Metropolis FRPG - DC Univerzumon alapuló FRPG
Üdvözlünk Metropolisban! Ha most jársz itt először kérjük olvasd el oldalunk megújultSzabályzatát vagy regisztrálj, hogy betekintést nyerhess a város nyüzsgő életébe, a hősök és a legnagyobb gonosztevők Világába! Reméljük, hogy hamarosan játékosaink között tudhatunk Téged is megújult oldalunkon, ahol most már korlátlanul válogathatsz a DC Univerzum hősei, gonosztevői között és bemutathatod az életüket a Te nézőpontodból Smile!

FIGYELEM: Most DC Univerzumos karakter indításakor "ajándékot" adunk Smile! Eldöntheted, hogy értékes eszközökre beváltható pontokat szeretnél kapni, vagy felruháznád a karakteredet egy plusz képességgel!

Slade Wilson

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Slade Wilson

Témanyitás by Slade Wilson on 2016-12-15, 21:04

Név: Slade Joseph Wilson
Születési hely/idõ: Amerikai Egyesült Államok, 1956. 02. 17.
Kor: 60 éves (40 év körülinek néz ki a szuper-szérum miatt)
Nem: Férfi
Faj: Ember
Foglalkozás: Bérgyilkos
Oldal: Rossz
Kinézet: 195 cm magas, fekete hajú ősz szálakkal, szemfedőt visel. Sportos testalkatú, középkorú, kaukázusi férfi.
Felszerelés:
9mm-es kézifegyver - 2 pont
Albérlet Metropolisban - 2 pont
Fennmaradó pontok: 6 pont
(Megjegyzés: Ha több pontom lesz majd lesz megint szexi páncélja, a két katanája és a gépfegyvere is, de egyelőre azokat elvesztette)
Jellem: Számító, intelligens, és célorientált. Slade a hosszú évek során tökéletes gyilkost formált magából, és erre nagyon büszke. Csak a munka számít neki, és az, hogy érezhesse az izgalmat, a vér szagát, és az ellenfelei utolsó lélegzetvételét.
Képesség:
Szuperkatona-szérum - Emberi maximumon lévő erő, gyorsaság, reflexek és érzékek, valamint limitált regeneráció (végtagokat nem tud regenerálni, a fejlövés végez vele)
Gyenge pont: Nincs


ELŐTÖRTÉNET:

A nevem Slade Wilson. '56-ban születtem egy csendes amerikai kisvárosban. '72-ben hazudtam a koromról, hogy beléphessek a hadseregbe. Miért hazudtam? Nagyapám a második világháborúban szolgált, apám pedig a vietnámiban vesztette életét. Még ha ritkán is láttam, szerettem apámat. Hősként tekintettem rá. Hittem a propagandának, hogy minden katona áldozatot hoz, az életét adja a hazájáért. De igazából ez mind kamu. Nincsenek hősök. Nincsenek nagy áldozatok, amiket meg kell hozni. Csak kötelesség, és halál van. Ez a két dolog biztos az életben. Na de mindegy. Nem bírtam elviselni anyám állandó sírását-rívását, szóval tizenhat évesen elhúztam otthonról és mentem is a hadseregbe. Mindig tudtam, hogy jobb vagyok, mint a többiek, és ezt be is bizonyítottam. A feletteseim le voltak nyűgözve. Vietnámot is megjártam, és túléltem. Még medált is kaptam. Mindenki büszke volt rám, a háború végére hősként tiszteltek. '72 augusztus 15-ig bírtam, a háború hivatalos végéig. Legalábbis az Egyesült Államok számára. De a hadsereg még nem akart megszabadulni tőlem, és én sem tőlük. Újra és újra előléptettek, és újra újra a harcmezőre küldtek, míg a végére már nem nagyon volt mit bizonyítanom. Tudták, hogy az egyik legjobb katona vagyok a hadseregben. Beosztottak Adeline Kane kapitány alá, akit lenyűgözték a harci készségeim, és a háborúban elért eredményeim. Tudták, hogy nem dolgozok jól csapatban, de ez Adeline számára csak egy kihívás volt, amit leküzdhetett, mint oly sok más. Ha már Adeline... ő volt az első, akiről úgy éreztem, hogy megért engem. Vagy csak egy kanos tinédzser voltam és ő volt az egyetlen nő akit hosszú ideje láttam. Akár hogy is, megismerkedtünk, és meg is szerettem, de ezt egy ideig nem vallottam be neki. Fontosabb volt a kötelesség, számára, és a számomra is. Miután Adeline és a többi felettesem több fajta harcművészetben és harcstílusban is kiképeztek, már elég magas rangom is volt, és még csak most értük el 1980-at. 8 év alatt azért ez nem volt semmi, büszke is voltam rá. Nem sokkal ezután megint kiküldtek a frontra, ahol egy gerilla akcióban vettem részt Dél Amerikában. Ott szoros együttműködésbe léptünk az SAS-sel hogy megbuktassunk egy diktátort. Ennek során megismerkedtem egy William Randolph Wintergreen nevű férfivel, aki megmentette az életemet, viszonzásul én is az övét. A korkülönbség ellenére barátok lettünk, szinte testvérek. Sok közös akciónk volt az évek során, és szolgálaton kívül is találkoztunk. Egy pár halál-közeli élmény után azonban rájöttem, hogy egyszer élünk, és bevallottam Adeline-nek hogy érzek. Szerencsére ő is hasonlóan gondolkodott, így egy pár lettünk, hamarosan össze is házasodtunk. Lett is egy közös fiunk, Joe. Azért, hogy őt felnevelhesse, Adeline otthonmaradt, és fel kellett adnia a karrierjét, ami, ahogy az idők teltek-múltak, egyre érzékenyebben és keserűbben érintette. De én ebbe akkor bele sem gondoltam. Csak a kötelesség számított, és az, hogy jólétet biztosítsak a családomnak. Talán ezért is mondtam igent amikor a hadsereg felkért egy titkos orvosi kísérletre. Egy szuperkatona szérum, melynek célja magáért beszélt. A szernek hála gyorsabb, erősebb, és okosabb lettem mint az átlagember. Kis időn belül a képességeim az emberi maximumon voltak, már nem volt hová fejlődnöm. De lett egy mellékhatása... néha nem tudtam irányítani a dühömet... valamint megszerettem az öldöklést. A gyilkolásnak éltem, imádtam a vér szagát, az izgalmat, a veszélyt. Annak éltem. Nem bírtam feladni a karrieremet, hiába várt egy család otthon. De megint csak előléptettek és egy rohadt asztal mögé nyomtak aktákat tologatni. Nem bírtam. Wintergreen azt mondta próbáljam ki a vadászatot, az segíteni fog. Azt sem bírtam. Rossz apa lettem, a családomnak szüksége volt rám, de nem foglalkoztam velük. Csak az űr kötött le, ami a szívemben lakozott, valahogy ki kellett töltenem. Talán egy idő után elfogadtam volna, azonban meghallottam, hogy Wintergreent és a csapatát egy öngyilkos küldetésre küldték Afrikában, Wintergreent pedig elkapták, és magára akarták hagyni. Ezt nem hagyhattam. Nem engedték, hogy segítsek, nem engedélyeztek egy hivatalos akciót. Nem hagyhattam, hogy az egyetlen ember aki megértette min megyek keresztül odavesszen. Csináltam magamnak egy álruhát és egy fekete szóló küldetésre mentem, teljesen egyedül. Minden kapcsolatomat amit az évek során szereztem fel kellett használnom, és minden percét imádtam. Egyedül voltam egy hadsereg ellen - és mindenkivel végeztem. Azonban túlságosan elvonta a figyelmem a gyilkolás, és mire odaértem, Wintergreen már halott volt. Akkor először vette át felettem az irányítást a szérum, és mindenkit aki köztem és a hazavezető helikopterem közt állt, megöltem, még civileket is. Mire magamhoz tértem, már ki se látszottam a vérből és bensőségekből. Tudtam, hogy hadbíróság elé fognak állítani, és az életemnek vége. Tudtam, hogy a feleségem és a fiam megvet majd, de haza kellett mennem. Így is történt. A feleségem beadta a válópert, és hadbíróság elé is állítottak, ahogy gondoltam. De nem is tudtak arról, hogy civileket öltem, ezt csak Adeline-nek mondtam el. Tudtam, hogy hogy fog reagálni, de ez így volt a legjobb. Bár az érzékenyen érintett, hogy mielőtt elvált, közölte velem hogy terhes, egy lánnyal, és az ő nevelését már nem fogja elbaltázni, úgy, mint Joe-ét. Azt se fogja hagyni, hogy a közelébe menjek. Ahogy ezt meghallottam, igazából ott már nem érdekelt semmi. Mi értelme is volt ennek az egésznek? Mi értelme volt a hadseregnek? Végül aztán az ügyemet elsimították tekintettel a nagyvonalú, önzetlen szolgálatomra a kormánynak, és csak leszereltek. De akkor már nem volt hova hazamennem, és elegem volt. Elegem volt a hadseregből, a vak bizalomból amit hozzá nem értő barmokba kellett fektetned, többet akartam. Azt akartam, amit Afrikában tettem.
Szóval, felhasználtam egy-két kapcsolatot, és zsoldossá váltam, majd bérgyilkossá. Még plusz kiképzést is szereztem egy távol-keleti harcművésztől, Natastól. Ő egy érdekes fickó volt. Csináltam magamnak egy páncélt, megtanultam katanákkal harcolni, és az M4 Carbine az egyik ismertetőjelemmé vált. Egy idő után hírnévre is tettem szert, mint Deathstroke, a Terminátor. Tetszett a név, szóval megtartottam. Az egész világon is ismertek már, mire megtudtam, hogy a fiam, Joe is a nyomdokaimba lépett, miután Adeline meghalt, és bérgyilkossá vált. Nem telt sok időbe mire levadászott engem, és sikerült kiszúrnia az egyik szemem. Ez volt a hibája. Mivel nem tudtam regenerálni a szememet valamiért, a szérum miatt ismét ellepte az elmém a vörös köd, és halálosan megsebesítettem őt, a saját fiamat. Még időben elvittem egy kórházba, de kómába esett. Azt mondták lehet, hogy sosem kel fel. Ezért nem mehetek soha a családom közelébe még egyszer. Rideggé váltam, még ridegebbé, mint eddig. Csak a munka érdekelt. Kihívások elé állítottam magam: lehetetlen helyzeteket oldottam meg minimális anyagi károkkal, civil áldozatok nélkül, ilyesmik. Élveztem. Már majdnem el is felejtettem milyen egy szörnyeteg vagyok, és igazából el is fogadtam. Szerettem a munkámat, és csak annak éltem. Majd húsz évig űztem az ipart, mire hirtelen, 2016-ban, a lányomnak eszébe jutott megtalálni, és elszúrni a munkámat. A másik szememet is ki akarta szúrni, de nem sikerült, én szúrtam ki az övét. A baj csak az, hogy fogalmam sincs, hogy hol talált meg, és miként, mert valami miatt a szérum hatása alá kerültem. Az egész ködös... ezután kis időre rá elrabolt az ARGUS, akiktől megszöktem. Valószínűleg egy teszt volt, és alkalmazni akarnak valamire. Sok helyen, és sok organizációban megfordultam már, szóval tudom, hogy megy ez. Meglátjuk majd mi sül ki ebből, de az elsődleges feladatom az, hogy megtaláljam Rose-t, és kiderítsem mi történt. Főleg, hogy a lányom még a páncélomat is eltörte, és a kardjaimat is. Még csak nem is tudom, hogy milyen munkámat szúrta el. Találnom kell valakit aki segíthet, de előtte meg kell húznom magam, és pénzt keresnem, végülis nem tudhatom kik vadásznak rám. Az ARGUS valamiért Metropolisba hozott, ez egy tökéletes hely az újrakezdésre.

PÉLDA HSZ:

Magamhoz térek. Semmit sem látok, koromsötét van, valószínűleg egy maszkot tettek rám. Ülőhelyzetben vagyok. Megnyalom az ajkaim. Fémes ízt érzek a számban. Kloroform. Levegőt veszek. Dohos szag, még a maszkon keresztül is érezni. Egy régi raktárhelyiségben lehetek. Bezárva. Nincs rajtam a páncélom de a szellő nyomát sem érzem. Próbálom megmozdítani a kezeim, de erős szorítást érzek. Kötél, a gúzs nem amatőr munka. Hamarosan észreveszik hogy magamhoz tértem, és leveszik a maszkot.
Enyhe meleget érzek. Valaki elémállt. Egy határozott mozdulattal lerántja a fejemről a leplet. A szememnek nem nehéz megszoknia a hiányos fénykörülményeket. Csak egy neonlámpa ég. Valami kikötőben lehetünk, rengeteg konténer van körülöttünk. Síri csönd. Két fegyverest látok pár méterrel előttem, nem számítva a fickót aki előttem áll. A lábaimat nem kötözék le. Simán elgáncsolhatnám, vagy kitörhetném a szék lábát, majd a vádlimba szorítva nyakonszúrhatnám vele, de... öreg vagyok én már ahhoz. Egyébként is, kíváncsi vagyok mit akarnak. A fickó végigmér engem. Nincs lenyűgözve. Az érzés kölcsönös. Öltöny, olcsó aftershave, olcsó kölni... maffiózó lehet, alacsony rangú, aki többnek akar tűnni, mint ami.
- Deathstroke, a Terminátor? - szólal meg.
New York-i akcentus. Ennél klisébb már nem is lehetne... szinte túl klisé. Ez a fickó biztosan valami kormányügynök. Méghozzá egy feláldozható, eldobható figura. Valaki mögétol egy széket, egy harmadik fegyveres, a hátam mögül bukkant elő. Az öltönyös fickó leül, és rágyújt. Mindig rágyújtanak. Ez valami státusszimbólum lehet a számukra.
- Jobban szeretem a Slade Wilson-t. - válaszolok.
- Ily könnyen elárulja a nevét?
- Ismer minket zsoldosokat. A pénz beszél. Senki sem fizetett azért, hogy hallgassak.
- Legalább őszinte. Akkor én is őszinte leszek magával, Mr. Wilson. Olyan embereknek dolgozom, akik érdekeltek a maga... készségeiben. Főleg az nyűgözte le őket, hogy amerre csak megfordul, hullahegyeket hagy maga után. A Santini család New Yorkban, 47 halott. Egy golyót sem találtak a helyszínen, mind elérte a célját.
- Jó napom volt. - ejtek egy félmosolyt.
- Nem büszke?
- Annak kéne lennem?
A fickó elmosolyodik, majd előre dől a székén.
- Hong Kong, Moszkva, Bukarest, Párizs, Szíria, Szicília, Jordánia, Markóvia, és még sorolhatnám. A célpontjai mind tehetős, befolyásos emberek voltak, ugyanolyan kaliberű ellenségekkel. Minimális anyagi kár, nem voltak civil sérültek, és a célpontoknak fogalmuk sem volt hogy maga a helyszínen van. Minden létező biztonsági rendszert kiiktattak, az őröket mind likvidálták, és senkinek még csak ideje sem volt a telefonjukhoz nyúlni, vagy segítséget kérni. Ezenkívül...
- Mi a francot kerestem Bukarestben? - szakítom félbe.
A fickó ismét elmosolyodik.
- Akkor a lényegre is térek, Mr. Wilson. A maga munkája lenyűgöző. Szükségünk van egy olyanra, mint maga.
- Egészen pontosan... kiknek is van szüksége egy olyanra, mint én? Ezek a helyszínek amiket felsorolt... határok, néhol kontinensek választják el őket egymástól. Maga is mondta hogy semmi nyomot nem hagytam magam után, szóval hogyan nyomoztak le? Honnan tudták hogy én vagyok, hm? Tudtommal csak néhány szervezet van a világon akik gond nélkül megfigyelhetnek bármilyen országot, és betekintést nyerhetnek bármilyen mocskos kis titkukba. De maguk amerikaiak. Az akcentus elárulta önt, legalábbis. A két férfi maga mögött is kaukázusi, kitüremkedő járomcsontok, kerek arc, jellemző a germán fejformára, ami vagy európai, vagy amerikai származásra nyújt következtetést. Fémes ízt éreztem a számban, amikor felkeltem. Először azt hittem, hogy kloroform, aztán eszembe jutott mit csináltam tegnap éjszaka... vettem egy whiskey-t egy italboltban. Egy motelben szálltam meg. Csak egy pohárral ittam, de mégis elég volt ahhoz, hogy kiüssön annyira, hogy a szérum által felturbózott érzékeim se riadóztassanak arra, hogy bedobtak egy busz hátuljába, vagy egy csomagtartóba, aztán elvittek egy raktárba, majd leültettek és lekötöztek. Curaré? Vertigo? Rám nem halálos.
- Maga tényleg jó. - jegyzi meg a velem szemben ülő férfi miközben egy darab hamu leesik a cigarettájáról.
Elfelejtett hamuzni. A szemei kitágultak. Egy izzadtságcsepp folyik le a homlokán. Nincs meleg, szóval... ideges. Közel járok. Elmosolyodom. A fickó álmosolya az arcára fagy. Eltöröm a hüvelykujjam, és abban a pillanatban kirántom a bal karom a kötésből amivel kitépem a szék jobb lábát, amit nekivágok a velem szemben lévő konténernek. Erős fából készült, így lepattan a konténer acélfaláról, majd kiüti az egyik fegyverest, aki a fickó mögött áll. A velem szemben ülő férfi felpattan, a mögöttem lévők már jönnének is lefogni. Nem akarnak megölni, szükségük van rám. Felpattanok én is, hátra sem nézek, csak azt használom amit a hadseregben tanultam. Egy határozott mozdulattal kirántom a fegyvert az egyik fickó kezéből, és kiütöm vele a másikat. A közvetlenül előttem lévő még reagálni sem tud mire gyomorszájon térdelem, majd egy erőm teljéből állcsúcson vágom. Kiütöttem. Az utolsó fegyveres már közeledik felém, mikor a földön levő széket amin ültem nekirúgom. Torkon találja, még reagálni sincs ideje. Ez alatt hihetetlen sebességgel odarohanok hozzá és elszorítom a nyakát. Elájul. Az eddig velem szemben ülő fickó a fegyverét tartja rám.
- Ennyi? - szólalok meg, miközben szép lassan felegyenesedem. - Komolyan csak ennyit tud az ARGUS?
- Nem gondoltam, hogy csak ennyiből rájön.
- A lányom sokat segített. Hol van?
- Semmi szükség nem volt erre, Mr. Wilson. Segíthetünk egymásnak.
- Nem segítség kell, hanem információ, és nem kérdezem még egyszer.
- Egy fegyver van nálam, Mr. Wilson, és maga nem golyóálló... a páncélja nélkül nem. Ami megsemmisült.
- Tényleg...? És még is ki volt az az idióta aki drogot nyomott belém? Tudtommal még egy pár percig nem nagyon fogom érezni ha meglőnek.
A fickó tüzet nyit, de túl későn. Belépek elé, lefegyverzem, majd a földre nyomom. Minden kijárat hangos robajjal kinyílik, majd legalább egy tucat fegyveres jön be. Kommandósok, és mind rám szegezik a fegyvert. A férfi vállon talált, de tényleg nem érzem. Még nem.
- Azonnal engedje el! - szólal meg az egyik kommandós.
Én csak elmosolyodom. Egyikük sem fogja túlélni a ma éjszakát. Csak megint át kell adnom magam a szérumnak, mint azon az estén, és akkor... sötétség.

Ahogy magamhoz térek, csak halottakat látok. A legtöbb kommandós fegyverek okozta sebbe halt bele, valószínűleg a saját fegyverüket használtam. Nem emlékszem mit csináltam... majd beugrik, ha meditálok ma éjszaka. Ezt biztosan látni akarom. Hirtelen fájdalom hasít belém. Több sebből vérzek, eltaláltak. Persze, hogy eltaláltak. Nem vagyok golyóálló... a páncélom nélkül nem. Még jó, hogy rengeteg textil van a közelben. És mivel ezek mind élve akartak... valószínűleg drogok is vannak náluk. Lássuk mennyire viszem az elsősegély-oktatással amit a hadseregtől kaptam. Ahogy ellátom a sebeimet csak annyira, hogy nyugodtan tudjak mozogni, kilépek az ajtón. Egy kikötőben vagyok, de fogalmam sincs hol. Az ARGUS a nyomomban van, de nem nagyon próbálkoztak. Ez valószínűleg egy teszt volt, hogy túlélem-e. Tudták, hogy mire vagyok képes, és tudták mire vállalkoznak. Az embereik akiket rám küldtek mind feláldozhatóak voltak. Most, hogy átmentem a tesztjükön, kíváncsi vagyok mit lépnek, főleg, hogy senki sem vár kint. Valószínűleg kíváncsiak mit lépek. De egyelőre nem érdekelnek. Rose Wilson, a saját lányom, elcseszte a munkámat, és tönkretette a felszerelésem. Őt kell először megtalálnom. Meg kell tudnom kinek dolgozik, hogy talált meg, és miért tette amit tett. Óh, miket beszélek... tudom, hogy miért tette. Mert gyűlöl engem. A vérében van. Pont ahogy a bátyjáéban is.
avatar
Slade Wilson
3. szint
3. szint

Hozzászólások száma : 150
Hírnév : 0
Csatlakozott : 2016. Dec. 14.

Karakterlap
Foglalkozás: Bérgyilkos
Alias: Deathstroke
Csoport:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Slade Wilson

Témanyitás by Lois Lane on 2016-12-15, 22:28

Hosszú, mindenre kiterjedő előtörténetet írtál, egy olyan karakternek, akit már vártunk Smile. Üdv Metropolisban! Smile Költsd el most már hivatalosan is azt a 8 pontot Smile
avatar
Lois Lane
Admin

Hozzászólások száma : 281
Hírnév : 0
Csatlakozott : 2011. Dec. 03.
Életkor : 31
Tartózkodási hely : Metropolis

Karakterlap
Foglalkozás: oknyomozó riporter
Alias:
Csoport:

Felhasználó profiljának megtekintése http://metropolis.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.