Metropolis FRPG - DC Univerzumon alapuló FRPG
Üdvözlünk Metropolisban! Ha most jársz itt először kérjük olvasd el oldalunk megújultSzabályzatát vagy regisztrálj, hogy betekintést nyerhess a város nyüzsgő életébe, a hősök és a legnagyobb gonosztevők Világába! Reméljük, hogy hamarosan játékosaink között tudhatunk Téged is megújult oldalunkon, ahol most már korlátlanul válogathatsz a DC Univerzum hősei, gonosztevői között és bemutathatod az életüket a Te nézőpontodból Smile!

FIGYELEM: Most DC Univerzumos karakter indításakor "ajándékot" adunk Smile! Eldöntheted, hogy értékes eszközökre beváltható pontokat szeretnél kapni, vagy felruháznád a karakteredet egy plusz képességgel!

Michael Jon Carter

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Michael Jon Carter

Témanyitás by Michael Jon Carter on 2016-08-30, 03:25

Név: Michael Jon Carter/Booster Gold
Születési hely/idő: Gotham, 2442 december 29.
Kor: 26 éves
Nem: Férfi
Faj: Ember
Foglalkozás: Hős
Oldal:
Kinézet: Atletikus, sportos, izmos testalkat, kb. 1,96 méter magas és 98 kilogramm.  Jóképűnek mondható, karakteres, szép és fiatalos arca van, szőke hajjal és kék szemmel rendelkezik. Öltözéke nagyrészt fekete és arany színekben játszik.
Felszerelés:
- Legion Flight Ring: Szuperhősök Légiójának gyűrűje
- Power Suit
- Visor
Jellem: Nagyképű, arrogáns, siker- és hírnévhajhász, ami miatt megosztó személyiség. Szeret szerepelni, és nem szereti, ha összetévesztik a Zöld Lámpással. Ezen kívül azért érzékeny, barátságos,vidám és ambíciózus. Szeretteiért bármire képes.
Képességek:
Booster Gold képességeit leginkább a felszerelése adja, ezt ismertetem most részletesebben.

- Legion Flight Ring: Lehetővé teszi viselője számára a repülés képességét, mind az atmoszférán belül, mind a világűrben.

- Power Suit:
- Megerősített tartósság: Nagyon könnyű anyagból készült, és könnyen viselhető öltözet, ami ellenáll lövedékeknek anélkül, hogy veszítene tartósságából.
- Szuperhumán Erő: Emberfeletti erőt biztosít, használója könnyedén képes akár 20 tonnát is felemelni.
- Energiamező generátor: Használója a testére közvetlen egy energia védőmezőt tud aktiválni, és ezt ki is tudja terjeszteni a testén kívülre is (pl. gömb alakban).
- Időutazó áramkör: Időutazást biztosít mind a múltba, mind a jövőbe egyaránt.
- Védőkesztyű: Nagy erejű energialöketeket lő, a legnagyobb töltéssel akár 60 centiméteres szilárd betonfalat is átlyukasztja.

- Szemüveg: Többféle szkennerrel rendelkezik: hő-,infra-,röntgenlátás többek között.

Gyenge pont: Mivel maga Booster nem rendelkezik szupererővel, így ha megfosztják felszerelésétől, már csak a testi erejére, és harctudására számíthat.

Előtörténet:

Két csillag megy az égben, és csak mennek, míg meg nem állnak 2442. december 29-én Gotham városának kórházában. Michelle és Michael Jon Carter meglátta a napvilágot. Azaz én és az ikerhúgom. Elválaszthatatlan kötelékké növekedtünk az évek alatt. Volt viszont egy olyan dolog mindkettőnk életében, ami mindig is nagy űr volt számunkra: édesapánk hiánya. Vagyis inkább nemléte, hiszen mi négy éves korunk óta nem láttuk őt, nem ismertük sohasem. Ha nem is a személye, de egy apa mindig hiányzott. Hiszen lelépett úgy, hogy a családra hagyta a szerencsejátékos múltjából maradt tartozását. Köszönjük apa… Anyánk nevelt minket minden szeretetével és odaadásával, amiért a mai napig hálásak vagyunk…és elmondanám neki százszor meg százszor, ha megtehetném. Most lesz lassan 3 éve, hogy elment közülünk, egy nagyon komoly betegségben.
Iskolai karrieremnek a csúcsát, a Gotham University hallgatójaként értem el. Nem voltam sohasem egy agytröszt, viszont sikerült felvételt nyerjem oda, ahova szerettem volna járni. Mindig is Michelle volt a szorgalmasabb és okosabb kettőnk közül. Igaz, én ezt sosem bántam, az irigység kettőnk között egy nem létező fogalom volt. Inkább féltettem a többi sráctól, akik mindig megkörnyékezték őt, ha volt rá adandó alkalmuk. Az egyetemen a legnagyobb kihívás számomra egy dolog jelentett: a futball csapatba való bekerülés. Ezért edzettem, éjt nappallá téve, hogy tökéletesítsem erőnlétemet, izomzatomat, és ügyességemet. Talán az egyik legnehezebb pozíciót céloztam meg, amit lehetett: az irányítóét. De én vagyok és leszek a legjobb. Ezt tudom.
Ahogyan készültem fel, egyik nap a lakásunkban egy kibontott levelet találtam az ebédlőasztalon.

,, Tisztelt Ellen Carter!


Sajnálattal értesítjük Önt, hogy a szűrés eredményei alapján végstádiumú rákot diagnosztizáltunk. Ellenőriztük, és sajnos a Társadalombiztosítása nem fedezi, a kezelés költségeit. Kórházunk rendelkezik viszont különböző részletfizetéses lehetőséggel. Amennyiben igénybe kívánja venni szolgáltatásainkat, Kórházunkban személyesen egyeztetheti a feltételeket.


A kezelés költsége előreláthatólag: 400.000$
A kezelés során felmerülhetnek egyéb költségek, amiről természetesen előre tájékoztatjuk.
Tisztelettel: Gerard Hinsky professzor”

Miközben olvastam egyszerre fogott el a düh és a fojtogatott a bánat. Könnybe lábadt a szemem, és nehéz léptekkel indultam el anyám szobájának irányába:
- Mikor akartad ezt elmondani? Annyira nem vagyok hülye, hogy ne tudjam azt, hogy egy ilyen betegség nem egyik napról a másikra legyen végstádiumú! – rivalltam rá.
Nem szólt semmit, csak a földet nézte, kisírt, szemmel. Majd felnézett rám. Egy megtört, beteg ember…hős nézett egy önző emberre, aki megoldás helyett majdnem már kioktató hangnemben beszél azzal az emberrel, aki eddig sziklaszilárd volt. Én sosem láttam így őt, mindig kiállt értünk, bármi rosszat csináltunk. Ha szomorúak voltunk, mindig meg tudott nyugtatni, egy mosollyal, vagy akár egy jó szóval. És én itt állok, hálátlanul és önzően. Legszívesebben behúznék magamnak egyet most, de az sem megoldás. Felsóhajtottam és leültem mellé az ágyon:
- Meg fogjuk oldani, megszerezzük valahogyan a pénzt… Az iskolai futballból jó pénzt lehet szerezni, jó vagyok tudom, akár profi is lehetek. Meg fogsz gyógyulni!- fejeztem be, és megöleltem amilyen szorosan tudtam.
Michelle később tudta meg a rossz hírt, talán még nehezebben dolgozta fel, mint én. Ő munkát vállalt az egyetem mellett, így támogatva anyánkat. Az én tervem is szerencsénkre bevált: befutottam az egyetemi ligában, én voltam az első számú irányítója a csapatnak. Dobásaim, passzaim szinte halálpontosak voltak, már hamar a csapat ünnepelt sztárja voltam. És ez így volt jó: mindig is szerettem a középpontban lenni, az mindig jót tett az amúgy is nagy egómnak. A szurkolók és a pomponlányok kedvence lettem, élveztem is az utóbbiak kivételes figyelmét.
A meccsek mentek, a bajnokságot vezettük, és édesanyám betegségében is javulás látszott. Minden jól ment a helyzethez képest. Az egyik meccs előtt odajött hozzám egy idegen, fura alak és így szólt:
- Azt hiszed öcsi, hogy ebből szakítod a nagy lóvét ugye? Én sajnos nem tudok neked segíteni a pénzügyi gondjaidon, de köthetünk valamiféle üzletet. Mondjuk egy jó kis sportfogadás? A meccsetekre? Így listavezetőként hatalmas szorzókat adnak a vereségetekre a helyi, hmm, mondjuk úgy fogadóiroda tulajdonosa. – fejezte be, és vigyorgott rám sárga fogaival.
Én lefagytam, talán a profiknál is így működik? Nem… Biztosan valami öltönyös fószer keresne meg, ez valószínűleg kis hal. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a bundázásról fantáziálok. Megráztam magam, majd elküldtem az 50 év körüli embert.
- Én nem vagyok olyan ember… - hátat fordítottam, majd a pálya irányába kezdtem kocogni, a térfélválasztás miatt.
A kezelések jól mentek, de azok a bizonyos „egyéb költségek” hamarabb jöttek, mint gondoltuk volna. Több pénz kellett, mint amennyit elő tudtunk állítani. Már egy éjszakai munkahely lehetőségén is gondolkoztam, viszont az az egyetem rovására ment volna, ami miatt talán a csapatból is kidobnának. Ez sajnos nem opció. Michelle a munkája mellett szabadidejében korrepetált az egyetemen, hogy minél több pénzt szedjen össze. De kezdtek a készleteink egyre jobban fogyatkozni. Talán, ha megfogadja az idegen tanácsát, és eladja a meccseit…Áh, ez nem megoldás, kell valami másnak lennie. Ahogy néztem a televíziómat, egy másik dolog jutott eszembe arról a napról: honnan tudta, hogy nekem valamiféle anyagi problémám van? Talán csak ráhibázott, de akkor is fura ez az egész.
A következő meccsünkön ismét odajött hozzám, és szinte szóról szóra megismételte azt, amit azelőtt. Mivel kellett a pénz, és hirtelen nem jutott eszembe más, így válaszoltam:
- Mennyi lenne az annyi?
- Azt hiszed, hogy itt beszéljük meg, fiam? Gyere! – mondta, majd a lelátók mögé kísért. – Szóval, a kedves barátaim 5.000$-t raknának fel arra, hogy ma veszít a csapatod. Ha benne vagy, megkaphatsz 1.700$-t az egészből.
Miközben a lelátók mögé sétáltunk, egy gondolaton járt az eszem: miért szólított fiamnak? Lehet csak a korkülönbség. Na mindegy. Hirtelen alig figyeltem a dolog ismertetését, csak az összegeket hallottam. Ezek nem kis pénzekkel játszanak, az tuti. Viszont én sem vagyok hülye, arra, hogy nem nyer a csapatunk, legalább 4-5-szörös szorzó van. Ha pedig illegális „irodánál” játszanak, meglehet 6-os is a szorzó.
- Legyen 6.000$, és vállalom a kockázatát a dolognak. Ja és persze nem szólok a zsaruknak a tevékenykedésükről…
- Haha, okosabb a fiad, mint te Jonar! Te már egy rongyos százasért is eladnád a lelkedet! – nevetett fel egy kövér szakadtabb öltönyben lévő marcona alak. – Legyen 5.000, de csak mert tetszik, hogy van benned kurázsi. A meccs után megkapod a lét. – fejezte be majd elindultak a ülőhelyük irányába.
- Apa? – kérdeztem meglepődve, mire csak ennyi választ kaptam.
- Így van, visszajöttem, hogy segítsek nektek.
Végigfutott a hátamon a hideg. Ez így nem jó… Nagyon nem jó. Az előző években nem segített nekünk, és most feltűnik? Most esett le a terve az öregnek. Idejön, látja a szerencsejátékban, a fogadásban a lehetőséget, mert úgy gondolja, hogy engem manipulálva, pénzt szerezhetsz. Na persze! Gondolkodtam magamban, viszont rájöttem közben: bejött neki. Nem tudok máshogy pénzhez jutni, és édesanyámnak élnie kell, nem hagyhatom, hogy ilyen kevés járjon ki neki az életből. Még ott vannak a nyugdíjas évek, amikor mi már felnőtt emberek leszünk, és neki már semmi dolga nem lesz, csak pihenni. Mást nem is engednék neki. Miatta csinálom ezt, csakis érte. Ha jól számolok, 7-8 meccs kell ahhoz, hogy kifizessem azt „egyéb költséget”. Itt az idő, hogy végre én is kockáztassak azért, akit szeretek. A meccsen végig ideges voltam, bár jól tudtam leplezni ezt, végig azon járt az agyam, hogyan lehetne elrontani, hiszen tízből tíz passzot odadobtam bárhova. Aztán rájöttem: bonyolult támadásokat kell vezetni, erre bírom majd fogni az egészet. És én még a profi ligában akarok játszani… Valahogy, egy hatalmas gombóccal a torkomban, és egy öklömnyi szikladarabbal a szívemen sikerült: elvesztettük a meccset. A fizetést annak rendje és módja szerint meg is kaptam. Nem vagyok büszke magamra, de nem magamért csinálom, ami valamennyire nyugtat.
A meccsek jöttek, és elvesztek, egyre többször kerültem kispadra, viszont ez nekem volt „jó”: a bénább irányító nem volt képes felnőni új feladatához, és így könnyűszerrel elvertek minket. Az utolsó meccs után végre meg volt az utolsó részlet is. Anyának azt mondtam mindig, hogy a pénzt internetes tőzsdézésből szereztem, befektetve a futballista fizetésemet. Végre meg is jött a jó hír számunkra: a betegségből 99%-osan kigyógyult, még kell járni utókezelésekre, viszont az már nem drága, a társadalombiztosítás is fedezni tudja. Nagy volt az öröm, meg is hívtam a családot ünnepelni, egy puccos kis étterembe. Jól éreztük magunkat, és láttam anya arcán, hogy újra őszintén tud örülni.
Eldöntöttem, hogy befejezem a bundázást, megkerestem a szükséges pénzt, még valamennyivel többet is, de én most már nem fogom ezt csinálni, a lelkiismeretem nem engedi. Mikor odajöttek hozzám ennyit mondtam:
- Én végeztem, nem csinálom tovább, maguk férgek! – mondtam meg igazságérzettől vezéreltem majd hátat fordítottam nekik.
- Ha egyszer beszállsz, akkor nem szállsz ki olyan könnyen öcsi! – mondta a köpcös tag, majd hallottam, hogy egy fegyvert biztosít ki.
Gyorsan hátrafordultam, kicsavartam a pisztolyt a kezéből, és lefejeltem sisakostul, úgy hogy betört az orra. Két testőre felállította gyorsan, majd indultak volna, hogy elkapjanak engem. Apám megdermedve állt, nem szólva egy szót sem. Már készültem a bunyóra, amikor a köpcös megszólalt:
- Hagyjátok csak, majd egy ismerős intézi! Hahaha! – nevetett rémisztően fel majd elindult az ellenkező irányba.
Még amikor apám visszanézett, a szemébe néztem élesen, és ennyit mondtam:
- Gyáva ember vagy, remélem tudod!
Kifejezéstelen arcánál a viselkedése volt undorítóbb. A meccsen jól játszottam, de volt azért sok hibával játszottam. Ennek ellenére nyertünk egy szoros meccsen, aminek örültem. A nagy ünneplés közepette hirtelen két rendőr lépett elő, és se szó se beszéd hátracsavarták a karomat:
- Michael Jon Carter, letartóztatjuk Önt bundázás vádjával! Joga van hallgatni, minden amit mond, felhasználható ön ellen a bíróságon.
A többit nem hallottam. Mintha egy darázs szorult volna a fejembe, olyan zúgás hallottam magam körül, szinte az ájulás kerülgetett. Miközben vittek el a lelátón láttam a nagydarab maffiózót vigyorogva, majd nevetésben kitörni. Megölöm… Gondoltam.
3 évet kaptam, nem is kell mondanom, hogy kicsaptak az egyetemről is. A börtön annyira nem viselt meg, sokkal jobban kínzott inkább, hogy összetörtem anya szívét. Követtem apám útját, és szerencsejátékba kezdtem. Világ életében még egy sorsjegyet sem vett, annyira utálta az egész hazárdírozást, úgy ahogy van. Egy világ tört benne össze, mikor kiderült a dolog.
A börtönévek gyorsan leteltek, és egy féléven belül végre sikerült új állást találnom: éjjeli őr lettem a Metropolis Space Museum-ban. Talán a világ egyik legunalmasabb munkája volt, sosem történt semmi, sokszor el is aludtam. Kis híján a legjobb társaságom egy BX9-es típusú biztonsági robot volt. Sokszor vele beszélgettem unalmamban. Egyszer elegem lett az egészből, és azt gondoltam: ennyi elég volt. Bizonyítani fogom a világnak, hogy én több vagyok, mint egy egyszerű éjjeli őr. Hős leszek. Persze ezt nem tudtam, volna feltűnés nélkül megtenni. Sikerült meggyőznöm a robotot, Skeets-t, hogy segítsem megszerezni a kiállított tárgyakat a múzeumból, és szegődjön mellém. Támadt egy jó ötlete: miután összeszedtük a felszerelést, azt mondta, hogy használjuk az időgépet, és repüljünk vissza a 21. századba. Ott nem fognak keresni, ráadásul, még új szuperhősként meg is jelenhetek. Ő pedig majd a szárnysegédemmé avanzsál.
- Akkor kedves Skeets, induljunk egy szebb múlt irányába!- mondtam, majd beindítottam az időgépet.
avatar
Michael Jon Carter
1. szint
1. szint

Hozzászólások száma : 11
Hírnév : 0
Csatlakozott : 2016. Aug. 29.

Karakterlap
Foglalkozás:
Alias:
Csoport:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Michael Jon Carter

Témanyitás by Chloe Sullivan on 2016-08-30, 21:33

Én részemről elfogadom. Jól kidolgozott és átgondolt, látszik, hogy nem 2 perc alatt csaptad össze. 
A képességgel rendelkezőknél általában a szintrendszert vesszük alapul a képesség fejlődéséhez, mivel a te képességeid, ahogy írtad a felszerelésedből származnak ezért ez egy másik téma. Majd egyeztetek a staff tagokkal, lehet, hogy egy-két pontodba fog kerülni a dolog. 
Addig is jár a 8 pont és várjuk az adatlapodat.  Very Happy
avatar
Chloe Sullivan
2. szint
2. szint

Hozzászólások száma : 82
Hírnév : 0
Csatlakozott : 2013. Apr. 05.
Tartózkodási hely : Metropolis

Karakterlap
Foglalkozás: újságíró
Alias: Watchtower
Csoport:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Michael Jon Carter

Témanyitás by Michael Jon Carter on 2016-08-31, 01:10

Köszönöm szépen az értékelést! Smile Megcsinálom az adatlapomat, ha esetleg lenne valamiféle "levonás" a pontokból jelezzétek, és megváltoztatom Smile
avatar
Michael Jon Carter
1. szint
1. szint

Hozzászólások száma : 11
Hírnév : 0
Csatlakozott : 2016. Aug. 29.

Karakterlap
Foglalkozás:
Alias:
Csoport:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Michael Jon Carter

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.