Starling City Nemzeti Múzeum

Starling City nemzeti múzeuma, a Gotham-i Nemzeti Múzeum után a Macskanő második kedvenc helye az országban.

\\ Előzmény: Starling city utcái \\

Az első kör könnyen ment, most lássuk a terepet, amíg a másodikig érünk. Gyorsan felmérem, hogy merre vannak ki és bejáratok, beugrók és potenciális rejtekajtók. Annak az esélye, hogy találok valami álcázott közlekedésre alkalmas helyet igen kevés, de egy próbát megér.
A sisakhoz tartozó tárlat lezárva, a kiállító polc úgy körbe van húzva kordonszalaggal, mint Lady Gaga egy lemezborítón. Vagyis nem pazaroltak sokat a műanyag fogyóeszközből.
Nora átadja a terepet és magamra hagy, hogy neki tudjak kezdeni a munkámnak.
Határozott léptekkel indulok el a kordon felé, de azzal a lendülettel le is állít egy túlbuzgó zsaru, akit cseppet sem hat meg Bűvös Pikk Hatos illúziója és olyan lelki nyugalommal küld el a halott anyámba, mintha a viszkető ágyékát vakargatná otthon a TV előtt.
De ennyivel nem fogjuk elintézni a dolgokat. Nem gondolja már azt, hogy ő itt a Jani. (Ugye nem kell magyarázni?)
Egy fél másodperc alatt felmérem a fickót. A stílusa hozzám hasonlóan elég nyers de árnyalatnyival kevésbé cinikus. Nagy eséllyel elvált, de gyerekes szülő, akinek rossz a kapcsolata a gyerekeivel. Frusztrált és nagy eséllyel csalódott az életében, ami elől az alkoholban keres menedéket. Legalábbis a málhányi táskák és a nyúzott arcbőr erről árulkodik.
- Én sem hallottam még a túlkompenzáló, nyugdíj előtt álló, anonim alkoholista zsaruk szakszervezetéről ... - itt látványosan elhallgatok, hagyva időt neki, hogy elmondja a nevét - Innentől kezdve két módon alakulhat a szakmai együttműködésünk. Maga visszavesz egy kicsit a fontoskodásból, nem hivatalosan megiszunk majd egy sört és én segítek a nyomozásban. De elkérhetem az jelvényének a számát és azután  a feletteseim úgy belebújnak a hátsójába, hogy nem kell ahhoz kinyitnia a száját, hogy láthassák a fogait. A maga döntése, hogy melyik útra lép.
Kajánul elmosolyodok miközben előhalászok egy koporsószöget és pimasz hanyagsággal meggyújtom.

Azt tudom, hogy gyorsan ki tudom vívni egyes emberek ellenszenvét az epés és vesébe látó megjegyzéseimmel, de úgy tűnik ennek a zsarunak piszkosul ráléptem a tyúkszemére. Ez a letolás bekerül életem TOP 3-as kiosztásai közé az már tuti.
Ennek ellenére úgy tűnik ő sem egy átlagos lecsúszott rendőr, mert hamar kisakkozza, hogy a biztosítási ügynök mivoltom és valószínűleg a nevem is csak álca, ami csak olaj a tűzre.
Amikor a képembe mászik egy pillanatra azt hittem, hogy meg is fog ütni, olyan lendülettel mozdult meg.
De a szavaiban van valami alig palástolt keserűség, ami felkelti a figyelmemet. Ha jól játszom ki a kártyáimat, akkor rá tudom venni, hogy lecsillapodjon és meghallgasson. Talán még együtt is tudunk működni egymással.
Ehhez viszont vissza kell vennem az elragadó stílusomból és a nagy pofámból.
Szívok egyet a cigimből, majd kicsit félre fordítva a fejemet fújom ki a füstöt, miután alaposan letüdőztem, ügyelve arra, hogy a rendőrre nem szálljon semmi. Nem kell nekem az, hogy még ezzel is hergeljem.
- Nem csal a szimatod, tényleg magánkopó vagyok. - mondom neki miközben belenézek az alig öt centire lévő szemébe - De a bajt megelőzni és nem keverni jöttem. Mielőtt végleg elküldesz oda, ahova gondolod két kérdésem lenne. Egy: Ha a támadó csak a sisakot akarta magának, akkor miért öltözött be egy ördögnek? Nem lett volna egyszerűbb símaszkot húznia és feltűnés nélkül lekapcsolnia a biztonsági rendszert, majd elvinni a tárgyat? Egy tolvajnak nem érdeke a feltűnés, főleg nem a hullagyártás.
Tartok egy másodperc hatásszünetet, hadd kattogjanak a fogaskerekei.
- Kettő: Miért karddal támad a biztonsági őrökre, ahelyett, hogy lelőné őket? Miért kockáztatna egy sérülést azért, hogy ledöfhessen négy embert. Lehet, hogy páncélt viselt a ruha alatt. De ez nem indokolja a kardot. A fickó nyilvánvalóan el akar játszani valamit vagy valakit. Ha az információim helyesek, akkor egy alakot a Pendragom mondakörből. Legalábbis a tárgy elég meghatározó kapcsolódási pont lenne.
- Kezdjünk tiszta lappal oké? - nézek a szemébe miközben megpróbálom a legbarátságosabb tekintetemet elővenni - John Constantine vagyok, magánnyomozó. Nem hátráltatni, hanem elősegíteni akarom a nyomozást. De az, hogy ez tényleg megtörténjen jelen pillanatban nem rajtam múlik. Szeretnél a végére járni ennek a rablásnak? Akkor a legalázatosabban kérlek, engedd, hogy körülnézzek. Utána meg találkozzunk a legközelebbi Big Belly Burgerben és beszéljük meg, hogy mire jutottunk. Te nem sokat veszíthetsz, nekem meg a megélhetésem függ a dologtól.
Már azzal is hatalmasat betliztem, hogy biztos tényként kezelve a hipotézisemet azt sugallom, hogy tényleg valami természetfelettivel van dolgunk, de  ennyire még senkinek sem nyaltam be. Nagyon remélem, hogy a díjazásom enyhít majd valamit azon a kínon, hogy ilyen mértékben el kellett nyomnom a természetes késztetésem arra, hogy átkot szórjak erre a fickóra.

Úgy tűnik, hogy az észérvek, a nevem, meg a nagy pofám mellőzése végre észhez térítette a zsarut, aki Quetin Lance néven mutatkozik be.
Azt nem tudom, hogy Guyle-éket honnan ismeri és mit meséltek neki rólam, de ezek szerint, ha úgy alakul a helyzet, akkor nem kell sok munkát beleölnöm abba, hogy meggyőzem a természetfeletti világ létezéséről.
Megragadom a felém nyújtott kezét és kezet rázok vele.
- Örvendek Quentin! - mondom neki bajtársiasan - Szólíts Johnnak!
Lance nyomozó - mindegy, hogy most milyen poszton van a rendőri hierarchiában, én nyomozóként tekintek rá - eltereli a társa figyelmét és átengedi számomra a terepet.
Végre nekiállhatok az érdemi munkának.
Most már kicsit jobban nyeregben érzem magam, bár az kicsit piszkálja a csőröm, hogy egy laikus rendőrt is be kellett vonnom az ügybe. Quentin Lance jó embernek látszik, akinek nem kellene találkoznia a mágikus világ borzalmaival.
Első körben megvizsgálom a sisakot tároló kiállító szekrényt. Az ujjaim szokásjátékának tűnő mozdulataival - ami a kívülállók számára egy kényszeres viselkedésnek tűnhet -  megidézek egy varázst, ami a mágikus behatások nyomait fedi fel előttem. Ha tényleg démoni lény járt itt, akkor nagy eséllyel követni tudom a nyomait és rekonstruálni a cselekedeteit. Ha nem is egy szimulációként fogom látni, amit tett, de a nyomait tudom majd követni.
Alaposan átnézem a szekrényt, hogy el volt-e látva varázsvédelemmel és használtak-e a közelében ellenmágiát. Ezután a démon nyomait kezdem kutatni.
Ha rájuk találok, akkor elkezdem követni a múzeumon belül, hogy rekonstruálni tudjam az eseményeket. Quentin tuti nem fogja tudni elintézni a biztonsági felvételeket, abban pedig nem vagyok biztos, hogy Noranak van-e joga hozzáférni ilyen anyagokhoz. Szóval marad a mágikus rekonstrukció.

Ez megint egy olyan élmény volt, amit egy értelmesebb magánszimat egy pszichológus segítségével próbálna kimosni a fejéből. Persze én sosem tartoztam az értelmesebb magánszimatok közé, így nem sokat törődtem azzal, hogy milyen rémálomszerű képek fognak kísérteni esténként. Úgy is a Pokolban fogok kikötni, ami überelni fog minden általam látott rémséget együttvéve.
Az érzékelt mágia szinte kiperzseli a szemem olyan hatalommal bír. Egy, a misztikus művészetekkel ismerkedő tanoncot talán véglegesen meg is vakítana egy ilyen kegyetlen erővel bíró kisugárzás.
Egyre biztosabb vagyok abban, hogy a korábbi elgondolásom, miszerint Jasper halála egy elképesztő erejű misztikus esemény előszele biztos lábakon áll.
A mágia által kirajzolt démon hatalmas. Ekkora böhöm nagy drabált még felidézni sem tudok, pedig nem egy könyvet lapozgattam már át információk után kutatva. A megjelenése alapján valami harcos fajta lehet. De azok meg az emberekbe erőszakolják magukat, hogy háborúkat szítsanak, nem pedig ősi sisakokat lopkodnak.
Bár iszonyodom a puszta megjelenésétől, de kényszerítem magam, hogy megfigyeljen a részleteket. A páncélját, a a fejformáját, a szemét. Bármit ami segíthet a későbbi azonosításban.
Sokszor láttam már erőszakos dolgokat, de ennek a fattyúnak a tombolására még én is elsápadok és delejezve követem a tombolásának a nyomát.
Az a könnyedség, ahogy az áldozatokkal végez... Az emberi élet tiszteletének teljes hiánya... Azt hittem, hogy nálam nincs aljább lény a létezésnek ezen a síkján, de ez....
Idegesen, gyakran slukkolva a cigiből követem őt a WC-be, ahol újabb rémtettet követ el. Mindezt csak azért, hogy tiszta legyen az az átkozott sisak....
A varázslat által mutatott szörnyűségekből Lance nyomozó hangja rángat vissza a valóságba.
- Nem akarod tudni... - mondom - Hidd el Quentin nem akarod tudni....
Azzal berohanok az egyik WC-fülkébe és telehányom a kagylót.
Ilyen a világ leglazább okkult nyomozója. Rókázik egy kis vértől....
Miután kiadtam magamból minden undort, még mindig kicsit sápadtan ránézek Quentinre.
- Ha tavaly a sci-fibe illő Földrengésgép hihetetlen volt, akkor ez egy komplett agymenés lesz neked. Nem ember volt. Nincs is hozzá köze. Egy ki*szott pokolfattyú tette ezt. Csak azért, hogy eltűnhessen innen.

Ez a mágikus filmvetítés túlságosan megrázott ahhoz, hogy türelemmel végighallgassam Quentin hitetlenkedő szómenését. Különben is megszámlálni nem tudom, hányszor láttam már ugyanazt minden embernél. Kétkedés, racionalizálás, még egy kis kétkedés, hitetlenkedés. Komolyan ennyire nehéz elhinni, hogy vannak démonok? Ilyenkor rettenetesen hiányolom a sötét Középkort. Akkor nem kellett magyarázni, hogy mi a pálya. Egyből megégettek, ha nem az egyház akrata szerint cselekedtél. Jobban belegondolva annyira mégsem hiányolom a Középkort.
- Bocsájts meg cimbora, de ez most meg kell tennem. - mondom, majd egy gyors bűbájt elhadarva megérintem a homlokát
A varázs egy időre elaltatja. Csak pont annyira, hogy átrendeződjenek az emlékei. Hogy a fejében összeálljon a kép, hogy egy ilyen színpadias rablásnak elterelésnek kell lennie. A nevemre emlékezni fog, de az arcomra nem. Talán még az is eszébe jut, hogy megvizsgáltasson néhány értékesebb műtárgyat, hátha hamisítványok.
Elkapom a felém zuhanó testét, majd lefektetem a csempére, vigyázva arra, hogy ne barmoljam szét a bizonyítékokat.
El kell tüntetnem innen mindenkit, hogy meg tudjam vizsgálni ezt az idéző varázst. Mert nagy eséllyel azért kellett öt áldozat ennek a démonlovagnak, hogy el tudjon innen menekülni.
Ha most csinálok egy tűzriadót, akkor körülbelül tíz percem marad, hogy a dolgom végére járjak. A kamerákat kellene valahogy megoldani, de azt hiszem, hogy ha egy konnektoron keresztül megfelelő mennyiségű nyers mágikus energiát pumpálok a rendszerbe, akkor az meg fogja oldani a képrögzítés problémáját.
Előveszem az öngyújtómat és új cigire gyújtok. A bagózás által keményen leszűkített tüdőkapacitásom utolsó morzsáját kihasználva annyi füstöt szívok le egy slukkra, amennyit csak képes vagyok. A tüdőm majd szétdurran ettől, de csak néhány másodpercig kell kitartanom, amíg az érzékelőre fújom a tüzet. Ha ez nem jön be, akkor fogok pár papírtörlőt és meggyújtom őket. Biztos ami biztos.
A kézszárítót kihúzom a dug-aljból. Pár másodpercig koncentrálom a kezemben a varázsláshoz szükséges energiákat, majd teljes erőből rácsapok a konnektorra. Ez elektromossággal való játék sosem volt erősségem, - főleg mióta volt egy igen aljas menetem Furciferrel - de remélem, hogy kap akkora túlfeszültséget a rendszer, hogy megoldja a problémát.
Megvárom amíg feltűnés nélkül neki tudok látni a varázslat azonosításnak.
A holttestek elrendezése nagy eséllyel nem feltétele az utazás megvalósításának. Szerintem csak az életenergia kellett ahhoz, hogy megnyissa kaput a célja felé. Azt hiszem az ilyen mértékű mészárlást nem akkor rendeznek, ha ideiglenes kapukat akarnak nyitni.
Gyorsan átpörgetem a fejemben az emberáldozattal járó varázslatok listáját, hátha ezzel le tudom szűkíteni a kört és kitalálni, hogy milyen térmágiához kell ÖT ember életereje.
De eszem ágában sincs még átlépni a kapun. Legalábbis jelen pillanatban. Nem tagadom merész vagyok, ha dolgozom, de nem ostoba. Nem tudom ki ez a démon, de az láttam, hogy rettenetesen erős és a Pendragon mondakörhöz köthető. De valószínűleg valami rejtett forrásból fogok többet megtudni róla, mert a közkézen forgó változatból nem emlékszem semmilyen démonlovagra.
Ha kijutok innen, utána kell néznem, hogy van-e a városnak okkult boltja. Kicsi a remény, hogy van valami használhatójuk, de egy próbát megér. Ha nagyon nem marad más választásom, akkor könyvtárazni fogok.
A kijutás reményében megkeresem a szemétledobót és óvatosan megpróbálok leereszkedni rajta. A legutolsó dolog, ami most hiányzik egy hat hetes rothadt alma aromája a kabátomon.

Szóval összegezzük, hogy mire jutottam az ügyben eddig:
A sisakot egy böhöm nagy démon rabolta el. Egy olyan fajta, amivel még csak véletlenül sem találkoztam eddig és talán az eddigi legveszélyesebb ellenfelem lesz. A kinyírt öt ember életenergiáját felhasználva lelécelt vagy energiát gyűjtött a megidézőjének ahhoz, hogy eltüntesse erről a helyről. Figyelembe véve azt, hogy ehhez a fekete mágiához mekkora hatalomra van szükség azt mondom, hogy egy igen nagy hatalmú varázsló tudja csak végrehajtani ez a varázslatot.
Mitikus erejű. Pendragonéknál kettő ilyenről tudok csak. Az egyik Merlin, a másik Morgan La Fey. Ha tippelnem kellene, akkor La Fey a hunyó. Merlin jó arc volt a történetekben.
Ahogy ezek a gondolatok megfogalmazódnak bennem, kezdem átérezni, hogy milyen érzés lehet egy átlagembernek szembesülni azzal a sok őrülettel, ami a munkám velejárója. Ők a démonokon akadnak fenn, én meg próbálom megőrizni a hidegvérem attól a felismeréstől, hogy ezek a hihetetlen erejű legendabeli mágusok a XXI. században vívják félig-meddig láthatatlan hatalmi harcukat.
Remélem a könyvtárban fogok tudni találni valamit hasznosat, mert ez így még számomra is nagyon fantasztikusnak hat.
Fanyar iróniával hasít bele a tudatomba, hogy minderről egy kukában ücsörögve gondolkozok el, annak köszönhetően, hogy a nagy sietségben megcsúszott talpam és olyat zakóztam a szemétledobóm keresztül, mint amekkorát Dennis Rodman zsákolt a '90-es években.
Ráadásul egy mindez egy csöves szeme előtt történt....
Szó szerint nyakig vagyok a szemétben, ami remélem most annyiban válik a hasznomra, hogy a csórikám nem látta meg milyen színű a hajam. Gyorsan felidézem a buszon használt átalakító bűbájt, amivel árjaszőke hajamat barnára festem be és kikecmeregnek a kukából.
- Mondták már néhányan, hogy szemét egy alak vagyok, de azért ez kicsit túlzás. - játszom meg a dohogás, majd előbányászom a laposüvegem és úgy teszek, mint aki meghúzza - Fenékig!
Odadobom a fickónak a flaskát. Amilyen szerencsém van az utolsó cseppig kiissza, így nem lesz megbízható a tanúvallomása, ha a zsaruk kikérdezik.
A hajléktalannak hátat fordítva kioldalgok egy sikátorba és amikor nem lát megszüntetem a bűbájt, majd az épületet megkerülve elmegyek a kint várakozó tömeg mögött.
Irány a könyvtár...

\\Folytatás : Starling city könyvtára \\