nekem szegezett kérdésekre, hogy ez az utolsó is már csak rutinból jött. Nem bántam volna, ha az a szimpatikus rendőr, Gordon felügyelő visszajött volna némi támogatást nyújtani, mert Ő legalább hitt nekem. A gondolataim még mindig nem voltak sokkal nyugodtabbak, mint a nap korábbi részében. Folyamatosan azon kattogtam, hogy hogyan tudnék innen a lehető leggyorsabban lelépni anélkül, hogy még több kérdést dobnának elém, amolyan fekvőrendőrként, hogy ne haladjak olyan gyorsan. A nővér még mindig ott áll velem szemben, és várt… ~ de mégis mire? ~ gondoltam, és elmosolyodtam.
- Kicsit nagy lett itt a népsűrűség mióta behoztak engem… nem gondolják, hogy jobban járnának, ha „saját felelősségemre” hazaengednének? Vagy netalán Gordon felügyelő „házi őrizetbe” helyezett, mert gyanúsított vagyok? – tettem fel még 1-2 elterelő kérdést, hogy a nővér is izzadjon egy kicsit, mielőtt kisétál a biztonsági őrhöz…

by **Chloe Sullivan** 2016-12-14, 18:09

A nővérre hirtelen igaz lett a "se köpni se, se nyelni nem tudott kifejezés". Látszott rajta, hogy nem kevés időbe és erőfeszítésbe telik neki, míg rendszerezi a gondolatait. Te türelmesen vártál mert jobb dolgod úgysem volt, meg egyelőre menni sem nagyon tudnál sehova.
- Nos azt hiszem, ha elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy elhagyja a kórházat, akkor nem sok akadályát látom. Mindjárt beküldök egy orvost, aki a biztonság kedvéért megvizsgálja, addig előkészítem a papírmunkát. - mondta meglehetősen kimérten és távozott. Úgy néz ki eggyel csökkent a rajongóid száma, de ez most nem igazán tud érdekelni. Nem sokkal később belépett egy orvos és halványan emlékszel is rá, hogy ő látott el mikor behoztak, de valahogy nem jut eszedbe a neve.
- Lássuk csak. - mondja és azzal nekiáll megvizsgálni. Nem bonyolítja túl, feltesz pár kérdést, hogy szédülsz-e illetve, hogy hol és milyen erős fájdalmat érzel. Majd miután ezzel megvan, így folytatja:
- Úgy nézem, hogy semmi olyan tényező nem áll fenn, ami megakadályozná abban, hogy elhagyja a kórházat, amennyiben óhajtja. Mindazonáltal megkérném, hogy ha lehetséges, akkor semmi esetre se maradjon egyedül, ha egyedül él inkább töltsön pár napot rokonnál vagy ismerősnél vészhelyzet esetére és ha bármi panasza van azonnal jöjjön vissza. A szükséges dokumentumokat aláírhatja a nővérpultnál és azt követően távozhat. - fejezi be a mondandóját. Hát, ez viszonylag könnyen ment. Az ötlet, hogy valaki másnál húzd meg magad egy időre amúgy is ésszerű lenne, hiszen a két vendéged lehet, hogy már meg is szerezte a címed és a lakásod bejáratánál várnak. Az összes szóbajöhető személy közül Selina tűnik a legjobb választásnak. Bár nem találkoztok minden nap, de biztos szívesen fogad, ráadásul olyan csajnak tűnik aki nem rémül meg, ha a rosszarcú barátaid mégis megtalálnának.

by **dr. Harleen Quinzel** 2016-12-16, 13:03

Nem tudom, hogy a meglepődöttségem mennyire volt látható, de igazából annyira lehidaltam azon, hogy akár el is mehetek, hogy hirtelen nem tudtam mondani semmit. Csak ültem buta tekintettel az ágyam szélén és azon gondolkodtam, hogy ha az orvos azt mondja elmehetek, akkor mégis mit csináljak? Hova menjek? Kit keressek? Azok a kérdések sorjáztak a fejemben, amik már eddig is folyamatosan lekötötték a gondolataimat. Itt legalább van hol aludnom, talán a biztonsági őr megtudna védeni az esetleges támadóktól… de ugyanakkor, feszültté tett, hogy úgy viselkedtek velem, mintha legalább három ember haláláért lennék felelős. Kínomban megszorítottam új pajtásomat, a baseball ütőt… lassacskán megérkezett a doki is, aki nem kertelt. Szerinte a sérüléseim, amiktől épp csak ülni, állni, feküdni és levegőt venni volt fájdalmas, nem számítanak olyan tényezőnek, ami azt indokolná, hogy itt tartsanak. Ez nagyjából egyenlő egy elbocsátó szép üzenettel, gondolatban így már a tegnapi nap által erősen megtépázott ruhámat szedtem ki a szekrényből és vettem magamra. Persze, mindebből az orvos semmit nem vett észre.
- Tehát, ez azt jelenti, hogy már csak a zárójelentést kell megvárnom, és oda megyek, ahova akarok? – kérdeztem, egy pici időt nyerve így bármire, ami eddig eszembe sem jutott. ~ Pamela vagy Selina? Selina vagy Pamela? ~ gondoltam, de egyszerűen nem tudtam választani a két nő közül. Az egyik jó döntés lett volna, mert hetente többször találkozom vele, ismerem minden gondolatát, de rossz is, mert a páciensem. A másik… nos, évek óta nem találkoztunk, de hetente beszélünk, ezer éve ismerem és talán kicsit tökösebb csaj is, mint Pamela. ~ Lehet, hogy szereznem kellene egy olyan érmét, mint amilyen Harvey Dentnek is van… eldönteném, hogy Selinához megyek, és azt mondanám, hogy csak az érme miatt van! ~ gondoltam, közben a doki kiment. Odaléptem a szekrényhez, kivettem a ruhámat és felöltöztem. Végignéztem magamon és meg kellett állapítanom, hogy úgy nézek ki, mint egy jól öltözött hajléktalan. ~ Nos, azt hiszem a legjobb megoldás az lesz, ha felkeresem Selinát, hisz mégis csak ezer éve ismerjük egymást és talán még el is hiszi nekem, hogy nem öltem meg senkit. Most őszintén, aki képes ellopni egy kitömött állatot, miután szakított a pasijával hogyan lenne képes bárkit is megölni? ~ gondoltam, miközben már arra próbáltam rájönni, hogy hova rejtsem el a baseball ütőt kifelé menet… az ablakhoz sétáltam, kinyitottam és kidobtam az ütőt az egyik legközelebb eső bokorba. ~ Ha kijutok innen magamhoz veszem, talán még hasznomra lesz, mikor beugrom a lakásomra pár cuccomért. ~ ahogy ez átfutott az agyamon és bezártam az ablakot, ismét nyílt a kórterem ajtaja, talán a doki jön vissza, hogy elengedjen…

by **Chloe Sullivan** 2016-12-16, 17:04

A megérzésed helyes volt, a szimpatikus doktor tért vissza, és hogyan is nem lenne szimpatikus amikor épp most készül "szabadon engedni".
- Nos Dr. Quinzel, úgy nézem készen van minden papírmunka - mondja és feléd nyújtja a zárójelentést és egy nyilatkozatot arról,hogy saját felelősségre hagyod el a kórházat. - Ott a lap alján írja alá a nyilatkozatot, és kifelé menet adja le a nővérpultnál. Mint mondtam, ha bármilyen panasza van jöjjön vissza. Viszont látásra. - köszön el majd ismét távozik a szobádból.
Most már tényleg semmi nem áll az utadba és elhagyhatod ezt a helyet. Nem is gond, hiszen doktorként sokkal jobban szeretsz egészségügyi környezetben lenni mint betegként. Nincs más hátra, mint előre. Végre szabad vagy.

// A távozós posztod után nyugodtan írhatsz egy megérkező posztot oda ahova jelenleg tartasz és onnan folytatjuk. Very Happy

//

by **dr. Harleen Quinzel** 2016-12-19, 11:35

Az orvos elengedett, gyorsabban, mint gondoltam. Mivel gyakorlatilag minden egyes értéktárgyamat magamon viseltem már, túl sokáig nem húztam az időt… felkerekedtem és kimentem a kórteremből. Odakint páran elég furcsán néztek rám, de meg kell, hogy mondjam: nem érdekelt. Jó, persze valahol, nagyon mélyen a tudatalattim fortyogott magában, hogy honnan veszik ezek az emberek a bátorságot, hogy mindenféle információ nélkül elítéljenek engem… dr. Harleen Quinzelt, aki embereken segít, aki annyi ember problémáit, gondjait hordozza már a saját tudatában, hogy csoda, hogy még nem kattant be Ő is. Ezen gondolataim ellenére kihúztam magam, és emelt fővel vonultam végig a folyosókon, egészen a liftig. Odalent a központi nővérpultnál felkaptam egy tollat, aláírtam a zárójelentést majd kimentem az ajtón.

Az első dolgom az volt, hogy egy hatalmasat szippantottam a friss levegőbe. Hideg volt, de a szabadság érzésénél semmi sem volt édesebb. Éreztem ezt úgy, mintha legalább 3 évig börtönben lettem volna, holott csak egyetlen éjszakát töltöttem el a kórházban. Miután belélegeztem a nagyjából -4 fokos oxigént a testem mintha új erőre kapott volna. Persze, csak azok a részek, amik tegnap nem sérültek meg… mert a bordáim, a kezem és mindenem ami nem volt levarrva nagyjából úgy fájt, mintha csak azért került volna be a testembe, hogy nekem rossz legyen. Szétnéztem és amikor épp nem járt a környéken senki, beléptem a bokorba új legjobb barátomért. Fentről nagyjából megjegyeztem, hogy melyikbe esett bele, így nem volt túl nehéz megtalálnom az ütőt. Ezután elindultam haza… bár rettegtem mi vár otthon, mégis szükségesnek éreztem, hogy összeszedjem pár cuccomat, mielőtt elmegyek Selinához.

Amint hazaértem láttam, hogy a lakásom ajtaja fel van feszítve… ezek szerint már itt is kerestek. Bementem és a látvány, ami fogadott, még engem is meglepett. Fel volt forgatva minden. Nem is értem, mit gondoltak? Hogy bebújtam a bugyis fiókomba, mert ott olyan kényelmes? Szerencsére annyi eszem volt, hogy a munkámat soha nem hoztam haza, minden olyan fontos iratot, ami a pácienseim adatait tartalmazta mindig az irodámban tartottam… de nem is ez volt a fontos. Elővettem az egyik nagyobb méretű táskámat, gyorsan összeszedtem pár ruhadarabot és már indultam is új úti célomhoz. Az ajtóból még visszapillantottam a lakásba, mert tudtam, hogy nagyon sokára fogok ismét erre járni…

by Ajánlott tartalom

Gotham City Kórház

Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház

Re: Gotham City Kórház