FermiLaboratories

by **Lois Lane** 2016-08-02, 15:42

Phil Brooks régi munkahelye, ahol elvesztette a Családját... és talán épp elméjét is?

by **The Joker** 2016-08-03, 14:05

Úgy látszik nem csak én utáltam a főnököm, hanem Harleen is hasonló cipőben jár, de tetszett a határozottsága és nem hunyászkodott meg annak a Dr. Sterano-nak vagy kinek. Borzalmas egy alak lehet. Gondolhattam volna, de eszembe se jutott, hogy be van Harleen irodája kamerázva, innen láthatták ezek a hústornyok az akciómat.

Szerencsére Harleen nem ragadt le sokáig a főnökénél és mutatta nekem az utat a kijárat felé. A kocsiban Carl és Diaz valamiről diskuráltak, de ahogy beültünk melléjük, el is hallgattak. Rá akartam kérdezni, miről folyt a beszélgetés, de inkább meghagytam az ő magánügyüknek a dolgot. Nem hiszem, hogy bármi eget rengető dologról beszélhettek. Mire mondtam volna az úti célunk Carl-nak, Harleen beelőzött a paranccsal és adta ki az ukázt, hogy a Fermilabba menjünk. JOKER ez tetszik. Az örök adu ász. Egész úton mindenki csendben ült, én személy szerint meg se mertem szólalni, nem én akartam az lenni, aki megtöri a csendet, de volt „valaki” aki megtette, Freddie Mercury. De rühellem a Queen zenéjét. Na mind1 is. Carl-ban azt szerettem mindig tudott egy rövidebb utat, mint bárki más, és még a szám szinte a végére se ért, de már a labor épületnél voltunk. Carl, törte meg végül a valódi csöndet a „Nos, megjöttünk.” kijelentésével. – Carl maga vesztett mi vagyunk a csend királyok és dámák, bár én inkább, ha már kártya, leszek a JOKER. Nem is lenne rossz ez a bűnözői név! – HA! HA! HA! – Úgyis annyi álneves bohóc járja Gotham utcáit. – Mondtam Carl-nak kisgyermeki örömmel.

- Harleen lenne az udvari bohócom? Úgyis olyan jól szórakozok magán. – Tettem fel ezt a felettébb ostoba kérdést a doktornőmnek.

– Úgyis azt kérte, hogy ne tartsak magamban semmit, remélem nem vette sértésnek. – Ez a nő, megőrülök érte, már nem is a feleségem halála aggaszt a legjobban, hanem, hogy itt vonaglik meg tekergeti magát, szét vet az ideg, tetszik a kezelő orvosom.

– Harleen az orvos és páciens közti viszonyhoz maga, hogy áll hozzá? – Záporoztak itt az elmésebbnél elmésebb kérdések. Bár tudtam, hogy mindkét kérdésemre egy jó nagy NEM lesz a válasza. De megint csak a régi mondásomat tudom elővenni, aki nem mer, az nem nyer. Egyszer nekem is lehet jókerem már ebben az életben.

- Mire gondol Harleen a mindennel? Annyi gondolat meg érzés kavarog bennem, hogy nem tudnék összefüggő értelmes mondatot kibökni magamból, de továbbra is nagy bennem a bosszúvágy érzése, a családom mindennél fontosabb nekem, meg amit tudtam már elmondtam magának. - Tényleg nem tudom mi történt itt valójában. - De ha közben felszínre törne bennem bármilyen kép vagy gondolat egyből megosztom magával.

Mi a jó égnek kellett Diaz-t is ide csődíteni, elég veszélyesek azok a létrák, majd ha szépen lepottyanok és talán túlélem a zuhanást, eggyel több szemtanúja lesz a bénaságomnak és jól kitud röhögni. Á nem igaz még Carl-t is hívta. Lebiggyesztett szájjal megindultam én is Harleen mögött belefé….

by **Lois Lane** 2016-08-04, 08:53

Provokatív, néhol értelmetlen megjegyzéseid, szurkálódásaid úgy pattantak le Harleenról, mint a lövedékek a golyóálló mellényről. A nőben olyan tartás volt, amivel nem tudtál mit kezdeni. Olyannyira kettős jeleket küldött irányodba, amik kiismerhetetlenek voltak: néha azt érezted vonzódik Hozzád, néha viszont azt, hogy nem vagy több Neki, mint egy a sok pszichopata közül, akivel kénytelen foglalkozni. Talán az zavart benne a legjobban, hogy szinte semmit nem tudtál róla, mégis megmozgatta a fantáziádat. A közelében még néha Motoko és a meg nem született gyermeketek emléke is tovatűnt… most viszont pont azon a helyen álltál, szinte földbe gyökerezett lábakkal, ahol Phil élete egyszer már „véget ért”. Itt vesztettél el mindent, amiért valaha dolgoztál… a munkád, a barátaid, a megbecsülésed, a szakmai hírneved és ami mindentől fontosabb: a családod. Előfordult, hogy az emlékek nagyon tiszták voltak, szinte olyan érzést keltettek benned, mintha ott lennél és újra át kellene élned az egészet. Máskor viszont… Te magad sem voltál biztos abban, hogy egyáltalán igaz az, amire gondolsz. Gondolataidat most is az itteni események irányították, és persze az, hogy Harleen válaszokat várt Tőled. Azt akarta mond el, hogy mit érzel, hogy milyen érzéseket vált ki Belőled ez a hely… a hely, ahol szinte még most is érezted az égett hús illatát, ami önmagában is émelyítően hatott, de keveredve a bomló vegyi anyagokkal és különböző szerekkel olyan elegyet képezett, amit az emberi gyomor nem nagyon tud elviselni… mégis, sem Carl, sem Larissa, sem pedig dr. Quinzel nem mutatta semmilyen jelét sem annak, hogy őket zavarná a titeket körülvevő bűzfelhő. Talán ez is csak a képzeleted szüleménye? Már talán magad sem tudod… gondolatmenetedből Diaz hangja rángatott ki.
- Dr. Q, azt gondolja, hogy ezzel a látogatással valóban eredményesen kezelheti Mr. Brooksot? – tette fel a meglepő kérdést pszichológusodnak a nő, akit alig egy napja ismertél. Igyekezett megfelelni a fedősztorijának, miszerint Ő egy oknyomozó riporter.
- Nos… Ms. Diaz, bármilyen manőver jobb, és célravezetőbb, mint az, hogy nem lépünk sehová. A kezelés egy idő után megreked, ha csak egy kanapén fekve mesél a páciens az átélt dolgokról. Meg sem tudom magának mondani, hogy hány szekrényt raktam tele már azokkal a hangszalagokkal, amiket egy-egy páciensem kezelésekor készítettem. De az igazi áttörést mégis mindig az jelentette, ha meglátogattunk egy fontos, nagy jelentőséggel bíró helyszínt vagy személyt a beteg életéből. Mivel Mr. Brooks esetében nincs olyan személy, akit meglátogathatnánk, arra a döntésre jutottam, hogy a legjobb az, ha azt a helyet látogatjuk meg, ahol a tragédia történt. Itt talán olyan, a kezelés előrelépését segítő események is eszébe juthatnak az itteni szagok, a látvány vagy bármilyen külső tényező hatására, ami az irodámban nem. Szóval, válaszolván a kérdésére: igen, azt gondolom, hogy Phil kezelése ezzel a látogatással egy új szakaszba fog lépni. – mondta a nő monológja végén. Összeszedett volt, vagy legalább is annak tűnt. Egyáltalán nem látszott rajta zavartság, amiatt, hogy alig 10 perccel ezelőtt gyakorlatilag felkented a falra. Diaz úgy tűnt, hogy megelégedett a válasszal, egy bólintással konstatálta, aztán nem szólt semmit. Így az egyszemélyes előadás után Carl szólalt meg szkeptikus hangnemben.
- Szerintem ez a pszichoakármicsoda egy nagy humbuk. Attól, hogy Mr. Brooks magához jár, semmi nem változik. A felesége és a gyereke ugyanúgy halottak lesznek, ugyanúgy bottal kell majd járnia. Az meg, hogy folyamatosan erről a szörnyű eseményről kell beszélnie egyenesen felháborító. Mit akar elérni? Hogy annyiszor mondja el, hogy hogyan haltak meg a szerettei, hogy már semmilyen érzést ne váltsanak ki belőle?
Carl szavai, melyeket már a laborhoz közelítve mondott, kicsit gondolkodóba ejtettek. Tényleg csak azért akarná a dokinő, hogy beszélj, hogy kiölje belőled a rossz érzéseket, a fájdalmat és a helyüket az üresség vegye át? Gyomrod görcsbe rándult, mert az az érzés kerített hatalmába, hogy már kezdi is elérni a célját… sokkal inkább rá összpontosítottál, mikor megláttad a szíved hevesebben kezdett dobogni és már szinte nem is az érdekelt, hogy megszabadulj a frusztrációdtól, hanem sokkal inkább az, hogy Dr. Quinzel közelében legyél. Ha ez volt a célja, jó irányba haladt, hogy elérje… Harleen már csak akkor kezdett bele a válaszába, amikor beléptetek a szinte teljesen megsemmisült laborhelyiségbe. A robbanás olyan erejű volt, hogy ledöntött két falat, a szekrények ablakai kitörtek, némelyik tároló még fel is borult. Az epicentrum egyértelműen az asztal volt, hiszen annak a darabjai a megmaradt falban és a földön hevertek. A látvány fájdalmas volt, főleg akkor erősödött az érzés, amikor észrevetted, hogy Harleen és Diaz is egy, a földön heverő, leszakadt lábú plüssmacira néznek. Azért vágod beléd a fájdalom, mert Motoko azzal a macival tudatta Veled, hogy a gyermeketeket hordja a szíve alatt. Dr. Quinzel Carlra nézett, és megszólalt.
- Nos, uram… elnézést, valószínűleg Ön Carl., Mr. Brooks sofőrje. Azt kell, hogy mondjam, hogy a szkepticizmusa sértő. Igenis, van előrelépés, fejlődés Mr. Brooks esetében. De nem hinném, hogy épp Önnek kell magyarázatot adnom arról, hogy sikeresen kezelem a pácienseimet. Tudja, én nem az a fajta pszichológus vagyok, akinek egy idő után a hangok a saját fejében kezdenek el beszélni. A pácienseim zöme ilyen, vagy ehhez hasonló gondokkal küzd. De ezt Ön nem értheti. – tette hozzá, majd Rád pillantott és folytatta. – Phil, kérem, mondja el, hogy hogyan zajlott itt egy napjuk, mivel kezdték a munkát? Mire használták az itteni eszközöket? És mire a nagy kádat? Abban keverték ki a sikeresen előállított anyagokat? – kérdezte a nő., akinek szinte ittad a szavait.
~ Phil… érzed, hogy itt vagyunk Veled? Tudom, hogy hallasz engem, látod, itt ül mellettem Jack is. ~ a hang nagyon ismerős volt. Motoko az asztal mellett ült, köpenyben, mellette pedig a kisfiad, aki meg sem született. Most mégis ott volt, láttad… Motoko Rád mosolygott. ~ Na, mire vársz? Mesélj Rólunk. Mond el, hogy mit csináltunk. Mond el, hogy a keverőkádban még mindig ott van egy anyag, amit mi hárman állítottunk elő… Mond el! ~ szólt a hang ismét, miközben Harleen még mindig kérdőn nézett Rád.

by **The Joker** 2016-08-06, 14:44

Nem bírom, NEM bírom, NEM BÍROM, kezdek egyre jobban becsavarodni és kezd egyre jobban kicsúszni a talaj a lábam alól. Ez a nő élvezheti, hogy kínozhat. Ide hoz erre a helyre, hogy még jobban szenvedjek, hogy újra átéljem mindazt ami történt velem. Megint ez a szörnyű bűz, teljesen felfordul a gyomrom tőle, ráadásul itt van Harleen is, Motoko is, Harleen, Motoko, Harleen, Motoko, Harleen, Motoko, Harleen, Motoko, teljesen kikészülök. Közben ezek hárman valami beszélgetést folytattak le, hogy miért is jó, vagy nem jó az ilyesfajta "gyógykezelés. Mindennel foglalkoznak, csak velem nem, akire a legjobban oda kellene figyelni, szeretgetni, ápolgatni. Külső szemmel nézve is elég lehangoló lehetett az egész, én állok bambán üveges szemekkel, talán még a számból a nyál is kifolyt, ők hárman meg egymást felülmúlva akarnak nagyobbat mondani ezen a lepusztult területen. Hol Carl, hol Harleen ragadta magához a szót, de igazából én csak hallottam, hoyg beszélnek, de nem tudtam pontosan miről. Teljesen elvoltam tévedve a gondolataimban. Majd totál elvesztettem a külvilágot és a feleségemet láttam meg Jack-et.

- Igen érezlek drágám, látlak is, hallak is, persze hogy látom Jack-et, de ő hogy kerül ide? Nem lenne szabad itt lennie, ez egy labor épület, veszélyes kísérletek folynak itt. A miénk is az, de hisz tudod, hogy a végső képlet még mindig hiányzik, így a folyamat még egészen instabil. Képzeld szokás szerint, mint mostanában oly sokszor, a kísérletünkkel álmodtam, és szerintem közelebb kerültem a megoldáshoz. Végig a Pí négyzetgyökszázadával számoltunk, de én úgy gondolom, és azóta bátorkodtam nélküled át is számolni a Pí négyzetgyökezredével a képletet és a végeredmény jól kijött. Érted már, a várt eredmény jött ki. – Láttam a feleségem arcán az örömöt, mert végre, ha a képlet működni fog, akkor több időnk lesz, és többet lehetünk hármasban végre csak mi magunk, se kísérlet, se képlet, se ez a labor. Csak mi hárman.

- Drágám, még el kell valamit mondanom, tudom, hogy eddig pont én ágáltam ez ellen, de megmutattam egy külsős szakembernek Dr. Alan Napier-nek a kutatásunkat és az eredményeinket. Részben neki és az álomnak köszönhetjük, hogy végül a képlet jó eredményt mutat. Én annyira boldog vagyok, kérlek bocsáss meg még egyszer, de annyi sok jó hír jött mostanság, - Jack, - Napier, szinte mindenben előre lépett az életünk. – Az az igazi felhőtlen öröm ült ki az arcomra és közben szenvedélyesen öleltem a feleségem. Ennél jobb nap nem is létezhet az életemben.

Közben még mindig teljes mértékben el voltam szakadva a külvilágtól, valószínűleg Diaz, Carl és Harleen szem és fültanúja is mindennek, amiről én itt beszélek. Ha eddig nem néztek orvosi esetnek ezután biztos, hogy annak fognak tartani.

- Dr. Motoko akkor kész kipróbálni az új képletet? – Mindig mikor úgy éreztem, hogy komolyan előre lépünk a kísérlettel, akkor így szólítottam a feleségem. Próbáltam ezzel is oldani a feszültséget. A válasza nem is késlekedett egy határozott igennel.

- Rendben van Dr. Motoko akkor vágjunk bele! – Kb 10 percig tartott a műszereket beállítani az új képletnek megfelelően. Egy gyors újraellenőrzés, a diagnosztika szerint minden rendben van.

- Gyere nyomjuk meg egyszerre az enter gombot. – Ezzel is plusz lökést akartam adni az egésznek, és nem akartam, hogy Motoko úgy érezze, hogy kihagynám bármiből is.

- 3, 2 és 1………… - Mindkettőnk mutató ujja egyszerre nyomta le a folyamatot elindító gombot, majd átkulcsoltuk egymás kezét és vártuk, hogy elkezdődjön a mechanizmus.

A kísérlet elég hosszadalmas, úgymond míg felpörögnek az események az 2 óra. Ezt már milliószor végig csináltuk, szinte rutin feladat volt. A kísérlet csúcspontja amikor igazán végbe mennek a kémiai és fizikai reakciók, ellen reakciók, mondhatni számítógépes szimulációval ezen is milliószor átvergődtünk már. Amivel a baj szokott lenne, a kísérlet levezetése és „kikapcsolása” ez még egyszer sem sikerült megcsinálni a szimulációk alatt, de a módosított képlet ide jelentette a kulcsot. A teszt előzőleg jól hozott ki minden eredményt. A folyamat csúcspontja is „eseménytelenül” zajlott le. Létrehoztuk, amire szükségünk volt, most már csak meg kell állítani az egészet, hogy kitudjuk a keverőkádból nyerni. A műszerek a megfelelő eredményeket mutatták, a normál tartományban mozogtak az értékek. Nagyjából 10 perc lehetett vissza, mikor kitört a káosz. Elkezdett túlhevülni az egész és az egyik műszer azt mutatta, hogy hírtelen lassult be a folyamat, túl gyorsan állna le. Ekkor hasított be, hogy nem négyzetgyökezreddel kellett volna számolni, hanem csak a tizedével, mert ez így már túl kicsi és túl hírtelen következik be. – ÁTKOZOTT ALAN NAPIER!!!!! – üvöltöttem torkom szakadtából.

Teljes mértékben már csak azon voltam, hogy ha már a kísérletnek úgyis annyi, legalább mi ne süljünk itt bent meg. 1-2 percig ez rendben is ment, majd hírtelen kontrolálhatatlanná vált az egész és innen már nem a mi kezünkben volt a dolog. Hatalmas nagy dörrenés rázta meg a labort, egyre melegebb is lett, egy két helyen még lángcsóvák is csaptak ki, az egyik monitor képe teljesen elment, a másikon meg a visszaszámláló szinte végtelenül lassan pörgött vissza, minden másodperc egy órának tűnt. A kijelző szerint még 3 perc volt vissza. Néztem a hőmérsékletet, és gyors fejszámolással a hőmérsékletnövekedést meg a hátralévő időt összevetve, elméletileg ki kell bírnunk. Persze ha minden ebbe az ütemben zajlik. Persze…, nagyjából másfél perc lehetett vissza, amikor a hőmérsékletnövekedés gyorsabb ütemben kezdett el növekedni, a feleségem rám nézett és a hasát fogta, a teljes kétségbeesés volt az arcán, a könnyeit a magas hő szinte egyből felszárította. Újabb és újabb robbanások, morajlások követték egymást. 1 perc vissza. Mikor leszakadt az álmennyezet és onnan egy vaskos cső pont rám esett, ami azonnal kiütött és eszméletlen lettem.

Elég nagy sokk lehetett számomra sokadjára átélni mindezt, de teljesen visszarántott a valóságba ez az egész, és összerogyva, zokogva Harleenba kapaszkodva voltam az ideg összeroppanás határán.

by **Lois Lane** 2016-08-10, 11:07

Harleen pontosan erre számított. A reakciódon, a viselkedéseden még szakmai múltja ellenére is eléggé meglepődött. Próbálta lefejteni a kezedet magáról, egy ideig kétes sikerrel, de végül Ő bizonyult erősebbnek, és felállított. Arca határtalan nyugodtságot tükrözött, mint aki nem hajlandó tudomást venni arról, hogy épp idegösszeomlást készülsz kapni. Jó oka volt rá, hogy nem hagyta befolyásolni magát az érzései által. Tovább akart lépni, tovább akarta mélyíteni benned azt a krátert, amit a feltépett emlékek okoztak, hogy a kezelésedet egy újabb szintre emelhesse.

Diazról és Carlról még mindig nem lehetett eldönteni, hogy megrémültek vagy csak megbotránkoztak az előbb lejátszódott jelenetsoron. Látták, ahogy a semmihez beszélsz, látták, ahogy az összetört eszközökkel dolgozol, ahogy a számítógép monitorát nézed földöntúli nyugodtsággal. Majd látták azt is, ahogy a szemük láttára kapsz idegösszeroppanást a semmitől… illetve attól, ami csak a fantáziádban játszódott le újra.
- Doki… ez brutális volt! - szólalt meg Larissa. – Mégis mit akar tenni? Hogy akar ezzel az emberrel továbbhaladni? Teljes idegroncs lett… bár! – folytatta Diaz, majd Harleen vette át a szót.
- Bár mi? – kérdezte. – Történt már hasonló, mióta Mr. Brooks közelében tartózkodik? Mondjon el mindent!
- Épp ma reggel… mellette maradtam, mert tegnap este eléggé kiütötte magát, majd miután meghallgatta az Ön üzenetét teljesen kiborult. Attól tartottam, hogy kárt tesz magában. – Diaz olyan határozottan mondta az előbbi történetet, hogy még Carl is elgondolkodott rajta, hogy „valóban ez történt?”, Harleen fejében pedig meg sem fordult, hogy hazudik Neki a nő. – Szóval, épp ma reggel készítettem a kávémat, és a reggeli Daily Planetet tartottam a kezemben, amikor furcsa motyogásra majd üvöltözésre lettem figyelmes. Phil szobájából szűrődött ki. Közelebb mentem az ajtóhoz, és tisztán hallottam, hogy beszél valakihez. Talán, már akkor is a halott feleségét láthatta? – kérdezte Diaz, miközben Carl értetlenül hallgatta a beszélgetést. Harleen nem szólalt meg. Rád nézett, ahogy ott térdelsz előtte, könnyes, szinte tébolyt sugárzó szemeiddel.
- Phil, nézzen ránk. Figyeljen ide! – szólalt meg végül, hangja végtelen nyugodtságot sugárzott, letérdelt Veled szembe, közben mindkét kezét az arcodra helyezte és igyekezett elkapni a cikázó tekintetedet. – Minden rendben van, itt van velünk, már nem érheti semmi baj! – tette hozzá, majd Téged is magával húzva felállt, és már úgy folytatta. – Nagyon sokat sikerült előrelépnünk, most már tudom, hogy a felesége legalább annyira elszánt volt a vegyület előállítását illetően, mint maga. Mindent megtett a projekt sikeréért. Tudja mit jelent ez, Phil? – kérdezte, de meg sem várta a válaszodat. – Nem maga tehet róla! Nem maga tehet arról, ami történt! A kezelés megkezdése óta, minden egyes mondatából az tűnt ki, hogy saját magát okolja amiatt, mert meghalt a felesége, de ez nem így van Phil! Maga is ugyanolyan áldozat, mint Motoko és a fia., csak ezt eddig nem volt hajlandó elhinni. Említette a keverőkádat… ott akarták befejezni a folyamatot. – mondta, majd elpillantott a raktár irányába, ahol a három méretes keverőkád volt elhelyezve. - Megmagyarázhatatlanul az az érzés kerített hatalmába, hogy talán az a hely is nagy segítségünkre lehet. – tette hozzá, még mindig az előállító terem felé nézve. Az arca szinte teljesen átszellemült volt, eltűnt róla a nyugodtság, inkább izgalom jeleit mutatta, mintha abban reménykedett volna, hogy ha átmentek a másik terembe, hirtelen minden a helyére kerül és Te is azonnal elengeded a múlt fájdalmait, hogy új életet kezdhess… talán egy sokkal jobb életet. Hirtelen az a kép vágódott fel előtted, amikor elindultatok az Arkhamtól… amikor előhúzta a Joker kártyát a szoknyája zsebéből.
- Induljunk! – mondta, még mindig izgalomtól csillogó szemekkel. Olybá tűnt, hogy ez az egész „menjünk át a szomszéd terembe” történet Harleent vonzotta legjobban. Rád nézett, és a tekintetével mutatta, hogy Te menj előre.
- Kérem, vigyázzanak. A folyosón nem túl sok fény van, alig-alig szűrődik be pár kis ablakon valami. – mondta Larissának és Carlnak. – Sajnos, a kapcsoló ezen az oldalon teljesen megsérült, csak a másik oldalon tudunk majd lámpát kapcsolni. –tette hozzá, és már Ő is lépdelt utánad. Ahogy mondta is, az előttetek tornyosuló folyosó elég sötét volt, Harleen erre felkészülve elővette a telefonját, és igyekezett világítani mind a négyőtöknek. Csaknem 40 métert sétáltatok, amikor egy nagy ajtóhoz értetek. A doktornő előrelépett, kinyitotta és ahogy beléptetek, láthattátok is a korábban emlegetett méretes tartályokat., amit a laborban csak keverőkádnak tituláltak. Harleen Carlra pillantott.
- Maga, sofőrfiú, balra. – mondta és a fejével intett is az előbb említett irányba. – Ott van a kapcsolószekrény, nyomja fel a lámpát. – tette hozzá. Carl először kissé meglepődött, de végül odament a szekrényhez, bevilágított a saját telefonjával, majd felnyomta a megfelelő kapcsolókat. Eközben Diazra senki nem figyelt. A nő észrevette, hogy jobbra tőle van egy gázcsap. Miután felkapcsolódtak a fények, gyorsan körbepillantott, és látta, hogy a falon végigfut egy vékony gázvezeték… szinte észrevétlenül odalépett a csaphoz, és egy jól irányzott mozdulattal elfordította azt.
- Ms. Diaz, jöjjön velünk Ön is. Nem messze magától van egy létra, ami egészen a három tartály fölötti átjáróhoz vezet, fent találkozunk. – mondta Harleen, majd Rád nézett.
- Nos, Phil. Készen áll? – kérdezte, majd elindult a hozzá közelebb eső létra irányába. – Jöjjön, Ms. Diaz már vár minket. – tette hozzá. Eközben Carl odasétált a Diaz által megbabrált gázcsap közelébe.
Harleen viszonylag gyorsan felért a létra tetejére, ahonnan még mindig pár lépés távolságra volt tőle az átjáró. Amikor Te is felértél, odaszólt Neked.
- Meséljen Phil, mondja el, hogy mi ez? Miért volt olyan fontos maguknak? - mondta ezt már jóval hangosabban, mert a távolság köztetek már akkora volt, hogy okot adott a hangosabb beszédre...

by **The Joker** 2016-08-10, 12:31

Penge élen táncolt az idegrendszerem a totális összeomlás és a teljes őrület között, nem voltak jók az előjelek számomra, Harleen se volt velem abszolút megértő, pedig arra lett volna szükségem, ha átölel, magához szorít, érezni akartam a törődését, de helyette, mintha csak egy jégcsap lett volna. Tovább mélyítette a szakadékot közte és köztem, hogy ezután inkább Diazzal kezdett el foglalkozni és a reggelről kezdte faggatni, hogy mi volt akkor velem. Csupa sötét folt az életemben, mi más lenne? Úgy látszik senkire se számíthatok, mindent magamnak kell megoldani. Tényleg ezek után valahogy össze kell szednem magam és a saját utam járni. Jack Napier leszek, alias Joker. Mindenki megfogja a nevem ismerni, a híradók velem lesznek tele, mint Gotham legnagyobb, sőt az államok legnagyobb bűnözője. Minden piti tolvaj nekem fog dolgozni, felépítem a legmegbotránkoztatóbb horror vidámparkját a Jokerland-ot. – HA! HA! HA! HA! – Arkhamból meg az összes őrültet rászabadítom a városra, mert úgy látom Batman meg a hasonszőrű futóbolondok unatkoznak. Ezek a gondolatok cikáztak az agyamban és egyre jobban kezdet az agyam össze állni, mint egy puzzle. Harleen rántott vissza, hogy nézzek rá és figyeljek oda rá.

- Csupa fül és szem vagyok doktornő. – Sunyi sátáni mosoly ült ki az arcomra.

- Persze, hogy nem érhet semmi baj engem, hisz én vagyok maga a baj. – Az agyam fogaskerekei szinte ördögi szarvat növesztettek. Kezd egyre több önbizalom költözni belém. Feleség, gyerek sajnos már mind a múlté, de örökké nem nyavalyoghatok miattuk, a szívemben örökké helye lesz mindkettőjüknek, de nem élhetek a múltban, ezt a kört még lefutom Harleen-nal, hogy azt higgye minden rendben lesz velem, eljátszom a kis játékát, de utána szakítok vele is és csak a terveimre koncentrálok.

Harleen úgy osztogatta a parancsokat, ki hova menjen, ki mit csináljon, mintha ő lenne a főnök, közben meg már rég én tartom a gyeplőt mióta oda vertem a falhoz a rendelőjében. Mindegy csináljuk amit a főnökasszony mond. Carl ide, Diaz amoda, én egy harmadik helyre, mindenkinek leosztotta a helyeit, mint egy sakktáblán. Nagyon lelkes volt, egyem meg a húsát, főleg az piszkálta a kíváncsiságát, hogy mi van a tartályokban, most két út állt előttem, elmondom az unalmas igazságot, vagy kitalálok egy izgalmas hazugságot. Magamban szinte halálra röhögtem magam, de próbáltam leplezni szórakozottságom. Ha én lennék a Kétarcú, tuti egy pénzérmét dobnék fel a választ illetően, de mivel én vagyok Joker, így tuti nem a valóság és az igazság fog napvilágra kerülni. HA! HA! HA! HA!

- Khm, hogy miért is volt ez nekünk annyira fontos? Azt tudja, hogy a Fermilab egy állami laboratórium, de magáncégeknek is vállalnak megrendeléseket, és a LuthorCorp keresett meg engem személyesen a kísérlet lefolytatására. Úgymond nick nevet is adtunk neki, a „csodálatos álom” fantázia nevet kapta. Az én agyszüleményem jegyzem meg. Szerintem nagyon találó. Na szóval egy olyan anyag elkészítésében bíztak meg, hogy a metahumánok minden képességét semlegesítse. Beadható legyen injekció vagy pirula formában. Azt, hogy ez végül sikerült e vagy sem nem tudhatni, hisz az anyag ott pihen még mindig a tartályok mélyén. Mintát kéne belőle venni és van egy ellenőrző formula amivel meg lehetne állapítani, hogy működik-e. Adódik a további kérdés, hogy utálom e a metahumánokat, de a válaszom a nem, semmi bajom nincs velük, én pusztán egy munkaként tekintettem erre. A lelkességünk onnan adódott, hogy ha tényleg sikerül előállítani ezt az anyagot, akkor világhírnévre tehettünk volna szert a kutatás szakterületen és annyi pénzünk lett volna, hogy már ha úgy akarnánk dolgozni se kellene. Remélem kielégítettem a kíváncsiságát Harleen. – Mint a vízfolyás. HA! HA! HA!

by **Lois Lane** 2016-08-10, 14:16

Harleen némileg meglepődött azon, ahogy a kérdései után viselkedtél vele. Tudta, hogy azt akartad, hogy törődjön veled, tudta, hogy arra játszottál, hogy elérd megöleljen és ápolgassa a lelkedet, de Ő nem az a fajta pszichiáter volt, aki a betegei lelkét simogatta… azt hitte, hogy ezt már Te is tudod. A híres, vagy inkább hírhedt dr. Harleen Quinzel a kemény szeretet híve, addig üti egy témában a vasat, amíg azt melegnek ítéli meg, hogy aztán képzettségét és emberismeretét hadba állítva megrohamozza a beteget és visszarántsa a valóságba. Legalább kis Harleen ezt gondolta, mert többek között Sterano is azért kérdőjelezte meg rátermettségét, mert a nő már egész korán a naivság jeleit mutatta, ami nem feltétlenül erény egy pszichiáternél. A nő türelmesen végighallgatta ingerülten és gesztikulálva előadott monológodat, majd enyhén szúrós tekintettel nézett Rád.
- Mr. Brooks nem most jöttem le a falvédőről. – Quinzel felszívta magát és Rád zúdított mindent, amit akart. – A LuthorCorp. nem foglalkozik holmi jelentéktelen, névtelen tudóskákkal, akik csak hírnevet akarnak szerezni maguknak. – mondta minden idegszálával a feladatára koncentrálva. Tudta, hogy ezzel ki tud hozni a sodrodból, hisz nem csak Téged becsmérelt, hanem a feleséged munkáját is. Monológod közben egyre közelebb sétáltál az átjáró korlátjához.
- Phil, menjen beljebb! Ez a hely nem játék, még maga sem tudja milyen hatással lehet ez a folyadék a földi halandókra! – ordította feléd a nő, félig-meddig félelemmel és dühvel teli hanggal. Nem engedhette ki a kezéből a gyeplőt, mert az Ő felelőssége volt, hogy senkinek ne essen baja a látogatás során.

Diaz feszülten figyelte, hogy mi történik pár méterre tőle, de néha le is pillantott Carlra. Egyenlőre minden a nő, illetve a megbízójának tervei szerint alakult. Quinzel, annak ellenére, hogy semmiről nem tudott pontosan azt csinálta, amit Larissa akart. Beültetett Téged egy autóba, kellően felborzolta a kedélyeidet, és elterelte a figyelmedet, na meg a sajátját is Carlról. Aki szintén nem véletlenül vállalta el olyan olcsón azt, hogy Téged fuvaroz. Mindannyian egy gigantikus kirakós részesei voltak, tudtuk nélkül. ~ Nygma boldog lesz. Végre egy olyan mániákust talált maga mellé, akivel akár szövetkezve, akár külön is megnehezíthetik, vagy éppen tökre is tehetik Batman életét. Ahogy a Fekete Maszkét is… meg kell hagyni, a fickó ügyesen keveri a kártyákat, ez a szerencsétlen is elhitte, hogy Sionis a megbízóm! ~ gondolta Diaz. Tekintete ebbe a pillanatban vetődött ismét Carlra. Az a hülye nem bírta már tovább, és a megnyitott gázcső mellett állva gyújtott meg gyufával egy cigit.
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE! Fújjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa eeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeelllllllllllllllllll! – ordított Diaz torkaszakadtából, mire már Te és Quinzel is felkaptátok a fejeteket. De már késő volt, a férfi ijedtében nem csak, hogy eldobta a gyufát, de még a cigit is a kilyukadt gázcső elé engedte. A lassacskán szivárgó anyag lángra kapott, majd pár pillanattal később épp akkora robbanást idézett elő, aminek az ereje megmozgatta a középső tartályt, épp azt, ami fölött álltál. Mivel a korláthoz közel állva beszéltél Harleennal, a lökés ereje belefordított Téged a különböző vegyületekkel teli tartályba. Tehetetlenül zuhantál, miközben Harleen és Diaz próbálták megtartani a sajt egyensúlyukat, hogy nehogy utánad zuhanjanak.
- Phiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiilllllll! – ordított elcsukló hangon Quinzel, amikor a rázkódás abbamaradt. A nőnek minden létező porcikája sajgott, testét és arcát zúzódások és horzsolások borították. Már épp ismét ordított volna, amikor Diaz odalépett mellé és egy jól irányzott mozdulattal kiütötte. Néhány tizedmásodperccel később már eszméletlenül terült el a fémrácson… Kivette a nő zsebéből a telefonját, majd tárcsázott.

- Hallo, 911?! – tette fel az értetlenkedő kérdést Diaz. – Szeretnék bejelenteni egy balesetet. A nevem dr. Harleen Quinzel, az Arkham Elmegyógyintézetben dolgozom. Kérem, küldjenek egy tűzoltót és mentőt a FermiLab-hoz. Kiömlött valamiféle vegyszer… Egy ember életét vesztette, kettő pedig eltűnt… én is… rossz állapotban vagyok. – mondta a nő egyre jobban elcsukló hangon, majd nem várva arra, hogy kérdezzenek tőle valamit, bontotta a vonalat. Gyorsan letörölte a telefonról a saját ujjlenyomatát és a rácson heverő Quinzel kezébe rakta a telefont. Ezután akrobatikus mozgásának hála, egy rövidebb úton jutott le a tartályokon átívelő „hídról”, belépett a tartályok melletti laborba. Felvett egy vegyvédelmi ruhát, mert Ő sem tudta, hogy milyen hatása lesz rá az anyagnak, amit kiengedni készül a tartályból. Mielőtt elhagyta a helyiséget, még felkapott két törölközőt az egyik székről. Ezután visszarohant a tartályhoz, amibe belezuhantál, kinyitott egy jó nagy oldalajtót, amin keresztül nagy tömegben kezdett kiáramlani az ismeretlen anyag. Kisvártatva a testedet is kihozta magával a folyadék. Az okkersárgás trutyi teljesen betakarta a testedet. A nő mindenféle gondosság színlelése nélkül törölte végig az arcodat és a ruhádat. A látvány még őt is meglepte, a bőröd a vegyszerek hatására teljesen kifehéredett, a hajad is elkezdett furcsa zöldes árnyalatot felvenni… Diaz szinte undorral nézett Rád, amikor elővette a telefonját.
- Nygma, itt Rézfej. Teljesítettem a feladatot. Megszületett, már csak formálni kell rajta egy kicsit! – mondta teljes elégedettséggel, majd egy kiskocsi segítségével kitolt Téged az autóhoz, és elindult a Rébusz néven ismert gothami bűnöző rejtekhelye felé… még épp időben, mert a visszapillantó tükörből látta, hogy rendőr-, mentő- és tűzoltó érkezik a FermiLab épületéhez…

// A következő hozzászólást már Rébusz rejtekhelyére várom Tőled //

by **dr. Harleen Quinzel** 2016-09-01, 21:48

(Ott veszem fel az események fonalát, ahol Lois mesélése véget ért)

Lassan kezdtem magamhoz térni. Onnan tudtam, hogy élek, hogy mindenem rettenetesen fájt. Pár pillanatig nem mertem kinyitni a szemem, mert az események hatására még a hideg rácson fekve is szédültem. Az a nő, Larissa Diaz kiütött, ez az utolsó emlékem azután, hogy Phil belezuhant a tartályba. Meghalt. Az egyik páciensem, akinek a kezelésében előrelépést vártam egyszerűen belezuhant egy vegyszerekkel teli tartályba, és meghalt. A szemem láttára. Az én felelősségem volt, hogy idejöttünk, akár az engedélyemet is elvehetik, mert emberek életét veszélyeztettem. Mégsem ez tartotta fogva a gondolataimat. Folyamatosan az járt az eszemben, ahogy Phil zuhant. Egyetlen segélykiáltás nélkül, tűrte a megváltoztathatatlant. Mi pedig végignéztük. Gondolataim súlyától a fejem csak még jobban szédült. Nagy nehezen erőt vettem magamon, kinyitottam a szemem. A szemüvegem mellettem hevert, félig betört lencsével. Jobb kezemben pedig ott volt a telefonom, amin az utolsó hívott szám a 911 volt. Semmire sem emlékszem, talán Diaz hívhatta a mentőket? Talán volt benne ennyi emberség? De mégis hova tűnhetett?

Nagy nehezen feltápászkodtam a hideg rácsról, ami minden valószínűség szerint csíkosra nyomta minden porcikámat. Szinte mindenem fájt, de nem sokáig foglalkoztam magammal. Belenéztem a tartályba, ami legnagyobb meglepődésemre teljesen üres volt... talán az alján volt pár tíz liter folyadék. ~ Hová tűnt a holttest? ~ futott át az agyamon a gondolat, amitől visszahuppantam a rácsra. Nem tudtam mitévő legyek... minden teljesen összezavarodott körülöttem. Diaz elrabolta a testet? Vagy Ő is meghalt? Fogalmam sem volt semmiről, de nem is nagyon tudtam gondolkodni, mert odakintről meghallottam az ordító szirénákat...

by **Chloe Sullivan** 2016-09-04, 16:32

Próbálod számba venni a sérüléseidet, de nem egyszerű, hiszen mindened pokolian fáj. Próbálod logikusan végig gondolni, hogy mi legyen a következő lépés, de a logikus gondolkodás most nem megy olyan könnyen.

Egyre közelebbről hallod a szirénák hangját, ami tudatja veled, hogy úton van a segítség. Vagy nem is úgy van? Be kell látnod, hogy a helyzet, amibe kerültél meglehetősen érdekes és nehezen megmagyarázható a hatóságok számára.
Nincs sok választási lehetőséged, ha maradsz akkor olyan kérdésekre várják majd tőled a választ, amikre te is szeretnél választ kapni, ha el akarsz tűnni a kíváncsiskodók elől, akkor le kell mondanod az orvosi segítségről, ami az állapotodat tekintve nem egy előnyös választás.

Miközben próbálod eldönteni, hogy mi tévő légy a szemed felméri a lehetséges menekülési útvonalakat.
A helyzeted nem egyszerű, a döntést viszont neked kell meghozni, menni vagy maradni?

by **dr. Harleen Quinzel** 2016-09-05, 22:28

A szirénák egyre közelebbről szűrődtek be az épületbe. A hangok visszarántottak a jelenbe. Fogalmam sem volt róla, hogy mi tévő legyek. Ha itt maradok, kikérdeznek, elmondok mindent és talán hisznek nekem... ha megpróbálok elszökni soha nem mosom le magamról, hogy miattam halt meg egy páciensem. Az utóbbi már csak azért is volt majdnem elképzelhetetlen, mert minden egyes porcikám sajgott, és az előbbi felismerés, hogy a holttest is eltűnt... annyira megviselt, hogy úgy éreztem minden erőm elhagyott. Felállni nem tudtam, ezért igyekeztem elvonszolni magam a lépcsőig. Próbálkozásom nem sok sikerre vezetett. Gondolkodni kezdtem, hogy ha a rendőrök vagy tűzoltók, vagy bárkik ideérnek, mégis mit fogok mondani. Nagyjából, odáig jutottam, hogy semmi mást nem tudok elmondani, mint az igazat. Lesz ami lesz, ha elveszik az engedélyemet, a lelkiismeretem akkor is tiszta lesz. Nem akartam, hogy bárkinek is baja essen, főleg azt nem, hogy az egyik páciensemmel történjen valami. Phil Brooks... valahol a lelkem mélyén azt gondoltam, hogy kezelhető és talán még visszavezethető az emberek közé. Épp ezért is döntöttem úgy, hogy elhozom ide. Az ötlet nem is volt rossz, de nem számítottam arra, hogy az idióta sofőrje ránk robbant egy komplett épületet... gondolatmenetemet az szakította meg, hogy körbenéztem és csak ekkor vettem észre a lángokat, amik a tartályok aljánál jelentek meg. Ezek eddig valahogy elkerülték a figyelmemet... most már csak reménykedni tudtam abban, hogy a segítség még időben ideér és lesz lehetőségem arra, hogy elmondhassam, hogy mi történt...

by **Chloe Sullivan** 2016-09-10, 15:05

Már alig voltál magadnál, mikor végre emberek érkeztek az épületbe. Itt a segítség. Végre. Hirtelen sokan vesznek körül, valaki valahol a tűz eloltásáról kiabál.
Végre valaki odalép hozzá, egy mentős és érdeklődik a hogy léted felől, majd választ sem várva nekilát az ellátásodnak. Kapsz fájdalom csillapítót, amitől a fájdalom enyhül, viszont a tisztább gondolkodásban nem segít. A mentősök gyorsan és szakszerűen dolgoznak, látszik, hogy minél előbb el akarnak távolítani a még így is életveszélyes épületből.
Közben a rendőrök is megérkeznek és megkezdik a helyszínelést. Épp a hordágyra raknak, hogy végre a mentőautóba tehessenek és kórházba szállítsanak, mikor odalép hozzád egy már kinézetre sem szimpatikus rendőr.
-          Dr. Quinzel? – kérdezi. – A segélykérő hívás az Ön telefonjáról érkezet. A telefon hívás során több személy részvételét is jelezte a balesetben, sőt halálesetet is. Most viszont nem látok itt magán kívül senkit, sem holttestet. Kérem el tudná mondani pontosan, hogyan került ide, kik voltak önnel és hogy mi is történt? – teszi fel a nagy kérdést. Hát ez érdekes lesz. Kicsit mintha nagy élvezettel végezné a dolgát, látszik, hogy nem áldozatot, hanem bűnöst keres. És ha kell rád húzza a vizes lepedőt.
-          Ne, most.- szólal meg röviden a segítségedre siető mentős, miközben beköt a karodba egy infúziót. – A hölgy súlyosan megsérült és mielőbb kórházba kell szállítani. Ha jobban lesz majd kikérdezheti. – teszi hozz és hozzáfog, hogy a mentő autóba tegyen, de az akadékoskodó rendőr megállítja.

-          A helyet az, hogy ez könnyen lehet egy bűncselekmény, nagy valószínüséggel gyilkosság helyszíne. A betege pedig épp annyira lehet, gyanusított mint áldozat, szóval én mondom meg mikor kérdezem ki. – próbálja meg ezárni a témát, de látszik, hogy a mentős sem fogja annyban hagyni a dolgot. A helyzeted koránt sem egyszerű, és nagyon úgy néz ki, hogy egyre csak bonyolódik.

by **dr. Harleen Quinzel** 2016-09-14, 21:56

Nem vagyok a pirulák híve, és megmondom őszintén, nagyjából fogalmam sincs, hogy mi történik velem, de amikor a segítségemre érkező mentős egy nagy adag fájdalomcsillapítóval hálálta meg, hogy életben talált, minden porcikám örült a szinte felfrissülést hozó injekciónak. A férfi minden gyorsaságát, szaktudását bevetette, hogy mihamarabb kijuttasson engem a kollégái segítségével az épületből, ami a robbanás hatására sem lett sokkal otthonosabb. Már épp kezdtem volna ellazulni, hisz két mentős felfektetett egy hordágyra, ami már önmagában is sokkal kényelmesebb volt, mint a rács, amin eddig feküdtem, a gyógyszer is már majdnem teljesen átvette az uralmat minden egyes fájdalommal teli porcikámon, amikor odalépett hozzánk egy mogorva rendőr. Olyan gyorsasággal és könyörtelen gyanúsítással tette fel nekem a kérdéseit, amire hirtelen reagálni sem tudtam. Pillanatokig csak néztem, ahogy megmentőm, a mentős és a rendőr arról paroláznak, hogy ugyan hagyjanak már engem legalább kijózanodni a gyógyszerek után, és utána tegyék fel nekem a kérdéseiket… persze, rendőr batárom nem tágított, így jobbnak láttam, ha mondok pár szót… csak, hogy a káposzta is megmaradjon, de a kecske is jóllakjon. Legalább félig.
- Igen. Egy betegem, Phil Brooks, egy ismerőse Larissa Diaz és egy sofőr, valami Carl volt még itt rajtam kívül. Nem akarok akadékoskodni, hisz se energiám, se jogom nincs hozzá… de ha jól látom ott a másik tartály lábánál van egy holttest. Ő volt Carl, a sofőr. – szólaltam meg, enyhén kábán és talán a megszokottnál sokkal tagoltabban. – Ő vezette az autót, ami idehozott minket az Arkham Elmegyógyintézetből. Ott dolgozom, pszichiáter vagyok. Azért jöttem ide a pácienssel, mert már több, mint egy éve próbálkoztam mindennel, amit a tudásom lehetővé tett, de semmivel nem jutottunk előre a kezelésében. – mondtam, majd az erőlködéstől köhögésben törtem ki… de nem hagytam abba. – Azért hoztam ide, mert itt vesztette el a családját. Itt volt a legnagyobb esély arra, hogy áttörést érjünk el és végre lebontsa magában azokat a gátakat, amik miatt hatástalanok voltak az eddigi próbálkozásaim. Mint látja… nem jártunk túl nagy sikerrel. A férfi felidézett mindent, ami itt történt. Illetve a laborban, amott. – mondtam, majd a fejemmel magam sem tudom milyen irányba biccentettem. – Majd idejöttünk, hogy megnézzük a tartályokat, amiben az az anyag volt, amin dolgoztak a feleségével. Itt kezdett el furcsán viselkedni, felmásztunk a tartályok közötti átjáróra, és furcsa dolgokat mondott… majd, amikor már épp jó irányba vette volna az irányt a beszélgetés… nos, Carl úgy döntött rágyújt. A következő emlékem az, hogy az egész átjáró beleremeg egy óriási robbanásba, Phil pedig már zuhant is bele a tartályba. A nő, aki vele volt… Diaz, leütött. Talán Ő hívhatta magukat. – csak reménykedtem, hogy az arcomon látszik, hogy nem csak a fém által okozott sérülések vannak rajta, hanem egy ököl általi is. – Nézzék meg az ujjlenyomatait… de ne haragudjon, nincs több erőm. – tettem még hozzá, majd azzal a lendülettel majdnem el is ájultam….

by **Chloe Sullivan** 2016-09-15, 18:12

A rendőr arcán sok minden átsuhant, miközben beszéltél, nem vetted biztosra, hogy minden szavadat elhitte. A sérülések, a sokk és a gyógyszerek hatására már az sem biztos, hogy Te elhiszed minden szavadat.
A rendőr még biztos feltett volna vagy félezer kérdést, de a mentős egy pillantással belefojtotta a szót.
- Rendben. - mondta Unszimpi felügyelő. - Egy emberünk majd meglátogatja Önt a kórházban és feltesz még pár kérdést. .- fejezte be a beszélgetést, majd ezer évnek tűnő idő után végre lelépett.
- Na csakhogy eltűnt. - lélegzett fel a mentős. - Akkor most már tényleg irány a kórház.- tette hozzá és egy mosollyal próbált beléd lelket önteni.
A nap eddig sem alakult túl rózsásan és a további kérdések lehetősége sem kecsegtetett túl sok jóval. Csak remélni tudtad, hogy a következő rendőr egy kicsit barátságosabb lesz, vagy legalább nem feltételezi kapásból, hogy vaj van a füled mögött. Elvégre is Te itt áldozat vagy és nem veszi ki magát túl jól, ha kapásból gyanúsítottként bánnak veled.

//A következő hozzászólás mehet a Gotham City Kórház topicba. Smile

//

by Ajánlott tartalom

FermiLaboratories

FermiLaboratories

Re: FermiLaboratories

Re: FermiLaboratories

Re: FermiLaboratories

Re: FermiLaboratories

Re: FermiLaboratories

Re: FermiLaboratories

Re: FermiLaboratories

Re: FermiLaboratories

Re: FermiLaboratories

Re: FermiLaboratories

Re: FermiLaboratories

Re: FermiLaboratories

Re: FermiLaboratories